Újabb fotó került elő Billy the Kidről: a tulajdonosa milliókat kaphat érte – dollárban

Ha beigazolódik, hogy valódi a fotó, akkor a jól ismert, Új-Mexikói gyűjtőnek, Ray John de Aragonnak már nem kell izgulnia nyugdíjas évei miatt. 2011-ben ugyanis 2,3 millió dollárért (azaz mai középárfolyamon számítva 616,4 millió forintért) adták el egy árverésen az akkoriban még „az egyetlen ismert kép Billy the Kidről” című fotót. Ennyi pénzt csak nagyon kevés fotóért adnak még a világ leggazdagabb emberei is, de a fiatalabb korú Billy-t ábrázoló felvétel akár még többet is érhet a négy évvel ezelőtt Bill Koch tulajdonába került képnél.

billy1

Ray John de Aragon a szóban forgó fényképpel

Ray John de Aragon azt állítja, hogy apja a szóban forgó fényképet Billy the Kid egy egykori barátjától kapta. Nos, Aragon eddig már éveket töltött azzal, hogy megpróbálja bebizonyítani a világnak, hogy „Billy régi családi fotója” valódi. Ehhez legutóbb például a Houstoni rendőrség ismert törvényszéki művészének, Lois Gibsonnak kérte a segítségét (aki egyébként arról híres, hogy képes volt beazonosítani a tengerészt a „V-J Day in Times Square” című ikonikus képen, amit Alfred Eisenstaedt készített New Yorkban, 1945. augusztus 14-én).

billy2

billy3

Ezzel a lépésével – úgy tűnik – Aragon beletrafált a fekete közepébe: Gibson a két fennmaradt fotón végzett analízise ugyanis azt az eredményt hozta, hogy a kép eredeti, és valóban Billy the Kidet láthatjuk rajta. „Jól látható, hogy ugyanolyan ívű az áll, egyezik az orca, az ajkak, az orr, a fej formája, a vállak alakja, sőt, a frizura is hasonló. Közelebbről megfigyelve még a görbe fogak is azonosnak látszanak.” – mondta a törvényszéki szakértő a New York Daily News riporterének. Vajon mi lesz most a gyűjtő következő lépése? Ha árverésre bocsátja kincsét, vajon sikerül túlszárnyalni a 2011-es rekordárat? (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...