Gázhajtású a jövő akkutöltője

Igaz, nem kifejezetten és nem közvetlenül a digitális képalkotással kapcsolatos a hír, de a külső, nagy teljesítményű akkumulátorokkal már manapság is „kimászhatunk a slamasztikából”, hiszen (belső) akkutöltésre is remekül használhatóak. A jövőben pedig még hatékonyabbá válhatnak ezek az akku-pakkok, ugyanis bejött az eZelleron számítása: az idén januárban indított közösségi pénzgyűjtési akció keretein belül a kitűzött összeg dupláját sikerült begyűjteniük, amivel elindíthatják termékük sorozatgyártását. A Kraftwerk névre keresztelt csodamasina nem egyszerűen egy új akku-pakk – persze, az -, hanem egy teljesen újfajta energiatároló, amely kereken három (3) másodperc alatt tölthető fel maximumra.

kraftwerk0

A Kraftwerk egy szénhidrogén alapú energiacella, amely belső kémiai reakciók során termel villamos energiát. A „személyi erőmű”, ahogyan a kiötlő saját termékét becézi, butángázból nyeri az áramot, melynek termelése során csupán minimális hő keletkezik. A „kipufogógáz” széndioxidból és vízből áll, nem terheljük vele a környezetet és nem fulladunk meg, ha zárt térben használjuk.

kraftwerk1

A Kraftwerk segítségével gyakorlatilag bármilyen eszköz akkuja feltölthető; a zseberőmű USB aljzaton át tolja a tartósan 2 Wattos delejt, aminek a csúcsa 10 Watt lehet. A kapacitásának mérése nehézkes, de egy teli tankkal körülbelül 20 000 mAh-nyi áramot adhatunk. A sorozatgyártás remélhetőleg hamarosan elindul, de majd csak idén decemberben kezdődik a termékek kiszállítása; egy Kraftwerkért 99 dollárt kér a gyártó, ami nem kis pénz, de ha belegondolunk abba, hogy nagyon olcsón lehet utántölteni az öngyújtógázzal, akkor máris jobb kedvvel nyúlunk majd a pénztárcánkért. (Forrás: extremetech.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...