A Nikon nem fél a Canontól

Tudom, tudom, már neked is a könyöködön jön ki a téma, de addig kell róla beszélni, míg még forró és míg még van mit. No, az amateurphotographer brit szaklap készített egy interjút a Nikon két fejesével (Yoshizo Mori, az első számú fejlesztési osztály ügyvezető igazgatója és Ken Kusakari, termék tervezési menedzser a Nikon UK-nál), amiből újabb érdekességek is kiderültek.

Kusakarinak szegezték elsőként a kérdést, hogy mennyire érintené őket, ha a Canon is bejelentene egy tükör nélküli rendszerkompaktot, de nagyobb, mondjuk APS-C méretű szenzorral. A válasz következőképp hangzott: „A Nikon új rendszere a tökéletes egyensúlyt teremtette meg a rendszer mérete, sebessége, fényhasznosítása, felbontása és mélységélessége közt.” (Ez kissé betanult marketinges szövegnek tűnik – a szerk.)

Sokkal érdekesebb – és nem utolsó sorban technikai szempontból megalapozottabb – volt azonban Yoshizo Mori válasza, aki amúgy az érzékelő kifejlesztéséért volt felelős: „Egy nagyobb szenzor esetén nem lett volna lehetséges, hogy ekkora jelfeldolgozási sebességet érjünk el. Az olyan funkciókat, mint például a Smart Photo Selectort nem tudtuk volna implementálni.” – aha! Itt (is) van akkor a kutya elásva! Tehát a 2,7-szeres cropfaktor bevezetésének oka nem csak a méretcsökkentés mögött, hanem a sebesség oltára körül is keresendő. Ez egy értékes információ, amit eddig nem olvastam sehol.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.