Ez volt az első, a világűrből készített fotó

Manapság már bárki kedvére tölthet le szebbnél szebb képeket a világegyetemről, sőt, akár élő adásban is leshetjük az ISS (Nemzetközi Űrállomás) adását. Pár évtizeddel ezelőtt ez a mai helyzet azonban még utópiának tűnt; az első olyan felvétel, amit az űrből emberfia készített 1946-ból származik. Egészen pontosan 1946. október 24-én egy V-2 típusú rakétát lőttek fel az Új Mexikóban található White Sands-i rakétakilövő állomásról, melynek fedélzetén egy 35 mm-es kamera volt. 65 mérföldes, azaz körülbelül 103 kilométeres magasságban végül elkészült az a szemcsés, fekete-fehér felvétel a Földről, amely történelmet írt.

earth1

A felvétel ezután igen kalandos és „megrázó” úton került vissza a Földre, hiszen a rakéta még nem rendelkezett a zuhanást lassító rendszerrel. Miután a V-2-es a szó szoros értelmében véve beleállt a földbe, a kutatók csak remélni merték, hogy a film túlélte a földet érést. Bár korábban is készültek már hasonló felvételek, ám akkor még csak 20-22 km-es magasságig jutottak fel a kutatóeszközökkel.

earth2

A V-2-es rakéta

„A kutatók extázisban égtek – úgy ugráltak örömükben, mint a kisgyerekek.” – emlékszik vissza az akkor 19 éves Fred Rulli, aki kimentette a törmelékből a filmkazettát. A V-2 jelű rakétákkal még egészen 1950-ig kísérleteztek, s eközben eljutottak 101 mérföldes (kb. 163 kilométeres) magasságokig is. Ki gondolta volna 68 évvel ezelőtt, hogy mára már a Naprendszer széléig is eljutunk, hogy onnan visszapillantva kapjuk lencsevégre otthonunkat, a Földet.. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...