Ez történt idén a fototechnika világában: éves visszatekintő és díjkiosztó 2013

A 2013-as év sem volt épp unalmasnak mondható, hiszen számos olyan fényképezőgépet és objektívet mutattak be a gyártók, amik ilyen vagy olyan módon felkeltették az emberek figyelmét. Noha kaptunk pár érdekes tükörcsattogtatót is, az idei esztendő főszereplői egyértelműen a tükör nélküli rendszerkompaktok voltak. Azon pedig már nem is csodálkozom, hogy a kompakt fotómasinák egyre gyorsabb iramban haladnak a kihalás felé – gyakorlatilag már csak a csúcskompaktoknak van létjogosultságuk az egyre fejlettebb okostelefon-kamerák mellett.

Éves visszatekintőmben azokat a fényképezőgépeket és objektíveket veszem röviden ismét célkeresztbe, melyek kimagaslóan teljesítettek és valamilyen elismerésben részesültek tesztelésük során. A listát ábécésorrendben állítottam össze, hogy az a lehető legsemlegesebb és legigazságosabb lehessen. Persze, akadtak azért személyes kedvencek is, de azok a termékek, melyek bennem birtoklási vágyat ébresztettek, nem ok nélkül és nem (csak) szubjektív benyomások alapján kerültek rivaldafénybe, hanem minden esetben fel tudtak mutatni valami olyan különleges műszaki bravúrt, ami alapján megérdemelték az elismerést. Íme:

Canon

A Canontól sokan várták, hogy végre lerántsa a leplet az első igazi tükör nélküli rendszerkompaktjáról, hiszen az EOS-M nem hozott igazán átütő sikert, azonban ez – a várakozások ellenére – most (is) elmaradt. Persze, mindig hallani innen-onnan egy-egy újabb pletykát, hogy majd jövőre mekkorát fognak durrantani a japánok, mi azonban inkább a realitásra és a kézzelfogható újdonságokra koncentráljunk. 2013-ban a Canon istállójából az EOS 100D, az EOS 700D és az EOS 70D szabadult. Míg az EOS 700D csupán egy kötelező iterációja az elődmodellnek, addig az EOS 100D és a 70D valódi újdonságok. Előbbi, azaz a 100D, a világ (jelenleg gyártott) legkisebb tükörreflexes fényképezőgépe, aminek lelkét egy 18 MP-es CMOS szenzor és a DiG!C 5 jelfeldolgozó processzor alkotja. Kezelőfelületének szerves része a 3”-os, érintésérzékeny kijelző, aminek segítségével sokat gyorsíthatunk a gép használatán.

A hibrid autofókusszal felvértezett, 370 grammos, 117 x 91 x 69 milliméteres csöppség érzékenységi tartománya ISO 100-tól egészen ISO 12 800-ig (kiterjesztve) emelhető. Működését, funkcióit és szolgáltatásait tekintve nagyon hasonlít az EOS 700D-re. A Magyarországon való bemutatásáról én is készítettem videót, amelyben a Canon hazai képviseletének szakembere mutatja be a fotómasinát.

A kissé identitászavaros EOS 60D helyére/fölé érkezett az EOS 70D, ami nem csupán egy ráncfelvarrt 60D-t jelent, hanem egy igen komoly, forradalmi újítást is magában hordozó készüléket. Az újonc érzésre és tudásra inkább az EOS 7D-hez áll közel, mintsem a már öregedő EOS 60D-hez. Legfőbb újítása a 20,2 MP-es felbontás mellett az új Dual Pixel CMOS AF technológia, amely végre élőképes módban is – tükrösökhöz képest – gyors élességállítást tesz lehetővé.

„A Dual Pixel CMOS AF egy érzékelő alapú, fázisészlelő autofókusz (AF) technológia, amelyet kifejezetten a zökkenőmentes, nagy teljesítményű követő élességállításhoz terveztek a videók rögzítésekor és a gyors autofókuszáláshoz az élőkép módú állókép-készítésnél. A Canon által fejlesztett, egyedi technológia ideális professzionális fókuszhúzási (élességállítási) effektusokhoz és az operatőr felé mozgó tárgy élesben tartására, a háttér elmosása mellett – az EOS videók jellegzetes effektusához.

[…]Az EOS 70D érzékelőjének felületén található minden képponthoz két fotodióda tartozik – ez összesen 40,3 millió fotodiódát jelent. Ezek a fotodiódák külön-külön is kiolvashatók a fáziskülönbség érzékelésén alapuló autofókuszhoz, de kiolvashatók együtt is – szemben más, érzékelő alapú AF-rendszerekkel, ahol az érzékelő képpontjait vagy csak autofókuszra, vagy csak leképezésre lehet használni, illetve az olyanokkal, amelyek kizárólag a kontrasztérzékelésén alapulnak. Az új, innovatív kialakítású érzékelővel nincs szükség további képfeldolgozásra a kizárólag autofókuszra használt képpontok esetében, vagyis gyorsan beállítható a fókusz és garantálható a lehető legjobb képminőség álló- és mozgóképek felvétele során egyaránt. Ráadásul az új megoldással az EOS 70D a képmező 80 százalékán képes alkalmazni a Dual Pixel CMOS AF technológiát.

A képsíkon végzett fáziskülönbség-érzékeléshez az EOS 70D egymástól függetlenül olvassa ki a bal és jobb fotodiódákat, és utána számolja ki a két, eltérő irányból rögzített (parallax) kép fáziskülönbségét. Ezzel a technikával az EOS 70D képes megjósolni, hogy milyen pozícióban kell lennie a lencsetagoknak a pontos fókuszhoz, majd egyből oda fókuszálja az objektívet. Összehasonlításképpen, a hagyományosabb, kontraszt alapú AF-eljárások a helyes élességet úgy keresik meg, hogy előre-hátra mozgatják a lencsetagokat a tökéletes fókusz eléréséig – ez az eljárás sokkal lassabb és kevésbé sima.” – olvasható a Canon leírásában.

Természetesen a Canon EOS 70D bemutatóján is ott voltam, ahol felvételt készítettem a remek előadásról:

A japán gyártó azonban nem csak vázakkal, hanem egy pár objektívvel is előrukkolt. Egy méregdrága, profiknak szánt termék az EF 200-400 mm F4L IS USM Extender 1.4x, amibe már gyárilag beépítettek egy bekapcsolható 1,4-szeres fókusztoldót. Noha a lencserendszert már tavaly bejelentették, csak idén vált megvásárolhatóvá: a 11 800 eurós eszköz május végétől került a boltok polcaira, ahonnan bárki beteheti bevásárlókocsijába.

A hagyományos EF optikák halmaza mellett az EOS-M rendszer is bővült: a gyártó letette elénk az EF-M 11-22 mm F4-5.6 IS STM-et, ami kompakt mérete mellett beépített képstabilizátorral és gyors AF motorral is rendelkezik.

FujiFilm

Az ábécésorrend szerint következő márka a FujiFilm, aki mindenkép megérdemli „Az év leginnovatívabb gyártója” címet, hiszen olyan újdonságokkal lepte meg idén a fotós társadalmat, mint az X100S, az X20, az X-A1, az X-M1, vagy az X-E2. A felsorolt fényképezőgépek többségének alapját tulajdonképpen az X100S szolgáltatta; kivétel ez alól a „belépőkategóriás” X-A1, amely hagyományos, Bayer színszűrős CMOS szenzor köré épül, és az X-M1, amiben pedig az X-E1-ből ismert, első generációs X-Trans CMOS dohog. Ezekkel szemben az X100S, az X20 és az X-E2 már az X-Trans CMOS II lapkával van felszerelve. Ez pedig fontos tény, ugyanis az új képérzékelő beépített, fázisérzékeléses AF érzékelőket is tartalmaz, aminek köszönhetően sokkal gyorsabb az automatikus élességállítás, mint az előző generációs modelleknél.

Nagy erőkkel zajlik az X-rendszer fejlesztése és bővítése – mi sem igazolja ezt jobban annál, mint hogy a FujiFilm sorra adja ki az újabbnál újabb firmware-eket a régebbi X-es gépeihez is, melyek az apróbb javítások mellett számos pluszfunkcióval kedveskednek a márka rajongóinak. A másik oldalon – a bővítés kapcsán – pedig a jobbnál jobb objektív-újdonságok szerepelnek. Idén érkezett a FujiFilm XF 55-200 mm F3.5-4.8 R LM OIS, vagy például a várva várt XF 23 mm f/1.4 R, de a gyártó már bejelentette a nem sokára elrajtoló Fujinon XF 10-24 mm F4 R OIS-t is.

Nikon

A nagy múltú japán gyártó, a Nikon, úgy tűnik, hogy – a Canonhoz hasonlóan – nem veszi túl komolyan a tükör nélküli rendszerkompaktok általi „fenyegetést”. Igaz, ők is frissítették a Nikon 1 vonalat (1 V2, 1 J3 és 1 S1) és piacra bocsátottak egy igazi érdekességet a Coolpix A személyében (APS-C méretű szenzoros, fix gyújtótávolságú, fix objektíves kompakt fényképezőgép), de az igazán nagy durranások még mindig a dSLR vonalon érkeztek. A 24 MP-es D7100 méltó utódja lett az igen kedvelt D7000-nek, s míg a D610 a „futottak még” csoportban ért célba (a váz gyakorlatilag megegyezik a D600-zal, a különbség a lecserélt zárszerkezetben és a valamivel gyorsabb sorozatfelvételi sebességben rejlik), a legutóbb megszellőztetett Df lett az igazi befutó. Igaz, ez a masina is kapott hideget-meleget a fotós közösségtől, ennek dacára mégiscsak vezeti a népszerűségi listát (a DPReview.com „Most Popular Cameras” – legnépszerűbb fényképezőgépek listáján toronymagasan vezet 23,3%-kal, ahol a második helyen a Panasonic DMC-GM1 készüléke áll 12,8%-kal). „Színtiszta fotózás vagyok” – ó, igen, de még mennyire!

A Nikon csúcskompaktjainak csoportját is új királlyal koronázta: a Coolpix P7800 kellő merészséggel ugrott be a kompaktok piacára. Ezt írtam róla értékelésemben: „A Nikon Coolpix P7800 csúcskategóriás kompakt fényképezőgép, ez nem utolsósorban a felépítés minőségéből és a szolgáltatásokból is látható. Méretét tekintve nem egy zsebgép (esetleg kabátzsebben elfér), viszont ennek köszönhetően sokkal jobb a használhatósága, az ergonómiája, mint a szokásos kompaktoknak. A kezelőfelület testre szabható, a nyomógombok és tárcsák minősége nagyon jó. A markolat kellően biztos és kényelmes fogást tesz lehetővé – tulajdonképpen csak a túl könnyen járó módválasztó tárcsába és a fogásváltás nélkül nem vagy csak nehézkesen elérhető gyorsmenü gombba lehet belekötni. A készülék menürendszere is pofonegyszerű, szinte bárki azonnal átláthatja és gyorsan kitanulhatja azt. A fotómasina képminőségével is nagyon meg voltuk elégedve: zajszintje kellemesen alacsony, az optika részletgazdag fotók készítésére is alkalmas, torzítása jól kordában van tartva, ráadásul bekapcsolható a szoftveres korrekció is, ha valakit nagyon zavarna az egyébként teljesen elfogadható mértékű hordózás nagylátószögön.

A szerkezet több hasznos funkcióval, szolgáltatással kedveskedik a fotósnak, mint például a teljesen manuálisan használható expozícióvezérléssel, a remek panorámasegéddel, az effektekkel és a kiváló elektronikus keresővel, ami a fotózási élményt nagymértékben növeli. Működés során azonban azt tapasztaltuk, hogy ha RAW fájlokkal is dolgozunk, akkor – főleg sorozatfelvételkor – nagyon lelassul a gép működése, ezért érdemes a legesleggyorsabb memóriakártyákat bevetni, hogy valamelyest csökkentsük a várakozási időt. A másik bosszantó tényező az autofókusz viszonylag lassú és esetenként kissé bizonytalan működése, ami megfelelő fényviszonyok és kellően kontrasztos téma mellett szerencsére valamit javult. Ezek tükrében tetszett nekünk a Nikon Coolpix P7800 csúcskompakt fényképezőgép.”

A Nikontól idén rám a fentiek ellenére mégis egy olyan masina tette a legjobb benyomást, amit sehol máshol nem kapunk meg. Hölgyeim és uraim, ez a Nikon 1 AW1 strapabíró tükör nélküli rendszerkompaktja, ami nem csak állja az ütéseket, hanem víz-, fagy- és porálló is egyben. A legjobb az egész csomagban, hogy cserélhető objektíves mivolta ellenére sem kell búvártok, ha víz alá szeretnénk merészkedni a géppel!

Olympus

Ha már felhoztam az ütésállóságot: az elmúlt pár évben valószínűleg az Olympus kapta a legtöbb, legnagyobb pofont, de a vállalatnak mégis sikerült újra és újra felkelnie a padlóról. Az idén igazán belehúztak a mérnökök és jobbnál jobb fotómasinákat tettek le elénk az asztalra. A teljesség igénye nélkül említést érdemelnek: a Tough (kalandkamerák családja) TG-2, az XZ-10, vagy a PEN E-P5, ami kifejezetten korszakalkotó masina lett (például elsőként kapott 1/8000 mp-es záridőre képes szerkezetet a MILC-ek körében).

De az összes fenti (Olympus) gép együttesen sem veheti fel a versenyt a nagyágyúval, amibe az Olympus szakemberei minden tudásukat és teljes szívüket beleadták! Az OM-D család koronázatlan királya az E-M1 lett, amivel a gyártó a 4/3 és a m4/3 rendszereket óhajtja egyszer s mindenkorra összeolvasztani. Az Olympus az E-M1-et a professzionális fotómasinák közé sorolja, ami nem csak tudásán, hanem – sajnos – vaskos számokkal írt árcéduláján is meglátszik, de a valamit valamiért elve itt is érvényesül: aki rászánja magát az E-M1-re, az biztosan nem fog benne csalódni! 5-tengelyes képstabilizátor, 1/8000 mp-re képes zárszerkezet, teljeskörű időjárásálló felépítés, hibrid AF rendszer, teljesen személyre szabható kezelőfelület, kiemelkedően magas építési minőség – és még sorolhatnám.

És ez még nem minden! A m4/3 rendszerről már eddig is nyugodtan elmondhattuk, hogy beérett – akár professzionális fotózási munkákra is használhatóak a mini-maxi gépek. Az Olympus ráadásul itt, ennyivel nem áll meg, hanem olyan objektívekkel csalogatja a még hezitáló fotósokat a m4/3 felé, mint például az utcai fotózásra ideális M.Zuiko Digital 17 mm F1.8, vagy a profi használatra szánt M.Zuiko Digital 12-40 mm F2.8 Pro, ami várhatóan jövőre egy szintén fix f/2.8-as profi telezoommal fog kiegészülni.

Panasonic

Az Olympushoz hasonlóan, a m4/3 másik titánja, a Panasonic sem ült tétlenül babérjain: idén újabb fényképezőgépekkel és lencserendszerekkel lepték meg a közönséget. Még januárban jelentette be a gyártó legújabb kitobjektívét, a Lumix 14-42 mm F3.5-5.6 II ASPH Mega O.I.S.-t, ami nagyon pozitív visszhangot kapott a szaksajtótól. Ezt követte a Lumix G Vario 14-140 mm F3.5-5.6 ASPH Power O.I.S., ami ideális utazózoom – ehhez a termékhez még Bécsben volt szerencsém, ahol egy egész napot tölthettem el társaságában, s ahonnan mondhatni kellemes benyomásokkal tértem haza.

Frissült sokak kedvence, a Lumix G 20 mm F1.7 ASPH., amit a tervezők – szerencsére – csak kicsinosítottak, optikailag teljesen érintetlenül hagyták az objektívet (maradt, sajnos, a kissé hangos és lassú AF motor is). A Panasonic 20 mm F1.7 II ASPH. érkezését több pletyka előzte meg, melyeket anno én magam is hitetlenkedve olvastam (kisebb súlyról, fémes felépítésről, de érintetlen optikáról szóltak a madárcsipogások), de végül csak beigazolódtak.

Aki hiányolja az igazán fényerős, autofókuszos m4/3 lencserendszereket, az hamarosan megnyugodhat: a Panasonic Leica DG Nocticron 42,5 mm f/1.2 egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz. A gyártó ezt az objektívet már korábban is bejelentette, körbemutogatta a makettjét, de eddig – a gyújtótávolságon és a fényértéken kívül – semmi konkrétum nem volt róla tudható. Augusztus elején már végre a várható árát is megírtam, ami 250 – 300 000 forint körül alakul majd.

A remek objektívek mellé, azaz inkább mögé való „vasak” is érkeztek: bár a DMC-GF6 is csodálatos kis zsebgép lett, lemaradt a rivaldafényről, mivel a „mini GH3” DMC-G6-tal egy időben jelentették be. S valóban, a fotósember inkább a G6-ra lesz ráindulva, ugyanis ez a gép megtartotta a tükörreflexesekre jellemző formát, rendelkezik beépített elektronikus keresővel és számtalan nagyszerű szolgáltatással, funkcióval, mint például a Wi-Fi-vel, az NFC-vel és nem utolsó sorban a teljesen manuális videofelvétel készítési lehetőséggel. A jó ergonómia mellett az akkuidő is rendben van, Bécsben egy egész napot végig tudtam fotózni úgy, hogy bőven maradt még estére is a kapacitásból.

Láttuk még a kinti sajtótájékoztatón a DMC-LF1-et, amivel a csúcskompaktok családját erősíti a Pana, ám a népszerű LX7 mellett a beépített elektronikus kereső és a kiemelkedően jó mozgóképfelvételi funkciók dacára nem lesz könnyű sorsa. 1/1,7”-os CMOS képérzékelőjére csupán egy átlagos kezdő fényértékű, ekvivalens 28-200 mm átfogású zoomoptika rajzol.

A Panasonic jól indította az évet, de jól is fejezi be: a kissé retrós külsejű, de egyébként ultramodern belbecsű DMC-GX7 ott folytatja, ahol anno a GX1 abbahagyta a diadalmenetet. Tulajdonképpen a márka ellendrukkerei sem tudtak, nem tudnak olyan érveket felsorakoztatni, ami a GX7 ellen szólna – egyszerűen minden belekerült, ami szem-szájnak ingere. Van beépített EVF, ami ráadásul 90 fokban dönthető is, van dönthető, érintésérzékeny kijelző, van Wi-Fi, 1/8000 mp-es zár, nagyon jó építési minőség stb. Egyesek egyedüli ellenérvként a „gyenge videós tudást” hozzák fel, de ha tisztában vagyunk a márkán belüli termékpozícionálással, akkor ezen is csak mosolygunk egyet. Aki gyakran szeretne videózni, az vegye meg a GH3-at, vagy ha szorít a büdzsé, akkor a G6 sem utolsó arra a célra. A GX7 egyértelműen a fotózásról szól.

A Pana kínálatában azonban – számomra legalábbis mindenképp – egyértelműen a DMC-GM1 volt a legnagyobb meglepetés, hiszen a GF sorozat után már nem vártam volna egy még kisebb fényképezőgépet. A GM1 olyan pici, hogy a m4/3-os bajonett szinte a teljes masina elejét beteríti. Egy 14 vagy 20 milliméteres palacsinta objektívvel összepárosítva egyszerűen ideális ingzsebbe, másod-, vagy harmadgépnek, hiszen olyan helyekre is magunkkal vihetjük, ahová egyébként semmi kedvünk nem lenne becipelni egy cserélhető objektíves fotómasinát. Az apró méret senkit ne tévesszen meg: a GM1 a nagyobb testvérmodellek szinte összes szolgáltatását, funkcióját megkapta – érintőképernyőjének, villámgyors autofókuszának köszönhetően élmény a használata.

front_big.jpg

„A Panasonic GM1 nagyon jó állóképminőséggel rendelkezik. Mozgóképei is szépek, de ne akarjunk vele egy GH3-at helyettesíteni, nem arra való. Ne is akarjunk rácsavarni egy 100-300 mm-es szupertelét vagy egy 75 mm f/1.8-ast. Azonban a kis palacsintákkal csodálatos szimbiózist képes alkotni, és komolyan fennáll a veszélye annak, ha rácsavarunk egy 20 mm f/1.7-es objektívet, hogy az majd nem nagyon fog róla lekívánkozni. A funkciók, szolgáltatások, az AF sebessége, az általános működési sebesség mind rendben vannak. Aki ezek után kompaktot vesz, az magára vessen!” – írtam róla végszóként tesztemben.

Pentax

A Pentax idén sem hozta, nem adta, amire sokan várnak. Egyre idegesebbek a márka rajongói, mert még mindig nem kapták meg azt a készüléket, amivel minden „magára valamit adó” márkának rendelkeznie kell: a K-3 sem lett teljes képmezős szenzorral felszerelve; „csupán” egy 24 MP-es, aluláteresztő szűrő nélküli APS-C-s „tömegcikkel” próbál tűzet oltani a gyártó. Mindemellett szó nincs arról, hogy a K-3 rossz gép lenne, sőt, az APS-C-s masinák közt igen jó helyet foglal el, ha a szolgáltatásait nézzük. A váz egyrészt teljesen időjárásálló („eső, fagy – ó, merre vagy?”), másrészt a világon elsőként ad be- és kikapcsolható aluláteresztő szűrőt a nép kezébe.

A MILC-ek világába a Pentax a kissé csúnyácska K-01-gyel próbált volna csak igazán becsöppenni, ám hiába a neves tervező (Marc Newson) által megrajzolt külső, hiába a méretes (APS-C) szenzor, a masinát úgy pattintották le a szakfórumok „trolljai”, mint zománcot a bili. A kritika elsősorban a készülék ormótlan külsejét támadta, illetve a méretével sem voltak megelégedve a véleményüknek hangot adók. Szerencsére a Pentax nem adta, s nem adja fel – bár egyelőre nincs másik tükör nélküli rendszerkompakt a startvonalon, míg be nem érkeznek majd az első pletykák a pálfordulást hozó, újabb komoly MILC masinájukról, addig a Q7-tel kell beérnünk. A Q7 a korábbi Q-t váltja – immár nagyobb szenzorral (1/1,7”) és alacsonyabb nyitóárral várják a rajongókat.

Samsung

A Samsung idén gyanúsan csendben volt, tulajdonképpen csak kisebb-nagyobb frissítéseket adtak ki új modellszámozással elfedve. Amivel viszont felkavarták az állóvizet, hogy megpróbálták összeházasítani a fényképezőgépet az okostelefonnal; ez a próbálkozás pedig a Galaxy Camerában, illetve a Galaxy NX-ben öltött testet. Míg a Galaxy Camera inkább az okostelefonokra hasonlít, addig a Galaxy NX – mint már neve is utal rá – a gyártó saját tükör nélküli rendszerkompaktjainak családtagjaira, az NX-ekre hajaz.

Mindkét készülék legfőbb jellemzője, hogy kezelőfelületük szinte kizárólag egy hatalmas érintőképernyőből áll. Furcsa gondolat, furcsa érzés egy alkalmazásvezérelt „fényképezőgéppel” kattogni, ám valahol mégiscsak ez lesz a jövő, lassan ideje megszokni, rá átszokni. Hamarosan nem lesz többé szükség külön számítógépre, hogy a RAW fájlokat feldolgozzuk: csak megnyitjuk az ehhez szükséges appot és máris, gépen belül megvagyunk a munkával. Ráadásul milyen jó, hogy a szinte korlátlan bővíthetőséggel a fotós világ korábbi korlátait egy pillanat alatt ledönthetjük. Persze, az sem utolsó dolog, hogy az Android rendszernek köszönhetően – például két esküvő fotózása közt – akár játékokkal is elüthetjük az időt úgy, hogy ehhez nem kell külön gépet magunkkal cipelnünk.

Sigma

Valami átbillent a Sigmánál, ugyanis idén hatalmasat lépett előre a márka. Innováció, csúcsminőség és elfogadható árak – röviden így lehetne jellemezni a vállalat új csapásirányát. Kazuto Yamaki, aki a 2012-ben elhunyt Michihiro Yamakitól vette át a stafétabotot, olyan mederbe terelte a Sigmát, ami egyre nagyobb elismerést hoz nekik világszerte. Az idei felhozataluk a teljesség igénye nélkül: 17-70 mm F2.8-4 DC Macro OS HSM (APS-C szenzorokhoz), 120-300 mm F2.8 DG OS HSM (teljes képmezős szenzorokhoz), 18-35 mm F1.8 DC HSM Art (APS-C szenzorokhoz), 24-105 mm F4 DG OS Art, 24-70 mm f/2 DG OS HSM Art (full frame vázakhoz). Kétség kívül a 18-35 mm-es optika dobogtatta meg leginkább a felhasználók szívét, hiszen ez jelenleg a legnagyobb kezdő fényértékkel rendelkező zoomobjektív APS-C-s dSLR vázakhoz – ja, igen: az ára is földbe döngöli a konkurenciát, ugyanis 200 000 forintos árcédulájával kimagaslóan kedvező ajánlatnak tekinthető.

Sony

A Fuji mellett még a Sony kavarta fel idén elég rendesen a kedélyeket, hiszen (némi túlzással) tucatnyi érdekesnél érdekesebb fotómasinával álltak elő. A kompakt vonalon a DSC-HX50V (a világ legkisebb ultrazoomja – 30-szoros átfogású objektívvel, 20,4 MP-es felbontású 1/2,3”-os BSI szenzorral) és az RX100 II említendő (utóbbi egy 1”-os lapkával szerelt zsebgép), de amitől elállt a szaksajtó lélegzete, az egyértelműen a full frame képérzékelős RX1R volt. Ez a gépszörny egy fixen beépített, fix gyújtótávolságú (35 mm f/2) optikával rendelkezik, ami egy 24 x 36 mm-es lapkára rajzol. A 2800 dolláros árcédula elsőre ugyan borsosnak tűnik, de ha megnézzük a konkurens termékek árait, máris enyhül légszomjunk.

A „futottak még” kategóriában az A3000 (dSLR vázba bújtatott NEX) és a NEX-5T indultak, igazából mindkét masina amolyan „szükséges rosszként” fogható fel – nem lehet mindig, minden új termékkel hatalmasat robbantani. „A Sony A3000 egy kedvező árú, dSLR vázba rejtett NEX, amiben hiába is keresnénk a mozgó, vagy az SLT osztályból megismert rögzített tükröt, hiszen egyikkel sem rendelkezik a gép. A masina lelke egy 20,1 MP-es APS-C méretű CMOS szenzor, melynek adatait a Sonytól megszokott BIONZ CPU dolgozza fel. Az érzékenységi tartomány ISO 100-16 000 között állítható 1 FÉ-s lépésekben. Az AF rendszer kontrasztérzékeléses és összesen 25 érzékelővel rendelkezik. A fotómasina hátoldalán egy 3”-os, 230 400 képpontos, rögzített kijelző található. Akik inkább elektronikus keresővel szeretnének komponálni, rendelkezésükre áll a beépített EVF, aminek nagyítása 0,7-szeres, képfedése pedig 100%-os.”

„A Sony NEX-5T tulajdonképpen csak egy minimálisan megváltoztatott NEX-5R, hiszen a különbség a két modell között (az újdonság előnyére) az NFC egység, amivel könnyebben és gyorsabban párosíthatjuk össze a fotómasinát mobiltelefonunkkal, vagy táblagépünkkel – feltéve, persze, hogy ez utóbbiak is rendelkeznek NFC chippel. Mint az elődmodellnél, úgy itt is egy 16,1 MP-es CMOS képérzékelő az alapja mindennek; az érzékenységi tartomány ISO 100-25 600 között variálható igény szerint. Az AF rendszer szintén kontrasztérzékeléses elven működik a maga 25 mezőjével. A hátoldalon egy 3”-os, 921 600 képpontos kijelző található, amely dönthető (felfelé 180, lefelé 50 fokban). Beépített elektronikus kereső nincs, ilyennel csak opcionálisan szerelhető fel a gép. Természetesen itt is Full HD a mozgóképek maximális mérete, amelyhez sztereó hangfelvétel párosulhat.” – írtam róluk.

Aztán véget ért a nyár, és a japán gyártó úgy gondolta, ideje ismét egy kicsit felkavarni az állóvizet. Amikor megjelentek a pletykák a QX10 és QX100 kameramodulokról, azt hitte mindenki, ez csak valami tréfa lehet, de nem, a Sony valóban piacra dobott két olyan modult, amit okostelefonnal, vagy táblagéppel együttesen – szimbiózisban – használhatunk képalkotáshoz. „A két modell közül a QX10 az egyszerűbb és olcsóbb, melyben egy 1/2,3”-os képérzékelő teszi a dolgát. A 18,2 megapixeles szenzorra egy ekvivalens 25-250 mm-es látószöget nyújtó optika (F3.3-5.9) rajzol, ami képstabilizátorral is fel lett szerelve. A BSI-CMOS lapka érzékenységi tartománya ISO 100-3200 között állítható a témának megfelelően. Fotózáskor a képek a fényképezőgép (microSD, microSDHC, microSDXC, illetve Memory Stick Micro) és az okostelefon tárolójára egyaránt felkerülnek, de igény szerint – illetve használattól függően – utóbbi letiltható és akkor csak a kamera menti el képanyagainkat.”

„A nagyobbik és impozánsabb tulajdonságokkal felvértezett készülék a QX100, amiben már 1”-os, 20,2 megapixeles szenzor található. Erre itt egy ekv. 28-100 mm-es optika vetíti a fényt, aminek kezdő fényértékei F1.8-4.9. Az érzékenységi tartomány is picit eltér: ISO 160-6400 közötti értékek állnak rendelkezésünkre. Beépített képstabilizátorral természetesen itt is találkozhatunk, ám ez az objektív csupán 3,6-szoros átfogása miatt annyira nem kritikus szolgáltatás. A záridő itt valamivel gyorsabb is lehet, a legjobb érték, amit választhatunk az 1/2000 másodperc.”

Alig tértünk észhez, mikor október közepén ismét bejelentés érkezett a Sony szónokaitól. Ezúttal a mérnökök a NEX gépvázakat házasították össze a 24 x 36 mm-es szenzorokkal – az A7-ben 24, az A7R-ben 36 MP lett a felbontás. „Az A7R – ez a komolyabbik a kettő közül – 36 megapixeles képérzékelője előtt nincsen aluláteresztő szűrő (az A7-ben 24 megapixeles AA filteres lapka található), viszont csak kontrasztérzékeléses az AF rendszere (az A7 hibrid autofókusszal érkezik: kontrasztérzékelés és lapkába integrált fáziskülönbséges AF is használható). Mindkét készülék a Sony NEX E-bajonettel érkezik, melyre „FE” jelölésű objektíveket (is) csavarhatunk. Ezek lesznek azok, amelyek a teljes képmezős szenzort kirajzolják.”.

Végül még egy csattanó – szintén a Sony-tól: az RX10 egy ízig-vérig profi bridge gép, amibe olyan alkotóelemeket épített a gyártó, melyek sehol máshol nem találhatóak meg ilyen konstellációban. A DSC-RX10 az RX100 II 13,2 x 8,8 milliméteres, 20 megapixeles hátulról megvilágított CMOS lapkáját örökölte, amire a 8,3-szoros átfogású (ekvivalens 24-200 mm), fix F2.8-as kezdő fényértékű Carl Zeiss Vario Sonnar T* lencserendszer rajzol. A gépezet hátoldalán található 3”-os, 1 290 000 képpontos felbontású „WhiteMagic” kijelző dönthető, de a komponálást végezhetjük szemhez emelve is a beépített elektronikus keresővel (1 440 000 képpontos felbontás, 0,7-szeres nagyítás, 100%-os képfedés). Természetesen ez a fotómasina is rendelkezik beépített vezeték nélküli kommunikációs modulokkal (Wi-Fi, NFC). Érdekes elemek a tetőlemezen található folyadékkristályos kijelző, vagy az optika tubusán látható két vezérlőgyűrű, ahol az egyikkel a zoomolást és az élességállítást, míg a másikkal a rekeszvezérlést lehet elvégezni (vagy kattintós, lépcsős, vagy lépcsőzetmentes, teljesen csendes módon). A novembertől kapható fenomenális készülék azonban tudásához mérten lett árazva, itthon bruttó 370 000 forintért vásárolható meg.

Végül következzen az idei díjkiosztó, ahol kizárólag az általam tesztelt termékek közül emeltem ki a legjobbakat!

  • A 2013-as év legérdekesebb dSLR fényképezőgépe: Nikon Df
  • A 2013-as év legjobb professzionális tükör nélküli rendszerkompaktja: Olympus E-M1
  • A 2013-as év legjobb klasszikus MILC-e: Panasonic DMC-GX7
  • A 2013-as év legjobb nagyszenzoros kompaktja: FujiFilm X100S
  • A 2013-as év legjobb csúcskompaktja: FujiFilm X20
  • A 2013-as év legjobb professzionális objektíve: Olympus M.Zuiko Digital 12-40 mm F2.8 Pro
  • A 2013-as év legjobb utazózoomja: Panasonic Lumix G Vario 14-140 mm F3.5-5.6 ASPH Power O.I.S.
  • A 2013-as év legjobb kitobjektíve: Panasonic Lumix G Vario 12-32 mm F3.5-5.6 ASPH Mega O.I.S.

Különdíjat érdemelnek alábbi termékek:

  • Az év legjobb középkategóriás tükör nélküli rendszerkompaktja: Panasonic DMC-G6
  • Az év legjobb másodgépe: Panasonic DMC-GM1

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...