A következő utáni fényképezőgépedet kender láthatja majd el árammal

Még hogy a kender csak papírba tekerve jó – az akkumulátorok világában érdekes fejlesztések történnek. Kutatók épp arra jöttek rá, hogyan lehet a kender rostjainak két lépcsőben történő felhevítésével különlegesen hatékony szénelektródákat létrehozni. Az így kapott szénelektródák ugyanannyi energiát képesek eltárolni, mint a grafén, azonban tartósabbak extrém hőmérsékletek alatt, és sokkal olcsóbban gyárthatóak.

Cannabis_sativa_plant

Kép forrása: wikipedia.org

Bár a grafén már egy ideje „A szuperanyag”, amiből a vállalatok úgy nagyjából mindent le szeretnének gyártani, előállítása költséges, tömeggyártása pedig nehézkes – lehet, hogy a kender legyőzi? Az akkuk és a szuperkondenzátorok, melyek ezekből a szén alapú anyagokból készülnek, szinte pillanatok alatt feltölthetőek, és hosszú idő után is kicsi a fáradásuk mértéke. Érthető tehát, hogy nem csak az elektromos autókat gyártó cégek érdeklődnek az új technológiák iránt, hanem a fotóipar egyaránt.

Míg a grafén gazdaságos tömeggyártása még mindig odébb van, a kender alapú akkuk korábban érnek sorozatgyártott termékké, mint hinnénk. Egy (egyelőre) kis kanadai cég jelenleg is azon fáradozik, hogy felfuttassák a kenderből készített elektródák gyártását.. (Forrás: engadget.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...