Képminőség, működés I.
A Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR objektívhez a gyártó hazai képviselete egy D810 vázat adott, így kellően meg tudtam „túráztatni” az optikát. A tesztképeket a legjobb minőségű, legnagyobb felbontású JPEG-ben és 14-bites RAW formátumban készítettem, majd a NEF fájlokat az Adobe Camera RAW legújabb, 9.3.0.506-ös változatával alakítottam JPEG állományokká úgy, hogy nem töltöttem be semmiféle profilt. Arra voltam kíváncsi, hogy mekkora a peremsötétedés, a színhiba, a geometriai torzítás mértéke, illetve parfokálisnak mondható-e a Nikkor. Kiderítettem, hogy jelentkezik-e a „fókuszlégzés”, azaz változik-e a látószög végtelen és közeli élességállításkor. Egyesek panaszkodtak a Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR-re, hogy fókuszsík eltolódást tapasztaltak közeli témák fényképezésekor – ezt is megnéztem. Kezdjük akkor a geometria torzítás mértékének bemutatásával, mert tapasztalható hordó- és párnatorzítás egyaránt:
Míg 24 és 28 milliméteres állásban hordótorzítás látható, addig 50 és 70 mm-en párnázásba megy át a geometriai hiba megjelenése. Egyedül 35 milliméteren mondható szinte teljesen torzításmentesnek az objektív. Bajusztorzítást én nem láttam, tehát viszonylag egyszerűen kiegyengethető a kép bármelyik gyújtótávolságon.
Ami szinte minden zoomobjektívre igaz, hogy nem központosak, azaz valamilyen irányba elmozdul a középpontjuk, ahogy megváltoztatjuk a gyújtótávolságot. A Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR azonban olyan tökéletes központosságot mutatott, amilyet még nem láttam eddigi pályafutásom során (kb. 50 cm-re a tesztábrától, 100%-os képméretből kivágva):
Ezután arra voltam kíváncsi, hogy a Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR parfokális-e, azaz megtartja-e minden, az objektív tubusán jelölt gyújtótávolságon a 24 mm-en beállított élességet, vagy zoomolás után újra kell-e fókuszálni.
Amint az jól látható, már 28 milliméteres állásba forgatva is újra kell fókuszálni, tehát az objektív nem parfokális.
S ha már említettem a fókuszsík eltolódási problémát, íme, a próbám, ahol 62 mm-es gyújtótávolságot választva, a legkisebb tárgytávolságnál 5 centivel messzebb helyeztem a fényképezőgépet stabil háromlábra, majd 45 fokos szöget bezárva a tesztábrával, elkezdtem F2.8-tól egészen F22-ig képeket készíteni a rendszer fázisérzékelős AF-ével (optikai keresőt használva, mindig a toll hegye előtti vonalmetszésre fókuszálva):
Jól látszik az animáció egyes képkockáin, hogy fókuszsík eltolódásnak nyoma sincs, az előtér és a háttér elmosódása minden esetben egyformán növekszik (vagy erősödik) az élességállítási ponthoz képest.
Sajnos, elég rossz időjárást fogtam ki a képminták elkészítésekor, de már így is látszódott, hogy a Nikon AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR nagyobb mértékű peremsötétedést produkál, ráadásul nem csak teljesen nyitott rekesz mellett, hanem adott esetben még F8-as blendenyílás mellett is. A zoomobjektívnek elsősorban a nagylátó végén volt erős a vignettálás:
35 és 50 milliméteres állásban már F5.6-on kivilágosodott a kép pereme, de meglepő módon, még 70 mm-en is F8 környékére kellett rekeszelni, ha teljes mértékben meg akartam szabadulni a vignettálástól. Sebaj, ha nyersállományokat dolgozunk fel – például az Adobe Camera RAW segítségével -, akkor a megfelelő profil betöltése után már nem találkozhatunk sem ezzel, sem a többi jelenséggel. Aki pedig hozzám hasonlóan szereti a szélek sötétedése okozta különleges hangulatot, az nem is törődik a továbbiakban vele.
Következő vizsgálati pontom, a „focus breathing” eredménye azt mutatja meg, hogy végtelenbe, illetve közelre állított élességgel mennyire változik az adott gyújtótávolságon a látómező mérete:
