Bolondok napja: Felkerült a világhálóra a Canon EOS 3D első igazi termékfotója

Úgy tűnik, az évek óta halogatott EOS 3D végre beért és a Canon még a nyári szezon előtt be is mutatja majd a nagyérdeműnek a masinát. Most az első hivatalos termékfotó került fel róla az internetre – úgy tűnik, a korábbi feltételezésekkel szemben a 3D nem az EOS 1 sorozattól örökli küllemét, hanem láthatóan az 5D Mark III vonalvezetését követi, ami örömködésre adhat okot, hiszen nem lesz olyan nehéz, mint a nagytestvér. A műszaki paraméterek terén egyelőre igen szűkszavú volt a forrás; ami azonban biztosra vehető a 41 MP-es full frame szenzor mellett, az a 61 mezős AF rendszer (1Dx-ből származtatva), a két memóriakártya foglalat (CF-SD, mint az 5D Mk III-ban, de már UHS-I kompatibilis módon), a szemvezérelt AF mező mozgatás és a 6 kép/mp sorozatfelvételi sebesség. Az újdonságban a Canon legújabb jelfeldolgozó egységét, a DiG!C 6-ot láthatjuk, amelynek teljesítménye körülbelül másfélszer-kétszer akkora, mint az elődé. A szenzor egy teljesen új fejlesztés, a korábbiaknál jóval nagyobb dinamikaátfogást és sokkal alacsonyabb zajt ígérnek a mérnökök. Ezzel kissé szembemegy, hogy az érzékenységi tartomány ISO 50-102400 közötti (valószínűleg nem akarnak túl nagy konkurenciát az 1Dx-nek, amit akár ISO 204800-ig is feltekerhetünk). Az elölnézeti fotón jól látható, hogy a készülék egy további, viszonylag szabadon kiosztható funkciógombot is kapott.

EOS 3D FRT MIRROR.jpg

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.