Drónelfogó páncélöklöt mutattak be a britek

Úgy tűnik, hogy világszerte már olyan mértékű lett a dróngyűlölet, hogy időközben több cég is erre alapozza a megélhetését. Találkozhattunk már „halálsugarat vető” drónellenes puskával, zajlottak kísérletek drónelfogó sasokkal, és még sorolhatnám. Azonban kétségkívül a legbrutálisabb megoldásnak a drónelfogó vállrakéta-rendszer tűnik, ami nem felrobbantja, hanem egy gázmeghajtású lövedékből hálót ereszt ki a betolakodó távvezérelt repülőre. Radikális megoldás? Lehet, de azért tegyük hozzá, hogy (főleg) az USA-ban elég sok szabály- és törvényszegés történt ezekkel a repülő kamerákkal, így az ember valahol jogosnak érzi a „védekezzünk ellenük, ahogyan csak tudunk” felállást.

dronpancelokol1

A SkyWall100 egy hordozható drónelfogó rendszer, amit a brit (miért nem csodálkozom?..) OpenWorks Engineering fejlesztett ki. Leginkább páncélökölhöz lehetne hasonlítani a kb. 10 kilogrammos elhárító fegyvert, ami sűrített levegővel hajtja meg hálóval felszerelt lövedékét. A rendszer egyébként halkan működik, tehát olyan helyeken is használható, ahol más, „igazi” fegyverek pánikot okoznának az emberek közt. A fejlett, elektronikus célzó rendszer segítségével szinte biztos a lövész sikere: miután elműködtetjük az elsütő billentyűt, a sűrített levegő hajtotta lövedék elindul a drón felé, majd nem sokkal a becsapódás előtt egy háló kapja el a drónt. Az elfogás után automatikusan kinyílik az ejtőernyő, így – elvileg – biztonságosan földet érhet a drága zsákmány.

dronpancelokol4

A SkyWall100 körülbelül 100 méteres hatótávolsággal rendelkezik, beépített, újratölthető akkumulátora van, csupán 8 mp az újratöltése, célzó berendezése pedig holografikus szálkereszttel és távolságmérő visszajelzővel bír. Egyelőre arról nincs hír, hogy mikortól lehet majd megvásárolni a terméket, sőt, az ára sem lett bejelentve, de biztosra vehetjük, hogy nem lesz olcsó mulatság. Íme, egy videó, ami az eszköz működését mutatja be:

dronpancelokol5 dronpancelokol6 dronpancelokol7 dronpancelokol8 dronpancelokol9

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.