L16 – 16 fényképezőgép az egyben

Egy kis kaliforniai cég, a Light a napokban jelentette be „16 az egyben” jellegű kompakt fényképezőgépét, ami ügyes algoritmusokkal és egy maréknyi beépített optikával éri el a tükörreflexesek képminőségét – legalábbis a leírás szerint. Minden egyes lencserendszer mögött egy 13 MP-es kameramodul található. Öt 35 mm-es, öt 70 mm-es és hat 150 milliméteres, „hajtogatott” felépítésű optikai modullal van felszerelve a lapos gép. A hátoldalon egy 5 hüvelykes érintőkijelző található, amivel a készüléket vezérelhetjük. A gyártó elmondása szerint a kis fényképezőgép nagyon jól teljesít gyenge fényviszonyok mellett, és a modulok kombinált használatával még részletgazdagabb képet kapunk, mint a csúcsminőségű (és jóval nagyobb szenzorral szerelt) dSLR vázakkal.

Light-L16-16-cameras-in-one-4

Az L16-tal lehetőségünk van arra, hogy például a mélységélességet a kép elkészítése után is módosítsuk. Az L16 előreláthatólag 2016 nyár végétől lesz megvásárolható, de az ára igen meredek: 1700 dollárt kér érte a fejlesztő cég (aki azonban előrendeli, az most csupán 1300 dollárt fizet a gépért). Egyelőre csak egy félig-meddig működő prototípus járja körbe a netet, a végleges változat képminőségét egyelőre senki sem látta. Ha valóban minden olyan szép és jó lesz, mint azt most a mérnökök feltüntetik, akkor akár sikere is lehet a Light L16-nak, és fel is kavarhatja a fényképezés kissé leülepedett vizét.

Light-L16-16-cameras-in-one-2

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...