Az Olympus M.Zuiko 8 mm F1.8 Fisheye PRO és az M.Zuiko 7-14 mm F2.8 PRO bemutatója

Bevezető, a 8 mm-es halszem

Kitartó felderítő munkámnak köszönhetően sikerült lefülelnem és elfognom az Olympus futárját, aki külföldről hozta épp a címben is szereplő Olympus M.Zuiko Digital ED 8 mm F1.8 Fisheye PRO és az M.Zuiko Digital ED 7-14 mm F2.8 PRO m4/3-os objektíveket. Az eredeti címzett az Olympus Mintabolt, és a csomagot oda csak csütörtök reggelre várják, ugyanis hamis információkat juttattam el hozzájuk 🙂 Szóval, most itt ülök a gép előtt, s igyekszem összeszedni első benyomásaimat a két lencserendszerről – egy részletes, mindent kiveséző teszt még egyelőre várat magára, de igyekszem mihamarabb pótolni a hiányosságokat.

A futárnál – szerencsémre – volt egy Olympus OM-D E-M1 váz is, így a két szépséget nem a szeretett Panasonic DMC-GH3 gépemen próbáltam ki. Egyik szebb mint a másik; a birtoklási vágy már azonnal, első kézbe vétellel jelentkezik – hirtelen azt se tudom, hogy melyikkel kezdjem a beszámolót. Mindkét termék az Olympus PRO (professzionális célú) objektív-sorát bővíti, azaz időjárásálló a felépítésük, a por és az esővíz – megfelelően szigetelt vázzal együttesen, persze – nem tehet kárt bennük. Az egyik, az M.Zuiko Digital ED 7-14 mm F2.8 PRO (ekvivalens 14-28 mm) lefelé bővíti a gyártó termékkínálatát, így a gyújtótávolsági tartomány immár ekvivalens 14-től 300 mm-ig teljesen és foghíjmentesen lefedhető „házon belüli” m4/3-os objektívekkel (eddig csak a Panasonic kínált fix fényerejű zoomobjektíveket a rendszerhez). A másik egy halszemobjektív, amihez hasonló nem csak a Panasonic kínálatában (H-F008E 8 mm F3.5), hanem például a Samyangnál is fellelhető (7,5 mm F3.5 UMC). Az viszont a termék bejelentésekor sokakat szíven ütött, hogy az Olympus pont egy halszemet illetett a PRO utótaggal és az F1.8 kezdő F-értékkel.

Végül is miért ne? Ha a mérnökök épp ráértek, és a főnökség köreiben akadt olyan, akinek már régóta fájt a foga egy fényerős halszemoptikára, hát legyen, tessék! Bevallom, a Prágai utam során megkérdezhettem volna születésének körülményeit (és okát) az illetékesektől, de ez valahogy elmaradt, így már – valószínűleg – soha nem fog kiderülni, hogyan lett PRO és F1.8 az M.Zuiko Digital ED 8 mm F1.8 Fisheye PRO. De ez nem is baj, egyszerűen csak vegyük kézbe a kis szépséget, és máris rádöbbenünk létezésének okára: életcélja a puszta örömszerzés, így már látványától, birtoklásától és mind a 315 grammjától elolvadhatunk.

Felépítése – mármint a kis halszemnek – ugyanolyan csúcsminőséget képvisel, mint a többi Olympus PRO M.Zuiko objektív. A tubus fémből készült ugyanúgy, mint a kellő csillapítású fókuszgyűrű, amely „focus by wire”, azaz elektronikus összeköttetésben áll a lencsetagokkal. Az M.Zuiko Digital ED 8 mm F1.8 Fisheye PRO felépítése – külsőre – puritán, hiszen semmiféle kapcsoló, vagy spéci, kétállású fókuszgyűrű nem „rondít” bele a képbe. A napellenző egybe van építve a tubussal, ez a toldat egyfajta műanyagból készült.

A kidudorodó gömbcikk frontlencse miatt lehetetlen a hagyományos kialakítású filterekkel szűrőzni ezt a terméket, sőt, a hátsó lencsetag mögött sem találunk zselatin szűrőknek kialakított foglalatot. Az LC-62E típusú lencsevédő kupak lazán illeszkedik a napellenzőre, ám kétoldalt reteszekkel lett ellátva, így stabilan védi az optika frontemberét.

A rendszer teljesen zárt, élességállításkor nem mozog sem az első, sem a hátsó lencsetag. A tubus hátul egy üvegelemmel le van zárva, idegentest nem juthat be a bajonett felöl. A bajonettet egy – valószínűleg gumiból készült – tömítő gyűrű veszi körbe, ami vázra csavart állapotban tökéletes szigetelést nyújt a külvilággal szemben.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...