A pórázra vert drón esete

A drónok (azaz a kisméretű, távirányítható repülő eszközök, melyekhez hasznos teher – jelen esetben fényképezőgép, kamera – rögzíthető) elterjedésével szaporodnak a jogsértések, a balesetek. Egyre több helyen tiltják be ezért a használatukat, illetve kötik szigorú feltételekhez (mint például légiforgalmi irányítás által kiadott engedély, pilótaképzés stb.). Azonban aki jogszerűen és szakszerűen használja ezeket a kis többmotoros segédeszközöket, remek képanyaggal kárpótolhatja magát és klientúráját a több százezres költségekért – ha első számú szempont a jó minőség és a nagy teherbírás (és miért ne lenne, hiszen akár milliós fotós felszerelést bízunk a gépre), akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ily módon szeretné röptetni fényképezőgépét.

fotokite

Sergei Lupashin a folyamatosan szigorodó szabályok nyomására megalkotta a Fotokite nevű repülő eszközt, ami tulajdonképpen nem más, mint egy pórázra vert drón. Egyelőre nem vásárolható meg a repülő fényképezőgép, de Lupashin csapata keményen dolgozik azon, hogy ez a helyzet hamarosan megváltozhasson. Alábbi két videóban maga a feltaláló mutatja be az eszközt és magyarázza el, miért is mire jó ez a cucc. Bővebb információért érdemes ellátogatni a fentebbi linkre, ami a Fotokite honlapja. Ott aztán mindent megtudhatunk a tulajdonképpen-drón-de-közben-mégsem-az eszközről.

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...