Megjelent az Adobe Lightroom CC és Lightroom 6

Az Adobe kiadta népszerű nyerskép-hívó alkalmazásának két változatát, a Lightroom CC-t és a Lightroom 6-ot, melyek elsősorban a panoráma és a HDR fotók kedvelőinek tetszelegnek. A Lightroom 6 az internettől függetlenül működő verzió, míg a CC a Photoshophoz hasonlóan előfizetéses konstrukcióban működik. Amint már fentebb említettem, mindkét változat egyszerű HDR és panoráma kép összefűző funkciókat kapott, melyekkel akár 16-bites DNG fájlokat hozhatunk létre fényképezőgépünk nyersformátumából. Ezen túlmenően lehetőséget kapunk arra is, hogy az átmenetes és körkörös szűrőket az „ecset” (brush) eszközzel finomhangoljuk, de újdonság még az arcfelismerés, a képeken észlelt személyek automatikus jelölése, valamint fotóink felcímkézése az előbbiek alapján. Az új szoftververziók most már nagyobb mértékben használják a videokártyában rejlő erőforrásokat is, így egyes munkamenetek radikálisan felgyorsulhatnak az előző változatokhoz képest, sőt, akár a háttérben is futtathatóak az összetettebb feladatok.

pslightroom

Az Adobe Lightroom CC havi 10 dollárért „bérelhető”, ahol olyan kiegészítő modulok is elérhetővé válnak, amiket a Lightroom 6-tal nem kapunk meg, illetve utóbbi 150 dollárért vásárolható meg. Az Adobe honlapján alábbiakat írják a Lightroom CC-ről:

panomerge

Panorámakép készítés

hdrmerge

HDR képek készítése

facialrecognition

Arcfelismerés

  • HDR-képek készítése egyszerűen: Természethű vagy szürreális képeket is létrehozhat rendkívül kontrasztos jelentekből. A HDR-egyesítési funkcióval különböző expozíciókkal készült képeket egyesíthet egyetlen nagy dinamikai tartományú képpé.
  • Személyek megtalálása egyszerűen: A családtagok és barátok képei metaadat-címkék nélkül is gyorsan megtalálhatók. Egy fényképről tetszőleges arcot kiválasztva a Lightroom az összes képen megtalálja az illető személyt. Képei arcok alapján is katalogizálhatók és csoportosíthatók.
  • Lélegzetelállító panorámaképek: Szuper-nagylátószögű felvételek készíthetők bámulatos részletekkel. A fotoegyesítési technológiával több, akár nyers formátumú képből is készíthető észrevehetetlen illesztésű panorámakép.
  • Sokoldalú diavideók: Látványos, kifinomult diavetítéseket állíthat össze állóképekkel, videóval, zeneszámokkal, pásztázással, nagyítással és más professzionális effektusokkal.
  • Precízebb szűrőbeállítások: A fokozatos és sugaras színátmenetszűrőkkel pontosan kijelölhetők a kép módosítandó részei. Egy új ecsettel szerkeszthető a szűrőmaszk, amivel bárhol elhelyezhet kivonó szűrőeffektusokat.
  • Ossza meg munkáját: Tegye közzé webgalériáit a Lightroommal. Visszajelzést kaphat fényképeire, fórumokat indíthat, egyéb funkciók mellett – mindezt a mobilkészülékén vagy az asztali gépén lévő Lightroomból.
  • További eszközök támogatása: A Lightroom mostantól Android rendszerű eszközökön is elérhető. És az iPadhez vagy iPhone-hoz hasonlóan minden szerkesztés szinkronizálódik a számítógéppel.
  • Mondja el történeteit: Képeit behúzhatja a Lightroomból az Adobe Voice és Slate iPadjén vagy iPhone készülékén lévő programokba, a vizuális elbeszélések és animált videók feldolgozása céljából.
  • Tökéletesebb másolás/beillesztési funkciók: iPad vagy iPhone készülékén rendkívül gyorsan feldolgozhatja a módosítja a módosításokat, az egyik képen végzett változtatásokat a többire másolva.
  • Tökéletes bemutatók: Az új Presentation (Bemutató) móddal iPad vagy iPhone készülékén a véletlen módosítás vagy törlés veszélye nélkül mutathatja be fényképeit.
  • Fényképek megtalálása gyorsan: A Segmented (Szegmentált) nézetben iPad vagy iPhone készülékén az eddigieknél gyorsabban megtalálhatja kedvenc fényképeit.
  • Készítsen tökéletes kompozíciót: Az áttervezett körülvágási funkció iPad és iPhone készülékén fényképeinek gyorsabb igazítását, elrendezését és automatikus kiegyenesítését teszi lehetővé.
  • Gyorsabb működés: A fényképek importálása és tökéletesítése most az eddiginél gyorsabb. A Lightroom teljes mértékben kihasználja a kompatibilis grafikai processzorok kínálta teljesítménynövekedést, főleg a Develop modulban végzett képjavításoknál.
  • Továbbfejlesztett webgalériák: Elegáns, lenyűgöző és interaktív webgalériákban mutathatja be munkáit. Az új, HTML-5 szabvánnyal kompatibilis galériasablonok az asztali és mobilböngészők legszélesebb körében alkalmazhatók.
Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...