Olympus sajtóbemutató Berlin: megérkezett a PEN E-P5

Új időszámítás kezdődik a tükör nélküli rendszerkompaktok világában a több részletében is korszakalkotó E-P5-tel. A korszakalkotó jelző talán kissé eltúlzott lenne, ha nem ismernénk az új masina műszaki paramétereit, melyek már első olvasásra is tekintélyt parancsolóak. Az E-P5 ugyanis a világ első olyan tükör nélküli rendszerkompaktja, amely 1/8000 másodperces záridőre is képes zárszerkezettel van felszerelve. És ez messze nem minden! Immár belekerült a vezeték nélküli kommunikációs egység (WiFi), amellyel nem csak a fájlátvitel, hanem a gép távvezérlése is megoldható – igen, akár okostelefonról, vagy táblagépről is fotózhatunk. Apple, illetve Android okostelefonunkkal a fényképezőgép távirányíthatóvá válik – többek között az autofókusz és a kioldó is. Az okostelefon és a fényképezőgép kijelzője szinkronban működik, így a telefon (vagy táblagép) kijelzőjén pontosan azt láthatjuk, amit a gépen – ráadásul az érintőkijelzőn keresztül ugyanúgy vezérelhetjük a PEN-t, mintha a kijelző a fényképezőgépen lenne. Ez rendkívül hasznos a FAST AF használatával kombinálva önarcképek készítéséhez, vagy például a vadon élő állatok közeli felvételéhez, amiket egyébként nem tudunk eléggé megközelíteni. A kioldó időzítőjét is vezérelhetjük a telefonunkkal, valamint lehetővé tehetjük, hogy barátaink hozzáférjenek a kiválasztott felvételekhez. Emellett lehetőségünk van – az Olympus új Image Share 2.0 programja által – az okostelefonunk GPS adatait a felvételekbe ágyazni (EXIF adatok).

front.jpg

Az E-P5 lelke az OM-D E-M5-ben bemutatott 16 MP-es Live MOS érzékelő, ahol kiterjesztett módban immár az ISO 100 érték is beállítható. Ilyenkor nyilván valamennyit vesztünk a dinamikából, de cserébe – karöltve az 1/8000 mp-es záridővel – a jelenleg kapható legnagyobb fényértékű optikákkal (gondoljunk csak például a Voigtländer f/0.95-ös sorozatára) is fotózhatunk a nyári napfényben, teljesen nyitott rekesszel.

back.jpg

Csúcskategóriás masináról lévén szó, az E-P5 az E-M5 lenyűgöző teljesítményű képstabilizátorát is megörökölte, ami pár finomhangolásnak hála még hatékonyabban teszi a dolgát. Javult az autofókusz is: a FAST AF névre keresztelt rendszer nemcsak gyors és pontos automatikus élességállítás tesz lehetővé, hanem az akár már befogott téma kis részletét is kiválaszthatjuk az élességállítás pontosításához: például egy kis virágport a szirmok között (Super Spot AF).

sideview.jpg

A manuális fotózás szerelmesei különösen nagyra értékelik majd az E-P5 gépben bemutatkozó innovációt: a 2×2 vezérlőtárcsa rendszert, mely két tárcsát és a gép hátoldalának felső részére elhelyezett kapcsolót (1-2 állással) foglal magában. Manuális fotózás közben a kapcsoló egyszerűen mozgatható a két pozíciója között. Az első pozícióban a gép elején található vezérlőtárcsával a rekesz, a hátsó részen található tárcsával pedig az expozíciós idő állítható be. A második pozícióban a tárcsákkal az ISO érzékenység és a fehéregyensúly adható meg. Ezen túlmenően a gép hátoldalán található kapcsolóhoz más funkciók hozzárendelése is lehetséges.

top.jpg

Az E-P5 sokkal gyorsabb, mint elődje valaha volt; szinte minden téren kategóriájának éllovasa lett: így például rögzített AF mellett 9 kép/mp-re képes sorozatfelvételben (5 kép/mp automata élességállítással C-AF+Tracking módban), 1/320 mp lehet a legrövidebb vakuszinkron-idő a beépített vakuval (külsővel 1/250 mp), csupán 0,050 mp a kioldási késlekedés (0,044 mp FAST módban, ami némileg növeli az energiafogyasztást), 0,5 mp a feléledési idő (bekapcsolás és kioldás közti késlekedés).

frontnolens.jpg

Az Olympus PEN E-P5 számtalan olyan funkciót tartalmaz, amely nem csak a fotós kényelmét, de kreativitását is támogatja. Ilyen például a már korábbról megismert művészi szűrők gyűjteménye, a Photo Story „történetmondó” kreatív mód (lásd XZ-10-ről szóló cikkemben), vagy az új Focus Peaking funkció, ami a manuális élességállítást könnyíti meg nagy mértékben. Bár nincs beépített keresője az E-P5-nek, mégsem kell ezen keseregni: a gyártó a fotómasinával együtt az új, opcionálisan megvásárolható és felhelyezhető elektronikus keresőjét, a VF-4-et is bemutatta, amely 2,36 millió képpontos felbontású, 100%-os képfedésű és 1,48-szoros nagyítású. Ráadásul van beépített szemérzékelője, így automatikusan átvált belső nézetre, ha arcunkat felé közelítjük. Bónusz: a VF-4 működik a korábbi PEN fényképezőgépekkel is (100%-os kompatibilitás az E-P5-tel, az E-PL6-tal van. Az E-PL5, az E-PM2, az E-PL3, az E-PM1 és az E-P3 masinák esetében firmware frissítésre lesz szükség, de azt követően sem fog működni a szemérzékelő. Az E-PL2, az E-PL1, az E-P2 és az XZ-2 esetében szintén szükség lesz egy firmware frissítésre, de a szemérzékelő itt sem fog működni és a keresőkép is csökkentett felbontású lesz az aljzat adatátviteli sebességének korlátja miatt).

lcdtilt.gifevftilt.gif

Elérhetőség és ár: Az Olympus E-P5 június végétől lesz kapható 1000 euróért; szettben a 14-42 mm objektívvel egybecsomagolva 1100 eurót kell majd érte kifizetnünk. A VF-4 ára egyelőre nem ismert; várható érkezése a PEN vázzal azonos időszakra tehető. Forintosított árak hamarosan!

A berlini sajtóeseményen, melynek első napja az Olympus Photography Playgroundról és az OM-D-ről szólt, volt lehetőségem arra, hogy az új PEN modellt és a VF-4 keresőt kézbe vegyem és röviden kipróbáljam. Mivel a gépek még béta firmware-rel voltak feltöltve, ezért saját memóriakártyát nem használhattam, az ott sebtében készített felvételeket nem másolhattam át saját eszközeimre. A próba lényege azonban nem is a képminőségről szólt (arra már amúgy is lehet következtetni az Olympus E-M5 kapcsán), hanem a rettenetesen gyors általános működés megízleléséről, ami az újságíró kollégák közti dSLR tulajokat is elkápráztatta. Az E-P5 kezelőfelülete a korábbi PEN-ekétől jócskán eltér, s elsőre szokatlan, de remekül használható.

backwithevf.jpg

Az E-P3-mal ellenben itt a hátsó központi multifunkciós egységet nem veszi körbe tárcsa és a hüvelykujjunk mellől is eltűnt az a furcsa függőleges „pergődob”. A gombkiosztás nagyjából maradt a régi, azonban kissé szétszórták a mérnökök a nyomógombokat a hátlap felületén. Továbbra is van beépített vaku, s a markolat már – sajnos – nem cserélhető (legalábbis erre utaló jelzést, csavart, patentot nem találtam rajta). A készüléket a váz tetején lehet egy váltó kapcsoló segítségével be- és kikapcsolni – egyedül ez az egy alkatrész tűnt kissé műanyagosnak az amúgy nagyon igényes és jó minőségű gépen.

P1020283.JPG

A hátoldalon egy dönthető, érintésérzékeny LCD vehet részt a masina vezérlésében (le is tiltható), amely kellemesen vékony kivitelű, de a mechanikája továbbra is nagyon erős (lásd korábbi PEN modellek). A memóriakártya az E-P5-ben is az akku mellett található a vázfenéken, egy csapóajtó mögött. Ezekhez – kisebb cseretalp használata esetén – akkor is hozzá lehet férni, ha állványt használnunk, mivel a fém állványmenet nem pont az optikai középvonal alatt található. Az új PEN a nagyobb energiaigény miatt a BLN-1 típusú, 1220 mAH-s (9,3 Wh) akkut használja, ami azonban nagy valószínűséggel még mindig nem lesz „túlméretes” a WiFi és az erősebb zárszerkezet miatt.

Szerettem volna a VF-4 keresőt is kipróbálni, de azt a nagy tülekedésben elmarták az orrom elől és nem is sikerült a későbbiekben sem megkaparintanom (illetve egyszer de, akkora viszont már a gépet csavarták ki a kezemből). Az első benyomások mindenképp pozitívak voltak – részletes tesztem hamarosan következik.

Az Olympus PEN E-P5 fontosabb műszaki adatai:

  • Rendszer: m4/3
  • Szenzor: 16 MP-es Live MOS (17,3 x 13 mm)
  • Jelfeldolgozó processzor: TruePic VI
  • Érzékenységi tartomány: ISO 100-25600
  • Beépített képstabilizátor: van, 5 tengelyes, szenzormozgatásos
  • Kijelző: 3″-os érintésérzékeny LCD 1 037 000 képpontos felbontással, dönthető
  • AF rendszer: kontrasztérzékeléses, 35 mezős, 800 pontos, S-AF, C-AF, S-AF+MF, AF Tr, Super Spot AF módokkal
  • AF segédfény: van
  • Záridő tartománya: 1/8000-60 mp
  • Fájlformátum: JPEG és ORF (12-bites RAW)
  • Sorozatfelvételi sebesség: 9 fps (AF nélkül), 5 fps (AF-el)
  • Puffer kapacitása: 18 RAW fájl
  • Fénymérés: 324 mezős többféle minta alapján mérő rendszer (TTL nyíltrekeszes mérés)
  • Videofelvétel: van, MPEG-4, AVCHD konténerben (AVI és MOV formátumban)
  • Videó felbontása: 1920 x 1080 @ 30p (17 és 20 Mbps adatfolyammal), 1280 x 720 @ 30p (10 és 13 Mbps adatfolyammal), 640 x 480 @ 30 fps; time lapse: 1280 x 720 @ 10 fps (AVI)
  • Extrák: WiFi (akár QR kódos beállításokkal), dönthető és érintésérzékeny kijelző, 1/8000 mp záridő, kreatív szűrők (12 darab)
  • Mérete: 122,3 x 68,9 x 37,2 mm
  • Tömege: 378 gramm (420 gramm akkuval és memóriakártyával)
  • Tároló: SD, SDHC, SDXC memóriakártyák
  • Kapható színek: fekete, ezüst, fehér
Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.