A régi fotókon miért nem mosolyogtak az emberek?

Aki látott már régi (tényleg régi) portréfotókat, az bizonyára észrevette, hogy a portréalanyok nem mosolyogtak egyiken sem. A petapixel.com stábja utánajárt ennek a kérdésnek és több magyarázattal álltak elő. Az egyik ilyen lehetséges ok a technikai, műszaki megoldások elmaradottsága lehetett (hosszú expozíciós idő kellett egy-egy kép elkészítéséhez és nem lett volna kényelmes addig mosolyogtatni az alanyt), míg más feltételezett indokok a rossz szájhigiénia (értsd: rothadó, hiányos fogsor) és a formális alkalmak komolyságot megkövetelő előírásai (etikett). [Szerintem az is lehetett az egyik ok, hogy egyszerűen ronda vigyora volt az embereknek]

portrait.jpg

A petapixel.com eszmefuttatását Nicholas Jeeves kutatásainak eredménye egészíti ki, illetve helyesbíti: először is kizárja az antivigyornak azt az okát, amely a rossz fogakra hivatkozik. Persze, előfordult, hogy az adott portréalanynak nem voltak a legjobb állapotban a fogai, hiszen valóban nagyon alacsony szinten volt annak idején (100-150-200 évvel ezelőtti időszakra gondoljunk elsősorban) a szájápolás művészete, de ez nem riasztotta volna vissza sem a festőt/fotóst, sem az alanyt, hiszen a környezetben megszokott látvány volt a hiányos, itt-ott „foltosodó” fogsor.

Jeeves magyarázata így folytatódik: „A 17. század Európájában tényként kezelték, hogy csak azoknak az embereknek ült széles mosoly orcájukon (az életben és a művészetekben), akik vagy szegények, vagy erkölcstelenek, vagy részegek, vagy ártatlanok voltak, illetve a „szórakoztató iparban” dolgoztak.”. Látszik tehát, hogy annak idején teljesen más volt az elképzelés egy nevetésről, mosolyról, mint manapság. Meg hát, ugye, a tetszetős, természetes mosolyt nehéz volt előidézni egy fénykép, vagy festmény kedvéért.

Ha tehát valaki, mondjuk az 1800-as években, olyannak akart látszani, mint aki a felsőbb társadalmi osztályok tagja, mint akinek jó a karaktere, mint aki komoly, annak tilos volt mosolyognia. Ez az elképzelés – illetve követése – pedig pont Abraham Lincolnnak okozott nagy gondot, akinek híresen humoros személyisége volt. Manapság el sem hinnénk róla ezt a tényt, hiszen az összes közismert fotóján komoly, néha már komor arckifejezéssel ült a kamera elé.

lincoln.jpg

Másik jó példa a fent vázolt problémára a humorista Mark Twain esete, aki szintén nem engedhette meg magának, hogy igazi személyiségét felfedje a fényképezőgép előtt. A Sacramento Daily Unionnak írt levelében Twain így nyilatkozott: „A fénykép a legfontosabb dokumentum és hát így nincs annál rosszabb, mint egy ostoba, bolondos vigyorral a szánkon lekapva, megörökítve megmaradni az utókornak.”. (Forrás: petapixel.com)

twain.jpg

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...

  • Nomeg azért akkoriba egy emberről készült egész életében 1 kép, vagy annyi se, így ilyen helyzetben elegánsnak kellett lenni.

    Mert ha megnézitek a ruházatuk is olyan.

  • fejetlen bárd

    Én a technikai okokkal értek egyet. Képtelenségnek érzem, hogy a komor, semleges arckifejezéshez való ragaszkodás pont akkor tűnt volna el (villámgyorsan a századfordulóig), ahogy sikerült elérni egyre rövidebb záridőket. Ez nem lehet véletlen egybeesés, hogy amint már lehetséges volt mondjuk az 1/30 záridő, hirtelen megváltozik az emberek hozzáállása és elkezdenek mosolyogni (vagy bármilyen más érzelmet kifejezni).

    Egyszer próbáljátok ki milyen lehet egy percig tökéletesen mozdulatlannak lenni. De fotózzátok is le ekkora záridővel! Nektek is belefájdulna minden arcizmotok ha közben bármilyen érzelmet akarnátok kifejezni. Az önkéntelen arcmozgásról nem is beszélve.

  • thisisnotsound

    Marha nagy talány.
    1.Akkoriban még a tömegmédia nem csinált agymosott idiótát az emberekből, még képesek voltak komolyan venni magukat.
    2. A fényképezés különleges alkalom, ritka lehetőség volt, meg kellett becsülni. Nem tudta minden idióta az ebédjéről, a kib. állatairól készített és az esti sörözéshez hasonló történelmi fontosságú eseményekről tudósító képekkel elárasztani a világot.
    3. Hosszú expozíció.
    4. Akkor még elég szar volt az élet.
    5. Nőket, gyerekeket nem engedtek beleszólni.

    Kb. fordított fontossági sorrendben.

  • dzzsoni

    @charlie: Én is erre tippelek. Egy kép készül, azon is vihog?

  • Quentin vagyok Montargis-ból !

    @thisisnotsound: Akkoriban ünnepélyes eseménynek számított a fénykép készítés. Ritka, ünnepi alkalomnak tartották. Talán épp ezen-de lehet hogy a juharizsuzsa-blogon volt szó a post mortem fotókról. Ezeken az elhunyt szerepel felöltöztetve, családi körben, ami ma már morbidnak számítana, de akkoriban helyénvalónak találták az esemény kivételes volta miatt.
    Vagy ott van a ravatalon fekvő Adyról készült kép, amely címlapra került valamelyik korabeli úságban. Ma már elképzelhetetlen lenne, hogy egy halott híresség fotója kerüljön egy újság címlapjára,viszont akkoriban egy ledér öltözékű nő címlapra kerülése volt elképzelhetetlen, amely ma már természetes. Egészen más a viszonyunk a fényképhez, mint eleinknek.

  • nandras01

    ha jobban megfigyeljük, akkor bizony lincoln ezeken a képeken nem igazán komoly.
    a szája sarkában egy -akár huncutnak is mondható- mosoly bújkál 🙂

  • thisisnotsound

    @Quentin vagyok Montargis-ból !:
    Na ugye. Látom másnak is egyértelmű a válasz. Nem értem mit kell ebből ekkora tudományt csinálni.
    Ránézek egy régi portréra és egyik szemem sír, a másik nevet,hogy micsoda tartás volt az utolsó útkaparóban is. Régen. Ma meg egy egyetemi tanár is képes alsógatyával a fején pózolni.
    Sic transit gloria mundi.

  • thisisnotsound

    @thisisnotsound:
    ROSSZ FOGAK B+
    kész
    Ez még muszáj volt.

  • Quentin vagyok Montargis-ból !

    @thisisnotsound: Ezenkívül régen nem fotózhatott akárki. Komoly szaktudás kellett ahhoz hogy valaki engedélyt kapjon és bekerülön a “céh”-be. Ezért is olyan jók és beszédesek a régi portréfotók.Ma már minden önjelölt kókler fotóművésznek kiálthatja ki magát.

  • magyar bucó

    Manapság mindent lefényképeznek, ami nem szalad el időben, akkoriban meg ritka, kivételes alkalom volt. Annak megfelelően is viselkedtek.

    Azt nem értem, aki az igazolványképein is mosolyog. Amikor elő kell venni az igazolványt, nemigen lesz kedve vigyorogni…

  • alfacharlybravo

    Hát vannak régi emlékeim és fotóim, tényleg voltak technikai okok és a ritka alkalom volt a fotózás ott tényleg komolynak állított be a fotós, de volt pillanat felvétel is rólunk gyerekekről, ott azért van mosoly, de ez ritka és már modernebb géppel történt, de zár idő ott is kellemetlenül zavaró volt. Csak sokszori kísérletre volt elégedett a fotós. Öcsike el is sírta magát, és csak légpuskával lehetett mosolyra bírni.

  • alfacharlybravo

    @thisisnotsound: Tempora mutamur mutantur in illis vagy valami hasonló.

  • Bretschneider detektív

    @magyar bucó: Azt is lefényképezik, ami elszaladt. Sőt, a Tények-ben bemutatják. “Ehhez hasonló helyen állt Bodri kutya háza, aki leharapta Márta karját, azóta a kutyát elaltatták.”

  • polly graph

    Mostanában sok fotón már nem mosolyognak, hanem vicsorognak az emberek. A “cheese, whisky” stb. szavak kimondásakor széthúzott száj művigyora szerintem nem tartozik a mosoly kategóriába. Sokszor eszembe is jut az ilyen képek láttán, hogy jesszusom, mit fog gondolni az utókor az ilyen erőltetett beállításokról. (a legutóbb a Katalin-Vilmos páros és kishercegük kórház előtti fotóin látható fagyott mosolyokon döbbentem le.)

    Régen nemcsak a fényképeken nem mutatták ki a foguk fehérjét, de a festményeken sem, pedig ott aztán ki lehetett volna köszörülni a csorba fogakat.

  • Wind Callman tér

    nem vigyorogtak mint az idióták, ez csak ma követelmény. Megszólnak a munkahelyen a coelhós picsák ha rosszkedvű vagy és biznonygatják egymásnak, hogy dagadtak de tök hülyék ilyen mindig nevetős műkörmös csajok

  • Szerintem az ok műszaki. Akkoriban túl hosszú volt az exponálási idő, így sokáig kellett mozdulatlanul maradnia a fotómodellnek. Ez azonban sokkal nehezebb lett volna mosolyogva.

  • érdekes cikk, tetszik!

  • yafet

    Lehet, hogy kurva drága volt egy fénykép akkoriban. És ezen gondolkodtak közben, hogy megérte-e……

  • Neander

    Akkoriban még nem írták meg a self help-könyvek, hogy mindig mindenkinek boldogan kell mosolyognia. Anorexia sem volt, meg a többi civilizációs betegség. És Lincoln tényleg huncut…

  • a fénykép drága dolog volt, nem? ergo gazdagabb=komolyabb emberek engedhették meg maguknak.

  • régen a komolyság tükrözte azt hogy menő vagy, ma meg a kajla vigyor

    aki nem happy mindig, az hülye!

  • Szelid sunmalac-Elmeny designer

    Ma meg csucsoritenek. Aztan szaz ev mulva meg majd azt irjak, hogy az volt a meno.

  • fejetlen bárd

    Örömmel olvasom az ostobábbnál ostobább okfejtéseket.

    Mondjuk lehet egyszerűbb lenne olyan embereket megkérdezni, akik behatóan ismerik a történelmi fotográfiai eljárásokat, esetleg maguk is használják őket. Én nem használom őket, de több ismerősöm igen (az egyik egy 90 éves bácsi aki a nagypapájától tanulta a nedveslemezes fotózás alapjait még gyerekként).

    Szemlézek kicsit a legnagyobb baromságokból:

    1.) “Akkoriban még a tömegmédia nem csinált agymosott idiótát az emberekből, még képesek voltak komolyan venni magukat.”

    Ennek úgy mégis mi köze van ahhoz, hogy az ember képes-e mosolyogni? Na meg a legnagyobb talány: Mitől agymosott idióta az aki mosolyog? Korabeli vagy még korábbi festményeken is örökítettek meg köztiszteletben álló embereket mosollyal a szájukon vagy bármilyen más érzelmet kifejezve (erre még visszatérünk, olvass tovább), de azokat bizony nem vigyorogva ülte végig a modell, hanem a festő kanyarította oda. Fotónál, főleg a korszak technikai színvonalán ez nem volt kivitelezhető.

    2.) “Akkor még elég szar volt az élet.”

    Miért most jobb? Kevesebb a szegény, kevesebb a háború, kevesebb a bűnöző? Ostobaság. Bizonyára az akkoriból fennmaradt több tízezer dagerrotípián még véletlenül sem akadt egyetlen ember sem az egész világon aki boldog életet élt volna.

    3.) “Ezenkívül régen nem fotózhatott akárki. Komoly szaktudás kellett ahhoz hogy valaki engedélyt kapjon és bekerülön a “céh”-be.”

    Írni és olvasni kellett tudni, hogy elolvasd a vegyszerek használati útmutatóját meg a hívás folyamatáról szóló leírásokat. De sokan ezt egy mesterember mellett, analfabétán tanulták ki. Inkább csak pénz kellett hozzá, főleg amíg nem jelentek meg az olyan eljárások mint a ferrotípia, melyeknél szó szerint bazári filléres vegyszerek, korom meg egy üveglap kellett csak… ja meg egy házilag tákolt kamera. Jelenleg meg ez a legnépszerűbb fennmaradt történelmi fotós eljárás, amit ma is bármilyen amatőr megtanulhat egy könyv (vagy az internet) útmutatása alapján.

    3.) “nem vigyorogtak mint az idióták, ez csak ma követelmény”

    Azt felejtjük el, hogy bár a cikk csak a mosollyal foglalkozik (nem a vicsorgással), de a történelmi fotókon más érzelmek sem látszanak. Teljesen semleges arcot produkál mindenki, hiszen egy több perces expozíciót nem is lehet máshogy kibírni. Így van ez manapság is, amikor már a modern, jól megmunkált, fényerős objektívek és minden korábbinál fényérzékenyebb emulziók mellett is 15 másodperces is lehet egy nedveslemezes fotó elkészítéséhez szükséges megvilágítási idő. Most sem fejeznek ki több érzelmet a modern modellek, mint 160 évvel korábban.

    4.) “a fénykép drága dolog volt, nem? ergo gazdagabb=komolyabb emberek engedhették meg maguknak.”

    Ha felteszel egy kérdést, akkor ne vonj le következtetést azelőtt, hogy a választ megkapnád. A dagerrotípia alig másfél évtizedig volt uralkodó eljárás és a korszakban drágának számító vegyszerek valamint az ezüst használata miatt rendkívül drága volt, ez igaz. De pár évre rá jöttek az olyan nedves lemezes eljárások, mint a ferrotípia (amerikai gyorsfénykép), mely már annyira olcsó volt, hogy szélesebb körök tudták megfizetni (gyakorlatilag csak a létminimum alatt élőknek nem futotta erre, de talán cipőfűzőre sem). Egy ferrotípiát használó fénykép automata is megjelent Budapesten a századforduló körül és sok profi fényképész tiltakozott ellene, mert veszélyben érezték a kenyerüket amiért olcsón ad fotót bárkinek aki bedob pár koronát.

    Letagadhatatlan tény, hogy a többség tényleg komolyan vette a fotózást és ha eltérhetett volna a technikai akadályoktól, akkor is semleges, esetleg komor arcot vágott volna. De ez még nem bizonyíték, hiszen képtelenség az, hogy van több tízezer fennmaradt fotónk és nem igazán akad egy sem ahol bármilyen emóciót akarna kifejezni a modell (ebből csak egy a mosoly).

    A fogakra tett megjegyzés pedig tényleg a legostobább. Egy dolog, hogy a higiénia semmit sem jelentett nekik, de nem is csináltak ügyet a rohadó fogakból. Mellesleg érzelmeket kifejezni lehet a fogak kivillantása nélkül is.

  • Tapasztalat alapján mondom, hogy a legtöbb ember nem tud felszólításra mosolyogni. Legfeljebb valami erőltetett szájelhúzásra. Ezeket az embereket életükben legfeljebb csak néhány alkalommal fotózták, nem voltak tehát egyáltalán hozzászokva a kamerához. Ma is még a profi modellek sem képesek a rendes mosolygásra sokszor, ami komoly hátrány egy fotózásnál manapság, amikor mindennek kötelező amerikai módon örülni és vigyorogni.

    Másrészt akkoriban az ábrázolás stílusa volt ez: aki komoly embernek tartotta magát, az nem vigyorog a képen és kész.

    A hosszú expozícióval kapcsolatban: már 1840-ben (vagy ’41-ben) bemutatta Petzvál József a világhíres új objektívjét, amivel az expozíciós idő kb. 10-30 _másodpercre_ csökkent. Utána pedig a fényérzékeny emulziók fejlődése miatt már hamar tovább csökkent az expozíciós idő pár másodpercre (és még rövidebb időkre), eddig pedig ki is tudja tartani a mosolyát – már aki tud mosolyogni.

  • @thisisnotsound: Azért azt se felejtsd el, hogy korábban a festményeken volt mosoly, csak a fényképeken tűnt el egy időre.

  • Void Bunkoid

    @bestpixel: bezony.

    Amúgyis felszólításra nem lehet boldognak lenni, és tényleg szívbőj jövően mosolyogni. Pont olyan nehéz, mint parancsra kakálni 🙂

  • fejetlen bárd

    @bestpixel: Kísérletként próbáld ki, hogy 30 másodperes expozíció mellett mosolyogj (ez egyik digitális gépnek sem akadály, semmibe sem kerül megpróbálni). Kíváncsi vagyok, hogy az arcizmaid rángatózása és szüntelen mozgása mennyire mossa el az arcod. 🙂 Egy kis csalásként a fejed hátulról kitámaszthatod, ahogy azt régen is tették és sokan nem is tudják mi a bánat az a kar a modellek mögött. Hát ez… még semleges arccal is elmosódik a fejed ha ülsz a gép előtt, mert billeg jobbra-balra, akkor is ha te ezt nem érzékeled.

    Na meg a századfordulóig már simán elérték a jóval komolyabb záridőket. Mennyire lehet véletlen egybeesés, hogy pont akkor rohad össze a világ összes társadalma és szellemi nyomorba süllyedve elkezdenek az emberek egyre többször mosolyogni a fotókon, megmutatva azt, hogy ők már nem komolyak? 🙂