A profi fotós 13 jellemvonása

A digitális fényképezőgépek óriási térnyerése óta már szinte mindenki fényképésznek hiszi magát, ha egy gép lóg a nyakában. Azonban még Marissa Mayer híres kijelentése („[…]olyan, hogy professzionális fotós, már nem létezik”) dacára is léteznek profi fotográfusok, akik sok mindenben különböznek Átlag Zoltántól, ha fényképészetről van szó. Andrew Fingerman, a PhotoShelter elnök-vezérigazgatója 13 pontban szedte össze, hogy mik azok a jellemzők, illetve jellemvonások, amitől egy fotós „profinak” mondható. Íme:

A profi fotós..

  1. Oly módon közelíti meg a feladatot, hogy eközben a legnagyobb figyelmet az alanyra és a megbízó céljaira irányítja,
  2. együttműködik az ügyfelével, hogy elérjék a célt a meghatározott költségvetés keretein belül,
  3. a közösen kötött megállapodás szerint adja le a munkát időben és oly módon, amiből egyértelműen kiderül, hogy az ügyfél legkritikusabb, legfontosabb igényeit megértette,
  4. megtalálja annak a módját, hogy a teljes projekt tartama alatt megkönnyítse ügyfelének dolgát, életét, ami azt is magába foglalja, hogy időt spórol meg és hősként tűnteti fel megbízóját,
  5. készen áll akármilyen probléma kreatív megoldására, legyen szó a legborzasztóbb, vagy a legőrültebb akadályról,
  6. elfogadja a kritikát és (gyorsan) igazodik hozzá, hogy elvégezze a munkát,
  7. gördülékenyen kezeli a változó körülményeket,
  8. előad, tárgyal, belemegy és elfogad, végrehajt, számláz és nyomon követ következetesen és személyes büszkeséggel,
  9. tudja, hogyan beszéljen és adja el magát hitelesen, hogy a beígért szolgáltatás meg is valósuljon,
  10. a fotóalany háttértörténetét felkutatja és olyan rálátással és elképzelésekkel járul hozzá a munkához, ami jobb végeredmény elérését teszi lehetővé,
  11. a munkájához kapcsolódó személyekkel jó kapcsolatot épít, ami nyugodt, baráti légkört teremt és/vagy az érintettek igaz személyiségét hozza a felszínre,
  12. megtartja nyugalmát annak ellenére, hogy közben bombák elől kel kitérnie, határokat kell áthágnia, tömegeket kell elkerülnie, szabálytalan labdákat kap el, cápák, elefántok, lovak, méhek, idegbeteg sofőrök, dívák, mennyasszonyok és mások támadásai elől menekül és mégis elvégzi a rábízott munkát.
  13. Nincs e bolygón olyan ember, aki egy professzionális fényképészhez hasonlóan érdekes életet él. (Forrás: blog.photoshelter.com)
Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.