„Olive” az első, kizárólag okostelefonnal felvett mozifilm

A film, melynek weblapján megtekinthető az öt perces előzetes, egy kislányról szól, akinek varázslatos képességei vannak és furcsa rádióján keresztül beszél a világgal. Láthatjuk majd, amint három ember életét változtatja meg anélkül, hogy egy szót is szólna. A főszerepben Ruby Alexander és Gena Rowlands mellett John Scurti  látható.

A felvételekhez szükség volt egy adapterre, melynek segítségével a használt telefonhoz illeszthették a 35 mm filmes objektíveket. Ezek által vált lehetővé a kis mélységélesség művészi bevetése. Azonban az „Olive” nem csak az első mobiltelefonnal felvett mozifilm, hanem az első olyan mű, amit független forrásokból finanszíroztak. A filmet most decemberben mutatják be több mint 2000 moziban USA-szerte úgy, hogy nem áll mögötte egyetlen nagy stúdió sem.

A film keletkezésének hátteréről, a műszaki megoldásokról beszél alábbi klipben a másod-rendező, majd utána látható az említett öt perces előzetes is. (Forrás: kickstarter.com) Ha valamilyen oknál fogva nem jelenne meg nálad a videó, akkor megnézheted ezen az oldalon.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.