Képminőség
A Panasonic G Vario 12-60 mm F3.5-5.6 Asph. Power O.I.S.-t egy Panasonic DMC-GH3 vázra csavarva használtam, a fényképezőgép kizárólag RAW formátumot mentett. A fájlokat az Adobe Camera RAW 9.6.0.625 változatával nyitottam meg a gyári paraméterek használatával. A torzításra vonatkozó tesztképeket csupán az érdekesség kedvéért a Raw Therapee 4.2.1005 kiadásával is megnyitottam, hogy a tesztelt objektív igazi optikai torzítását is megmutathassam (ám mint tudjuk, a m4/3 rendszer maga végzi el a szoftveres korrekciót, és kvázi egy szimbiotikus rendszernek tekinthető a hardver-szoftver együttes, így nincs értelme külön vizsgálni az optika geometriai hibáit). Lássuk, milyen mértékű a hordó- illetve a párnatorzítás:
A fenti animáción az ACR konverzió eredménye látható, azaz a RAW fájlba épített profil automatikusan korrigálja a torzításokat. Ennek megfelelően minimális a geometriai hibák mértéke. Persze, a javítás mértékét kordában kellett tartani, hogy a kép szélei felé haladva ne legyen jelentős a minőségromlás. Alábbi animáción pedig a profil nélküli konverzió eredménye látható (ezek a képek a Raw Therapee-val készültek):
Amint látható, itt már jóval nagyobb mértékűek a hordó- illetve párnatorzítások. Míg 12 és 18 milliméteres állásban hordózás látható, addig 25 mm-től felfelé már átcsap párnatorzításba a hiba.
A zoomobjektívek általában – nagyon kevés kivétellel – mind hajlamosak a gyújtótávolság váltásakor a középpontjuk elvesztésére. Ez alól nem kivétel a Panasonic G Vario 12-60 mm F3.5-5.6 Asph. Power O.I.S. sem. A teszthez az optika frontlencséjét körülbelül 30-35 centire helyeztem a tesztábrától, majd minden egyes, az objektív tubusán feltüntetett gyújtótávolságon készítettem egy-egy képet. A fenti ábra 100%-os képméretből lett kivágva. Mivel amúgy is újra kell komponálni, ha elmozdítjuk a zoomgyűrűt, ez a jelenség nem okoz problémát. A parfokalitást ezúttal nem vizsgáltam.
Kattints!
A Panasonic G Vario 12-60 mm F3.5-5.6 Asph. Power O.I.S.-ben több aszférikus és egy különösen alacsony szórású lencsetag is megtalálható, tehát elvileg a színhibák nem fordulhatnak elő. A gyakorlatban azonban a nagyon kontrasztos témarészleteknél előfordulhat enyhe „lilásodás”, azaz a kontrasztéleknél lilás elszíneződés tapasztalható. Ennek csekély a mértéke, és a nyersfájlok hívásakor egy pillanat alatt korrigálható. Fenti fotó 60 mm-es állásban készült.
Ahogyan az a fenti animációkon látható, a Panasonic G Vario 12-60 mm F3.5-5.6 Asph. Power O.I.S. minden gyújtótávolságon vignettál, azaz a kép peremei felé elsötétedik valamelyest a kép. Gyújtótávolságtól függetlenül általában F6.3-F8 környékén tűnik el teljesen a peremsötétedés, de – a CA-hoz hasonlóan – híváskor ez is pillanatok alatt korrigálható.
A kép élességét stabil állványról (Manfrotto 055) készített fotók alapján vizsgáltam. A fényképezőgépet rekeszprioritásos módba kapcsoltam, 2 mp-es önkioldást alkalmaztam. Az élességállítás manuálisan, kinagyított élőkép alapján történt. Alábbiakat tapasztaltam: 12-18 mm-es állásban az objektív képe középen már teljesen nyitott rekesszel is borotvaéles. A diffrakció F11 környékén kezdi kifejteni rossz hatását, ami lágyabb rajzú fotókat eredményez. A sarkokban F8-as rekeszértéken lesz tökéletesen éles a kép (szintén 12-18 mm-ről beszélünk).
25 mm-en nyílt rekesztől éles a fotó, a sarkok F6.3 környékétől válnak szinte tökéletessé. 40 milliméteren szintén nyílt rekesznél is éles már a fénykép, ám összességében valamelyest lágyabb az optika rajza, mint az előző gyújtótávolságokon. A kép pereme itt is F8 környékén lesz igazán éles.
Kattints a nagyobb képekért!
50 és 60 milliméteres állásban ugyanaz tapasztalható, amit a 40 mm-es értékhez írtam, ám 60 milliméteren még egy leheletnyivel lágyabb lesz a lencserendszer képe. Ezt persze ne úgy képzeljük el, mintha egy fátyol mögül kellene fotóznunk, csupán a 12 milliméteres állás képéhez képest lesz valamivel gyengébb a képminőség.
Képminták a szerveren találhatóak!
