Manuel Cafini: A mozgás művészete

Az olasz Manuel Cafini többfajta fotótechnikát alkalmazva alkotta meg a „The Art of Motion” című fotósorozatát. Fényképein táncosok és sportolók mozgásait örökítette meg; mindegy, hogy épp egy kecses táncosról, vagy egy erős atlétáról van szó, ezek a fotók mélyebb betekintést engednek abba, hogyan is mozdul testünk.

cafini1.jpg

Ahogyan a művész mondja: „Felvételeimben mindig is szerettem volna megörökíteni a mozdulatot, a mozgást. Megpróbáltam svenkelni és a forgást lekövetni, hirtelen zoomolásokkal statikusnak láttatni azt, ami mozog és fordítva, vízszintesen elmozdítani a kamerát miközben az alany egyhelyben állt, vagy épp a másik irányba mozdult.”.

cafini2.jpg

Cafini teljesen véletlenül csöppent a fotózás világába. Négy évvel ezelőtt, amikor az akkori barátnőjének segített, hogy profi fotóssá válhasson, fedezte fel szenvedélyét a fényképészet iránt. Azonnal otthagyta egyetemét (mérnöknek tanult), hogy a fotózásnak szentelhesse idejét. A teljesen autodidakta módon felszedett tudás mellett rajongva figyelte a fényképészet technikai oldalát. „Sikerem kulcsa rajongásom volt a technológia iránt – így megérthettem a modern kamerák korlátait, s azt is, hogyan lépjek túl ezeken.” – mondta. Cafini weblapja itt található.

cafini3.jpgcafini4.jpgcafini5.jpgcafini6.jpgcafini7.jpgcafini8.jpgcafini9.jpg

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.