Újdonságok a Fujitól – ez hivatalos!

A FujiFilm továbbra is törtet előre a siker soksávos útján, ezúttal egy régi-új fényképezőgépet, egy portré-objektívet és egy útvonaltervet kaptunk.

Listánk első szereplője a FujiFilm X100S legfrissebb változata, amely a „régebbi” fekete-ezüsthöz képest a fényezésen kívül semmi újat nem kapott. A fekete gúnya valamivel diszkrétebb megjelenést tesz lehetővé, mint a bikolor változata, ami – talán – utcai fotózáskor lehet előnyös. Korábban már le is teszteltem a masinát, cikkem róla itt olvasható.

x100sblk.jpg

Sokkal izgalmasabb újdonság a Fuji második újdonsága, aminek főleg portréfotósok fognak örülni. A szóban forgó Fujinon XF 56 mm F1.2 R ekvivalens 84 milliméteres látószögével pont ideális munkaeszköz speciális portréfotókhoz, ahol alanyunknak nem csak az arca, hanem a válla is még látható a felvételen. A rendkívül kompakt lencserendszer körülbelül fele olyan hosszú, mint a teljes képmezős szenzorokhoz tervezett társai. Felépítésére jellemző, hogy a tubus fémből készült; a rekeszgyűrűvel pedig intuitív módon dolgozhatunk a termékkel. A mérnökök 8 lencsecsoportba tömörítettek összesen 11 lencsetagot, melyek közt szerepelnek különösen alacsony szórásúak (2 db), egy kétoldalas aszférikus és négy konvex felületű. Az összes lencsefelület a Fuji HT-EBC bevonatával van kezelve, aminek hatására a belső tükröződések és szellemképek minimális mértékűre csökkenthetők. A Fujinon XF 56 mm F1.2 R belső élességállítású, tehát fókuszáláskor a frontlencse nem forog, a termék hossza nem változik. Idén februártól vásárolhatjuk majd meg az objektívet 1000 dolláros áron.

56mm.jpg

A Fujinon XF 56 mm F1.2 R fontosabb műszaki paraméterei:

  • Formátum: APS-C
  • Gyútáv: 56 mm (ekv. 84 mm-es látószög)
  • Bajonett: Fuji X
  • Rekesztartomány: F1.2-16
  • Rekeszlamellák száma: 7
  • Optikai felépítés: 11 lencsetag 8 csoportba rendezve, 2 ED, 1 dupla aszférikus elemmel
  • Legkisebb tárgytáv: 70 cm
  • Legnagyobb nagyítás: 0,09x
  • Mérete: 73 x 70 mm
  • Tömege: n.a.
  • Szűrőmenet átmérője: 62 mm

Végül, de nem utolsó sorban, a Fuji frissítette a 2014-es útvonaltervét, amelyben öt új objektív szerepel. Az újdonságok nevezetesen: XF 18-135mm F3.5-5.6 R OIS, XF 16-55mm F2.8 R OIS, XF 50-140 F2.8 R OIS, melyeket egy nagy induló rekeszértékű nagylátó és egy szuper-telefotó zoomobjektív követ majd. Ezekkel az új optikákkal a FujiFilm X-rendszere összesen 17 objektívet számlál.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...