Manfrotto BeFree Live – az operatőrök utazóállványa

A klasszikus BeFree és a BeFree One után a BeFree Live háromlábbal bővült a Manfrotto apró utazóállványainak családja. A BeFree Live tripodot a gyártó kifejezetten azoknak szánja, akik utazásaik során nem csak fényképezni, hanem videózni is szeretnének: a Live több apróság mellett egy új, folyadékcsillapítású videós fejet is kapott.

folded

Csakúgy, mint testvérei, a BeFree Live is fordított módon csukható össze, azaz a lábait felfelé kell hajtani, ha össze szeretnénk csukni. A Live is ugyanazt a központi öntvényt kapta, mint a két másik BeFree, sőt, a lábnyakakon található, három állású (összecsukás, enyhe és nagyobb terpesz) forgókapcsoló is maradt a régiben.

centerpiece

Az alumínium lábak négy szekcióból állnak, melyeket gyorsreteszekkel lehet tetszőleges hosszban rögzíteni. A gyorsfeszítők feszítőerejét torx csavarokkal állíthatjuk be igény szerint; ehhez a gyártó mellékeli a megfelelő kulcsot. A gumitalpak immár nagyobb felületűek, így az állvány nem csak stabilabban áll, hanem kevésbé süpped be a laza talajba. A központi szár alján található dugó nem vehető ki, és egy kampóval van felszerelve, tehát nehezéket akaszthatunk rá, ami még stabilabb állványt eredményez.

feet

A Manfrotto BeFree Live állványhoz gyárilag jár a meglehetősen masszív tok, ami kedves gesztus. Azonban a tok elég passzentos, így időt kell szánni némi gyakorlásra, ugyanis a háromláb elcsomagolása erősen hasonlít a kukackonzerv esetére: ha egyszer kinyitod, soha többé nem tudod becsukni. Aggodalomra semmi ok, ha egyszer rájöttünk az elcsomagolás menetére, utána csukott szemmel is menni fog a művelet!

main

A BeFree Live igazi újdonsága a folyadékcsillapítású videós fej, és a központi szár tetején található „kvázi gömbfej”, ami a fejegység dönthetőségét biztosítja. A nyak fölötti rész buborékos szintezőt is tartalmaz, ezért aztán a vízszintezés gyorsan végrehajtható.

head1

A fej oldalirányú forgását és előre/hátra billenését is egy-egy kézi csavarral szabályozhatjuk. A bólintás csillapításáról a folyadékos csukló gondoskodik – ennek köszönhetően kifejezetten lágy, sima mozgás végezhető.

head2

A videós fejhez jár egy egyszerű kar, aminek a dőlésszögét igényeink szerint, szabadon állíthatjuk be. A cseretalp kicsúszását egy biztosítóretesz akadályozza meg; a talp rögzítéséért egy kézi csavar felel. A fejegység eléggé alapszintű, de tökéletesen végzi a dolgát, ráadásul ebben a kategóriában nincs is másra szükség.

head3

A fentebb említett középszár fölötti „gömbfej” mozgástere elég szűkös, de untig elég ahhoz, hogy kiegészítsük vele az oldalirányú és a billenő mozgást, és megfelelően szintezzük a kamerát. E gömbcsukló tetszőleges pozícióban rögzíthető a fölötte található forgócsavarral. Ha nem lenne, akkor a lábak hosszának variálásával kellene vízszintbe hozni a fejegységet, amivel rengeteg plusz idő menne el.

A Manfrotto BeFree Live háromláb a két másik BeFree-hez hasonlóan méretét, tömegét, és kategóriáját meghazudtolóan masszív. A négy lábszekciót teljesen kihúzva is bőven elegendő a háromláb stabilitása. Nyilván az olasz mérnökök sem képesek a fizika törvényeit átírni, de amit a stabilitás terén lehetett, azt kihozták ebből a termékből is. A tripod felállítása a gyorsreteszeknek hála gyorsan és kényelmesen végrehajtható, így nem maradunk le egyetlen jó témáról sem.

Fontosabb műszaki paraméterek:

  • Legnagyobb magasság: 151 cm
  • Középszár kihúzása nélküli legnagyobb magasság: 128 cm
  • Összecsukott hossz: 40 cm
  • Tömege: 1,8 kg
  • Teherbírása: 4 kg
  • Lábszekciók száma: 4
  • Állvány anyaga: alumínium

A Manfrotto BeFree Live egy remek kis állvány azon operatőrök részére, akik sokat utaznak (főleg repülőgéppel), és gyakran van szükségük pár gyors snitt elkészítésére a terepen. Tőlem mindenképp jár neki az ezüstérem, avagy az „Ajánlott” biléta. A Manfrotto BeFree Live ára bruttó 74 900,- Ft, és megvásárolható a Manfrotto Magyarország partnereinél.

ajanlom

Manfrotto BeFree Live

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...