Temetkezés által inspirált gyermekportrék

A cím láttán bizonyára mindenki arra gondol, micsoda beteg állat lehet az, akit egy temetkezés ihlet portréfotózásra – és valóban, a művész lentebb olvasható nyilatkozatából kiderül, hogy enyhén sérült.
 
Oleg Dou, egy moszkvai srác, 13 évesen kezdett el játszadozni a méltán népszerű képmanipuláló szoftverrel, az Adobe Photoshoppal, de igazán komolyra csak 2005-ben fordult a dolog, amikor megvette első profi fényképezőgépét. Ha megnézzük fényképeit (vagy azt, ami maradt belőlük), azonnal láthatóvá válik, hogyan befolyásolta stílusát ez a tanulási sorrend.
 
Oleg elmondása szerint sokat merített az elmúlt évszázadok gyermektemetkezési fényképeiből és egy számára nagyon szomorú gyerekkori emlékből, amikor arra kényszerítették, hogy az édesanyja által készített nyuszi kosztümben vegyen részt egy házibulin. Az elborzadt Oleg végül akkor bőgte el magát, amikor mosolyognia kellett volna az őt megörökítő kamerába.
 
„Nem tudtam úgy tenni, mintha boldog lennék; utáltam, hogy fotózni akarnak. Végül a képen is látszott zaklatottságom és szégyenem. Manapság is hasonló a helyzet: megpróbálom az akkori, saját szégyenérzetemet és feszengésemet újraalkotni portréimban, de persze most én vagyok a provokáló. A „Cubs” (kölykök, kis p*csök) sorozatomhoz skicceim alapján édesanyám készítette a jelmezeket.” – mondta Oleg. (Forrás: fstoppers.com)
 
Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.