Manfrotto Lumie LED lámpák – kalandra születtek

Használatban

A Lumie lámpákat körülbelül egy-másfél óráig kell a mellékelt USB vezeték (és valamilyen gazdatest) segítségével tölteni, majd ezt követően körülbelül 60 percig használhatjuk is őket. A bekapcsoláshoz tartsuk pár másodpercig benyomva a bekapcsoló gombot. Miután a lámpa felvillant, ismételt, rövid nyomásokkal változtathatunk a fényerőn. Míg a két kisebb Lumie lámpa esetében három lépésben (vagy fokozatban) lehet állítani a fényerőt, úgy a Muse-nál négy lépcsőben tehetjük meg ugyanezt.

A gyártó állítása szerint a családtagok maximális fényereje (1 méteres távolságról) 220, 440, illetve 550 lux, a CR Indexük pedig 92-nél nagyobb. A LED-ek 5600 Kelvinesek, de véleményem szerint kissé hideg, azaz kékes a fényük. Ez azonban csak kritikus szemmel, és más fényforrással együtt látható. Hogy a való világban is próbára tegyem a Lumie Muse-t, elvittem magammal a Szemlő-hegyi-barlangba, ahol videót vettem fel a kiruccanásról. Ebben a mozgóképben senki se keressen művészi beállításokat, kecses kameramozgást, mert egyrészt nem erről szól, másrészt nem volt nálam semmiféle segédeszköz (pl. steadycam), csak a Pana GH3 és a Muse, amit a kamera vakusarujába csúsztattam. A próba során a Muse-t maximális fényerőn, a GH3-at ISO 3200 mellett F2.8-as rekesszel és 1/100 mp-es záridővel használtam. Az élességállítást javarészt automatán hagytam, hogy arra is fényt derítsek, hogy az AF képes-e ebben a környezetben, a Muse fénye mellett élesre állni. A filmben majd azt is lehet látni, hogy milyen fényviszonyok uralkodtak kikapcsolt megvilágítás mellett a barlangban, illetve milyen a Muse négy megvilágítási fokozatának fényereje.

Nagyon meg voltam lepődve, hogy a kis lámpa mekkora teret tudott bevilágítani; a fentebb említett záridőt a közeli felvételeknél akár 1/2000 mp-re is le kellett csökkentenem, hogy ne égjen ki a téma. A közel 40 perces sétát a lámpa zokszó nélkül teljesítette, kicsit melegedett, a teljesítménye konstans volt. Videózás után készítettem pár fényképet is, amit az MLZphoto Flickr oldalán lehet megtekinteni, itt. Ja, még valami: a GH3 fehéregyensúlyát automatikuson hagytam, a videóban és a fényképeken látott színvilág szinte teljesen megegyezett a szemmel látottakkal (ingadozást sem vettem észre a WB-ben).

A Manfrotto Lumie Play 13 100, az Art 22 132, a Muse pedig 31 229 forintért vásárolható meg a Manfrotto Magyarország kereskedelmi partnereinél. Mindhárom modellt jó szívvel merem ajánlani, azonban komolyabb munkára, „igényes amatőrködéshez” mindenképp a legnagyobb teljesítményű Muse beszerzése ajánlott!


Manfrotto Lumie LED lámpa sorozat

Lumie Play Lumie Art Lumie Muse
LED-ek száma 3 6 8
Teljesítmény 220 lux 440 lux 550 lux
Vetítési szög 50 fok 50 fok 50 fok
Akku teljesítménye 60+ perc 60+ perc 60+ perc
Fényerő állítás 3 fokozatban 3 fokozatban 4 fokozatban
Mérete 28 x 71 x 53 mm 28 x 76 x 60 mm 28 x 86 x 59 mm
Áramellátás Li-ion akku Li-ion akku Li-ion akku

 

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...