A világ első fényképe a „középső ujjról”

A lenti fénykép történelmi értéke felbecsülhetetlen. Az 1886-ban készült fotó ugyanis az első ismert felvétel, amelyen azt a bizonyos „középső ujjat” felmutatja valaki a kamera felé. Ezzel egybeesően ez az első amerikai kép, amin a nem túl kedves gesztus meg lett örökítve. Az ujj tulajdonosa Charles Radbourn, aki a The Boston Beaneaters dobójátékosa volt, s ujját egyébként a The New York Giants ellencsapatnak mutatta fel. Ironikus módon – a mutogatás egyfajta analógiájára – Radbourn szifiliszbe halt bele.

ujj.jpg

A középső ujj mutogatásának amúgy hosszú és érdekes múltja van: úgy vélik, hogy ez a jel a görögöktől ered; a felmutatott középső ujj egy erektált péniszt jelképez, amely két (here)golyón csücsülve meredezik az ég felé. A görögök állítólag az anális szex jeleként is használták. Egy másik elmélet szerint a gesztus az 1415-ös Agincourti csatára vezethető vissza, ahol a franciák az angol íjászok középső ujjait levágták, hogy azok ne tudják használni fegyvereiket (az íj megfeszítéséhez, ugye, a mutató- és a középső ujjra van szükség). Az angolok dacból középső ujjaikat mutogatták ellenségeik felé. Akárhogy is legyen, történészek szerint egészen az 1890-es évekig nem jutott el ez a jel az Egyesült Államokba, ezért Radbourn kiugró esete különösen érdekes lehet. (Forrás: badassdigest.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.