60 éve létezik a World Press Photo, de csak most készült etikai kódex

Már az új etikai kódex szerint kell tevékenykednie azoknak, akik részt szeretnének venni a WPP (World Press Photo) 2016-os megmérettetésén. Az új kódex mellett a jelentkezőknek új útmutatást is rendelkezésükre bocsátanak a szervezők, hogy minél kevesebb képet kelljen majd diszkvalifikálni. Az új stratégiát Lars Boering ügyvezető igazgató szigorú ellenőrzése mellett dolgozták ki a WPP munkatársai. A munkálatokat egy hosszas, öthónapos elemzés előzte meg, amelynek során megvizsgálták a korábban elkövetett hibákat. A WPP új etikai kódexét a weboldalukon is meg lehet találni, aminek röviden a lényege, hogy „ne adjunk hozzá a jelenethez plusz tartalmat, ne rekonstruáljunk, ne játszunk el eseményeket, ne változtassuk meg a jelenet tárgyi eszközeit, vagy azok helyzetét, és legyünk átláthatóak, nyíltak a teljes képkészítési folyamat alatt”.

worldpressphotoethics

„A fotográfia összes kreatív elemét felhasználhatjuk, de ezeknek kivétel nélkül szolgálniuk kell a szavahihető zsurnalisztika célját.” – mondta Boering. „Azt szeretnénk, hogy a közönség bízhasson a verseny győztes és kiállításainkon bemutatott képek hitelességében, ezért – most először – a versenynek van egy etikai kódexe, ami felsorolja a jelentkezők iránti elvárásainkat.” – folytatta.

Az etikai elvárásokon kívül két újdonsággal is számolnia kell a versenyzőknek a 2016-os rendezvényen: az egyik az, hogy a címkéknek, leírásoknak részletesebbnek kell lenniük (a WPP weboldalán segédlet érhető el), a másik pedig, hogy újfajta ellenőrzési procedúra lesz az zsűri nyertes-választása és a kihirdetés közti öt nap alatt. Egy független csapat fogja átvilágítani és kivizsgálni a nyertesek fényképeit, hogy azok valóban hitelesek-e. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...