Naprendszerünk egy műhold szemével nézve – 35 éves a Voyager 1

Szinte hihetetlen, de a Voyager 1 űrszonda már öregebb, mind e poszt legtöbb olvasója – 35 évvel ezelőtt lőtték fel a kis műholdat, amely az emberiség hírét viszi galaxisunk mélyébe. Egészen pontosan 1977. szeptember 5-én indult útjára, hogy utazása során kameráival és érzékelőivel felfedezze a kozmoszt. Igaz, a Voyager 2 még régebbi, hiszen valamivel korábban, az említett év augusztus 20-án lőtték ki, de útvonala sokkal görbébb, azaz körkörösebb vonalon haladt naprendszerünkben. Gondoljatok bele: 35 év -270° fokos hőmérsékletben, porszemcsék folyamatos bombázásának kitéve – és a két szonda még mindig működik! A számítások szerint egészen 2025-ig működőképes maradhat a műhold energiaellátása, tehát van rá esély, hogy az ötvenedik születésnapját is együtt ünnepelhessük.

voyager1.jpg

A Voyager 1 körülbelül 18 milliárd kilométert tett meg indulása óta és jelenleg ő tartja a távolsági rekordot, amit ember alkotta eszköz valaha megtett. De még onnan is küldi haza a jeleket, amelyek többek közt fényképeket tartalmaznak naprendszerünk bolygóiról, holdjairól. Íme, egy pár kép a gyűjteményből:


Uránusz
A Szaturnusz gyűrűititania.jpg
Titán
Triton
Szaturnusz holdakkal
Jupiter szeme
Szaturnusz
Io
Neptunusz

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.