Lehullott a lepel a Nikon új csúcsgépéről, a D4S-ről

Az eddig is nyílt titokként kezelt dSLR fényképezőgépről most már valóban mindent megtudhatunk. Ma reggel jelentette be a Nikon legújabb tükörreflexes zászlóshajóját, a D4S-t, amely a korábbi D4 helyére lép. A masinát eddig sem rejtegette a gyártó, hiszen már korábban, a február 13.-16. között megtartott CP+ szakkiállításon is megcsodálhatták azt Yokohamában az odalátogatók – igaz, akkor még csak a szervezők árgus szemei előtt, üvegvitrinek falai mögött. A D4S-ben számos olyan továbbfejlesztéssel találkozhatunk, melyeket a gyártó a hivatásos fotósoktól kapott visszajelzésekből gyűjtött össze.

D4s_front.jpg

A Nikon D4S lelke továbbra is egy teljes képmezős, azaz 36 x 24 milliméteres CMOS érzékelő, amelynek felbontása megmaradt 16 MP. Alaphelyzetben az érzékenységi tartománya a gépnek ISO 100-25 600 között állítható, de ennek a felső határát kiterjeszthetjük egészen ISO 409 600-ig is – ekkora érzékenységi értékre a fotográfia történelmében – legalábbis „átlag halandó” által megvásárolható, digitális fényképezőgép esetében – eddig még soha sem volt példa. A jelfeldolgozást a Nikon Expeed 4 processzora végzi; ennek a CPU-nak hála megvalósítható a „kifinomult lokális zajcsökkentés, élesítés és tónusszabályozás”, ahogyan a gyártó sajtóanyagában írja. Sorozatfelvételben 11 kép/mp a csúcs, ahol még az AF is rendelkezésünkre áll (a D4-nél 10 fps volt a maximális érték).

D4s_back.jpg

A D4S gigabites Ethernet aljzattal rendelkezik – a gyors adatátvitel azonban nem csak ennek a portnak, hanem az új, „RAW Size S”, avagy kisméretű nyersfájlnak is köszönhető. A teljesen új zár- és tükörmechanika pedig csökkenti a rezgéseket, így ezzel együtt a képek bemozdulásának veszélyét. De ez még mindig nem minden, ugyanis a japán mérnökök a D4 AF rendszerét is továbbcsiszolták, aminek eredményeként annak pontossága és használhatósága is megnőtt. Az AF rendszer továbbra is 51 mezős (Multi-CAM 3500FX), de a D4S-ben már lehetőségünk van arra, hogy „Csoportos AF mező” módot használjunk témakövetéskor. A Csoportos AF mező sokkal finomabb szabályozást tesz lehetővé az automatikus élességállítási mező területén, és folyamatosan figyel öt különböző AF-területen, amelyek a kompozíció igényeinek megfelelően mozgathatók az 51 pontos mezőn belül. Ez fényképezési módban lehetőséget ad gyorsan mozgó témák magas precizitású élességkövetésére még nagy távolságból is, továbbá jelentősen javítja a témabemérés és a háttér-elkülönítés hatékonyságát olyan esetekben, ahol a téma tárgya viszonylag kisméretű, és közel helyezkedik el nagy kontrasztú vagy zavaró háttérhez. A D4 gépéhez hasonlóan a D4S AF rendszere is konfigurálható 9 pontos, 21 pontos, illetve 51 pontos fedési beállításhoz, érzékenységének határa pedig -2 Fé (ISO 100, 20 °C).

D4s_58_1.4_top.jpg

A Nikon D4S az állóképek és a szolgáltatások, a funkciók terén komoly újításokat nyújt, de a videofelvételek területén is komoly a fejlődés. Természetesen 1920 x 1080 pixeles (Full HD) felbontásban már választható az 50p/60p sebesség, a 3D-s zajcsökkentés pedig a magas ISO értékeken felvett anyagok szűrését teszi hatékonnyá. Elődjéhez hasonlóan a D4S is háromféle érzékelői képkivágási formátumot kínál – FX, DX és natív (kb. 2,7x) kivágást –, továbbá teljes felbontású HDMI-kimenetet külső eszközök csatlakoztatásához. A D4S mozgóképfelvételkor képes egyszerre gépen belül és a HDMI aljzatra kötött külső felvevőn a videók rögzítésére. A hangrögzítés is fejlettebb lett a hangvezérlési lehetőségek bővülésével, például elérhetővé vált a hangtartomány kiválasztása (széles/beszédhang), a szélzaj pedig csökkenthető a beépített mikrofonnal felvett hangok esetében.

A Nikon D4S fontosabb paraméterei, jellemzői:

  • Váz felépítése: magnéziumötvözetből öntve, teljesen időjárásálló felépítés
  • Bajonett: Nikon F
  • Szenzor: 16,2 MP-es FX formátumú („full frame”, avagy teljes képmezős) CMOS lapka
  • Érzékenységi tartomány: ISO 100-25 600 (kiterjeszthető ISO 409 600-ig)
  • Jelfeldolgozó processzor: EXPEED 4
  • Sorozatfelvételi sebesség: 11 fps autofókusszal
  • Záridő tartománya: 1/8000-30 mp
  • Vakuszinkron: minimum 1/250 mp
  • AF rendszer: Multi-CAM 3500FX 51 mezővel (konfigurálható 9 pontos, 21 pontos, illetve 51 pontos fedési beállításhoz, érzékenységének határa pedig -2 Fé (ISO 100, 20 °C))
  • Videofelvétel: mind FX, mind DX formátumban képes teljes HD (1080p) videót rögzíteni 60p, 50p, 30p, 25p vagy 24p sebességgel. Három érzékelői képkivágási formátumot (FX, DX és kb. 2,7x-es natív kivágást) kínál, valamint teljes értékű HDMI-kimenetet. Videórögzítéskor ISO 200-tól elérhető fényérzékenység-tartomány, valamint vezérelhető a záridő, a rekesz és a hangerőszint is. A Nikon által kínált 3D zajcsökkentés leszorítja a véletlen zajt, és a fényképezőgép kifinomult hangerő-szabályozási beállításokat is kínál.
  • Adatátvitel: gigabites Ethernet aljzaton keresztül
  • Adattárolás: két memóriakártya-foglalat (1 db UDMA 7 CF és 1 db XQD)
  • Áramellátás: EL-18a Li-ion akku (10,8 V, 2500 mAh)
  • Mérete: 160 x 156,5 x 90,5 mm
  • Tömege: 1350 gramm akkuval és XQD memóriakártyával
  • Extrák: RAW Size S nyersfájl-méret (csak 12-bites színmélység mellett válaszható), állítható színmélységű kijelző (8 cm átló, 921 000 képpontos felbontás, színeltolás és fényerő állítási lehetőséggel), 400 000 kioldásra tesztelt zármechanika
Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...