Éjjellátó cseppek fotóriportereknek, paparazzóknak?

Aki gyakran fotózik rossz fényviszonyokban, vagy éjszaka, az ismeri a „nem látom az erdőt a fától” jelenséget, amikor hosszas szoktatás után sem látunk úgy, ahogyan az elvégzendő feladat azt megkívánná, azaz nem látjuk a célpontot, a témát a sötétben. Nos, úgy tűnik, hogy ez a probléma talán hamarosan már a múlté, mivel mostanában egy „biohekker” csapat olyan szemcseppel kísérletezik, ami lehetővé teszi az alanynak, hogy a csepegtetés után már egy órával olyan jól lásson az éjszakában, akár egy macska.

ejjellato1

Egy önkéntes jelentkező szemébe Chlorin e6 (Ce6) nevű vegyületet csepegtettek, aminek hatására nem egész egy óra elteltével beindult a csoda: az illető elkezdett látni a sötétben! A férfi képes volt a tőle tíz méterre lévő írott szövegek elolvasására és látta a mozgó tárgyakat is. 50 méteres távolságból azt is észrevette, amint egy embercsoportot egy sor fa elé állítottak. A speciális cseppek körülbelül háromszor olyan érzékennyé tették látását, mint amilyen egy átlagember éjjellátása.

ejjellato2

A kemikáliát, amit mélytengeri halakból nyernek, egyes esetekben a farkasvakság ellen vetik be az orvosok (sőt, intravénásan a 60-as évek óta a rák egyes fajtái ellen is használják), azonban egyelőre még kérdéses, hogy hosszú távú használata biztonságos-e. A hatása is ideiglenes, a kísérleti alany, Gabriel Licina csupán egy rövid időre kapott szupererőre. (Forrás: engadget.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.