Manfrotto 190go! – bemutató extrákkal

A Manfrotto az elmúlt hónapokban csak úgy ontotta magából az újdonságokat. Most épp a 190-es jelzésű állványcsaládjának legújabb tagjával, a 190go!-val lepett meg a gyártó hazai forgalmazója, a Manfrotto Magyarország. A hivatalos bejelentésnek még március közepén lehettünk tanúi, s bevallom, már akkor is kíváncsian vártam ezt az új, kisméretű háromlábat, hogy végre magam is meggyőződhessek képességeiről. A hírben szó esett róla, hogy „A 190go! összecsukva 4 centiméterrel rövidebb, és 20%-kal könnyebb, mint az MT190XPRO4; csupán 45 centis hosszával, és 1,67 kilogrammos súlyával akár a kézipoggyászba is befér.” – jó hír tehát, hogy a gyakran (ráadásul repülőgéppel) utazók számára is elérkezett a „megváltás”, többé nem kell lemondanunk külföldön sem a stabil fotózásról!

Teljes magassága a Manfrotto 190go!-nak 146 cm (122 cm a középső oszlop kihúzása nélkül), teherbírása pedig 7 kg, tehát elvileg még egy komolyabb dSLR gépet is stabilan megtart, amire – példának okáért – egy 70-200 mm F2.8-as riporterzoomot csavartunk. Ez a csöppség is megkapta a Manfrotto állványai legújabb kiadásának fejlesztéseit: a középső oszlopot pár mozdulattal vízszintes pozícióba fektethetjük (viszont nem fordíthatjuk meg, azaz a gép nem lehet a föld felé), és megkapjuk az Easy Link csavarmenetet, amibe számos kiegészítő illeszthető (pl. lámpák, különálló kis karok – lásd kicsit lentebb).

A négy szekcióból álló lábakat 25, 46, 66, illetve 88 fokos szögben lehet dönteni, tehát amennyiben előzőleg vízszintes helyzetbe hoztuk a középoszlopot, a fényképezőgépet teljesen a talaj szintjére le tudjuk vinni. A forgócsavaros reteszeknek hála nagyon gyorsan kiereszthetőek a lábak, persze, a rögzítés már nem kivitelezhető egy mozdulattal. Először kissé kétkedve fogadtam ezt a fajta megoldást, mert nem gondoltam volna, hogy képesek lesznek ezek a forgócsavarok ugyanolyan stabilan megfogni a lábszekciókat, mint a hagyományos gyorsreteszek, de tévedtem, ha betartjuk a terheléssel kapcsolatos előírásokat, semmi baj nem érheti a fotós felszerelésünket, ráadásul soha nem lesz szükségünk a reteszek előfeszítésének beállítására. További előnye ezeknek a kör alakú reteszeknek, hogy nem akadnak bele semmibe, így könnyebben helyezhető az állvány fotós hátizsákunk megfelelő rekeszébe.

A 190go!-ra tetszőleges Manfrotto fej szerelhető, de ha méretéhez illő egységet szeretnénk, akkor választhatjuk például a 496 RC2 gömbfejet, amibe a népszerű és széles körben elterjedt RC2 cseretalp való.

Semmibe sem akadnak bele a kör alakú reteszgyűrűk

Visszatérve az Easy Link porthoz: amint azt fentebb említettem, ebbe a csavarmenetbe szinte számtalan kiegészítő csavarozható. A gyártónak a kínálatában már korábban is megtalálhattuk a Magic Arm névre hallgató, tekintélyes terhelésre tervezett kiegészítőjét, ami némi kreativitással rengeteg új lehetőséget nyitott és nyit meg a fotós/videós előtt. Most ennek a központi rögzítőcsavaros karnak kisebb változatai jelentek meg, melyek a könnyebb megkülönböztetés végett a „Friction Arms” elnevezést kapták. Egyelőre kétféle méretben lehet őket megvásárolni (244 Micro Friction Arm – 15 cm és 244 Mini Friction Arm – 24 cm hosszal), de nincs kizárva, hogy a későbbiekben más méretben is készülnek majd.

Nos, a 190go! Easy Linkjébe (és természetesen más, ilyen menettel rendelkező Manfrotto állványba egyaránt) tökéletesen illeszkedik egy ilyen karocska, amire például LED-es megvilágítást (lásd a Lumie LED lámpa családot), vagy egy másik fényképezőgépet, de akár rendszervakut is csavarhatunk. Lazítsuk ki a központi csavart, és tetszőlegesen forgathatjuk, csavarhatjuk a kart – húzzuk meg ezt a csavart, és felépítményünk áll, mint Katiban a gyerek.

A két új karhoz ideális kiegészítő lehet a Manfrotto Nano Clamp 386B-1, amivel az Easy Link nélküli állványok lábaira is felerősíthető a 244 Micro Friction Arm, illetve a 244 Mini Friction Arm. Jellemzői a 4 kg-os terhelhetőség, a csupán 126 grammos saját tömeg, a 3/8”-os és az 1/4”-os csavarmenet, melyekbe nem csak a Friction Arm karok, hanem számos más kiegészítő is csavarható. A Nano Clamp szája legfeljebb 4 cm-re nyitható, ami bőven elég a fotósok által használt állványok lábátmérőihez. Ha szállításkor, vagy rögzítéskor a Nano Clamp csavarfeje útban lenne, csak húzzuk felfelé, majd forgassuk el a kívánt irányba, hogy beilleszkedhessen a környezetébe.

Ennek a kis satunak a pofái belülről egy spéci bevonattal vannak ellátva, ami egyrészt a csúszás ellen véd, másrészt az állvány lábának felületét óvja a karcok és a sérülések ellen.

A Manfrotto 190go! állvány bruttó 59 500 forintért, a 244 Micro Friction Arm kar 25 700 forintért, a 244 Mini Friction Arm kar 32 300 forintért, a Nano Clamp 386B-1 satu pedig 12 000 forintért vásárolható meg a Manfrotto Magyarország kereskedelmi partnereinél. A Manfrotto Friction Arm karokat többféle konfigurációban lehet megszerezni, sőt, rengeteg kiegészítő, konverter, közdarab kapható hozzájuk. Érdemes a szaküzletekben érdeklődni, ott szívesen adnak felvilágosítást arról, hogy egy adott célra milyen átalakítóra lehet szükségünk.

A Manfrotto 190go! állványnak nagyon jó stabilitása, kiváló minősége és remek szállíthatósága miatt egyértelműen jár a „Kedvenc” plecsni; a két kis Friction Arm karnak és a Nanon Clamp satunak pedig az „Ajánlom”!


Manfrotto 190go! állvány


Manfrotto 244 Micro és Mini Friction Arm kar, Manfrotto Nano Clamp 386B-1 satu

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...