Vigyázz! Fényképezőgéped egy időzített baktériumbomba!

A Földi élet telis-tele van baktériumokkal, így hát nem csoda, hogy az emberi testben is hemzsegnek a különféle mikroorganizmusok. A chicagotribune.com egyik posztja szerint szervezetünk nagy részén megtalálhatóak a baktériumok, melyek számunkra vegyesen, jó- és rossz módon ténykednek. Ha egészségesek vagyunk, akkor elegendő „jó” mikroba úszkál (átvitt értelemben) bennünk, hogy a kártékony egyedek fölött őrködhessenek, azonban esetenként borul a bili és a rendszer a „feje tetejére áll”.

A mikrobák és azok ténykedésének feltérképezését tűzte ki célul Jack Gilbert, aki „a bolgyó és az emberiség érdekében” létrehozta az „Earth Microbiome Project” projektet. Az Egyesült Államokban évente 100 000 ember hal bele a kórházban szerzett fertőzésekbe – ezek okozói pedig a mikrobák. Gilbert projektjét két részre osztotta: „Home” és „Hospital”, avagy „Otthon” és „Kórház”. Míg az utóbbi a kórházakban leselkedő baktériumokat igyekszik azonosítani, addig az „Otthon” részleg a hétköznapi élet területén „beszerezhető” bakikkal foglalkozik. A vizsgálat során mobiltelefonok, cipők és más hasonló hétköznapi tárgyak kerülnek a nagyító alá, így hát kézenfekvő volt annak kiderítése, vajon mennyi és milyen apró szörnyecske lapulhat meg egy fényképezőgépen.

Gilbert egy dSLR-t vizsgált meg, ahol kiderült, hogy több mint húszféle baktérium vett ki magának szobát a tükörreflexes luxusszállón. Köztük az úgynevezett Mycoplasma baktériumtörzs volt jelen a legnagyobb számban, amely a webbeteg.hu oldal információi szerint alábbi megbetegedéseket okozhatja:

A leggyakrabban megbetegedést okozó típusok: Mycoplasma pneumoniae (légúti megbetegedések), Mycoplasma hominis és genitale (húgyúti és nemi szervek fertőzései, illetve újszülöttkorban a kötőhártya gyulladása), Mycoplasma orale (száj- és garat gyulladásos megbetegedése) és a Mycoplasma salivarum (száj- és garat, íny fertőzései).

Agar_plate_with_colonies.jpgBaktériumtenyészet agaragar táptalajon Petri-csészében (Forrás: wikipedia.hu)

Ráadásul a Mycoplasma neméhez tartozó bakik kinyírása nem egy egyszerű feladat, mivel nem rendelkeznek sejtfallal, így az antibiotikumok, mint a penicillin (ami a sejtfalszintézist gátolja), nincsenek rá hatással. Hogyan védekezhetünk hát a fertőzések ellen? Ha olyan helyen kell dolgoznunk a fényképezővel, ahol nincsenek meg a megfelelő higiéniai körülmények (pl. háborúsövezetben), ügyeljünk jobban környezetünkre, lehetőleg ne tenyereljünk bele minden kétes eredetű pocsolyába. Ha épp egy antibiotikumos kúrán vagyunk túl, akkor halmozottan ügyeljünk egészségünkre, hiszen nem csak a kártékony, de a szervezetünkre vigyázó baktériumok száma is erősen lecsökkent. Koszos kézzel ne nyúljunk szánkhoz, szemünkhöz, de nyílt sebbe se kerüljön semmi piszok. Érdemes mindig magunkkal vinni egy kis tasaknyi fertőtlenítőt, illetve fertőtlenítő kendőt, amivel esténként, ha már befejeztük a munkát, áttörölhetjük a felszerelésünket. Hogy túlzott-e ez a fajta elővigyázatosság? Lehet, de én lennék inkább elővigyázatos, mint hetekig a kórház bentlakója. (Forrás: newsblogs.chicagotribune.com alapján)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.