A nap képe: Marsi alkony

Eredetileg egy kétéves küldetést kellett volna teljesítenie a Curiosity (találóan „Kíváncsiság”) nevű Marsjárónak, amit 2011. november 26.-án lőttek fel az űrbe, hogy végül 2012. augusztus 6.-án, majdnem kilenc hónapos űrutazás után (563 millió kilométert tett meg az űrszonda a Curiosity-vel a fedélzetén) landoljon a Gale Kráterben a Marson. „A Marsjáró küldetése: a Mars klímájának, geológiai jellemzőinek vizsgálata, annak felfedése, hogy a Gale Kráterben valaha uralkodtak-e olyan körülmények, melyek kedveztek volna a mikrobiológiai élet kialakulásának (ehhez kapcsolódva a víz szerepének vizsgálata), valamint a bolygó lakhatóságának felmérése, és a jövőbeni, a Mars emberek általi felderítésének előkészítése.” – áll a wikipedia.org idevágó oldalán. Azonban még 2012 decemberében határozatlan időtartamúra módosították a küldetést. A következő „Mars-járatra” vélhetően 2020-ban kerül majd sor, ám addig még van szűk öt évünk, így a Curiosity továbbra is vígan küldözgeti haza a klasszabbnál klasszabb fotókat a vörös bolygó felületéről. Most épp egy romantikus naplementét csodálhatunk meg, amit a gépjárműméretű szonda művészien megkomponált. (Forrás: marsmobile.jpl.nasa.gov)

marsinaplemente

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...