100+ éves a TubiCam

Bizonyára sokan láttunk már olyan felvételeket, melyek állatokra erősített kamerával készültek. Nos, az ötlet nem új, nem csak a törésbiztos fényképezőgépek feltalálása óta létezik, hanem eredete visszanyúl egészen az 1900-as évek elejéig. Egy bizonyos Dr. Julius Neubronner 1908-ban szabadalmaztatta „állatkamerás” módszerét, aminek főszereplője egy miniatűr fényképezőgép és egy postagalamb volt.

neubronner5.jpg

Neubronner 1903-ban kezdett el agyalni ötletén, a TubiCam-en. Olyan miniatűr kamerát épített össze, amelynek súlya csupán 32 gramm volt. Egy speciálisan kialakított pneumatikus rendszer működtette a kioldót, hogy egy adott idő után fotózzon egyet a galamb. 1907-ben próbálta először szabadalmaztatni rendszerét, ám a hivatal visszadobta kérelmét, mondván ez lehetetlen. Amint azonban letette az asztalra a bizonyítékot, hogy márpedig nem fikció az ötlete, a szabadalmi hivatal elfogadta azt és 1908-ban bejegyezte „Method of and Means for Taking Photographs of Landscapes from Above” (Tájképek légi felvételének módszere és eszköze) címszó alatt.

neubronner1.jpg

Egy időben még az is felmerült, hogy elvét a Második Világháborúban kémkedés céljából bevessék, de a postagalambok megbízhatatlansága miatt az ötlet kútba esett.

neubronner2.jpg

Neubronner ötletének műszaki részéről nem sok információ maradt fent, annyit tudni, hogy ötféle fényképezőgépe volt, melyek között szerepelt olyan, amire több optikát szerelt, de olyan is, ami akár 12 felvételt is készíthetett. (Forrás: popphoto.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.