Amikor a „szar kép” új értelmet nyer

Megették, megemésztették, kisz@rták, előhívták és a falra tették – röviden akár így is lehetne értelmezni azt a munkafolyamatot, amire két, fényképészetet hallgató vállalkozott. Luke Evans és Josh Lake, akik a Kingstoni Egyetem hallgatói, egy érdekes, de nem veszélytelen vállalkozásra adták fejüket: végzős projektként „élő emberi kamerát” hoztak létre önmagukból (Inside Out címmel). A fotózási feladatot 35 mm-es filmnegatív-kockákkal oldották meg, ezeket pedig egyszerűen lenyelték, majd várták, hogy a szervezetük a maradék melót elvégezze. Ami egyszer bemegy, az ki is jön, s persze ez a filmkockákkal sem volt másképp. Egy-egy kiadós kakilás után (lemosták) előhívták a negákat, melyeket később beszkenneltek egy elektronmikroszkóp segítségével. A látványos fotókat pedig közszemlére tették. Nos, csak azt tudom remélni, „rendet” raktak maguk után, nem maradt sehol, semmin kis barna folt, nehogy a többi diák ablaknyitással kezdje a szemináriumot..

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.