Reflektív adaptert mutatott be a Hensel

Egy igen érdekes fordított adaptert mutatott be a Hensel stúdióvakukhoz. Ennek a kiegészítőnek köszönhetően sokkal szebb árnyékokat alkothatunk a hagyományos, azaz direkt módon felépített világítási rendszerekhez képest. Íme, a sajtóanyag, amiből kiderül az eszköz működési elve:

hensel1

„A két éve bemutatott Hensel Grand szoftbox szériája igen népszerűvé vált az elmúlt időben. A mély építésüknek köszönhetően szinte teljesen kör alakú a vetített képük, ezáltal is sokkal inkább „3 dimenziós” képeket lehet velük készíteni, mint általában az oktaboxokkal. Azonban sok portré és divatfotós még ennél is keményebb fényekkel szeret dolgozni, ezért a Hensel kifejlesztette a „reflektív adapter”-t, ami egy speciális lámpatartó, beépített foglalattal Hensel vakuk számára. Ennek eredményeképp megnövekszik a brillancia, sokkal szebb árnyékok keletkeznek a hagyományos direkt módon felépített világítási rendszerekhez képest. Az új „reflektív adapter” használatával a Grand szoftboxaink hatalmas reflektorokká változhatnak, amelyeket nagyszerűen használhatunk front, vagy belső diffúzor nélkül is.

hensel2

Az előbb felsoroltakon kívül az adapter a Henseltől már megszokott német minőségben készül, masszív, megbízható felépítésű. A levehető boom-kar segítségével könnyen szintezhető és kiegyensúlyozható az egész rendszer, melyhez ellensúlyként akár homokzsákot is használhatunk (a rögzítő tartozék). Így sokkal kényelmesebb és egyszerűbb a fények kezelése, főleg, ha a Grand 190-es, vagy 200-as oktaboxot használja az ember. A beépített konzollal dönteni is lehet a fényformálót, mely szabvány 28mm-es spigottal rögzíthető, de található rajta szűkebb, 16 mm-es csatlakozó is. A Grand széria 90 cm, 120 cm, és 190 cm-es modelljei mellett a Hensel 150-es és 200-as oktaboxa is használható a „reflektív adapterrel”. A csomagban biztonsági rögzítő kötél is található, mellyel a vakuk és az ellensúly is kiköthető.

hensel3

Ez az új fényformáló megoldás újabb kreatív lehetőségeket nyújt a stúdiófotósoknak, akik így még igényesebb és látványosabb fotókat készíthetnek, akár munkáról, akár hobbiról legyen is szó.”

A termék fontosabb műszaki paraméterei:

  • Kompatibilis vakuk: Hensel stúdióvakukkal és EH bajonettes folyamatos lámpákkal is 4,5 kg-os tömegig
  • Kompatibilis fényformálók: Hensel Grand 90, 120, és 190 és Octabox 150 és 200
  • Állvány csatlakozás: szabvány 28 mm, vagy 16 mm
  • Mérete: 19 x 36 x 26 cm (szélesség x magasság x hosszúság), a kivehető boom kar hossza 60 cm
  • Tömege: 4,2 kg

Az új Hensel reflektív adapter megrendelhető a Tripont webshopjában. Bővebb információ a termékkel kapcsolatban itt olvasható.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...