Érdekel, hogyan nézett ki a Sony gyára a földrengések után?

Tavaly komoly földrengések rázták meg a szigetországot, s ebben az időszakban szinte az összes japán gyártó egy-egy ipari létesítménye megsérült, de elsősorban a Sony Kumamatói, a szenzorgyártásra szakosodott gyáregysége szenvedte el a legtöbb kárt. Mivel a Sony látja el a legtöbb márkát képérzékelővel, ezért ennek az egységnek a leállása óriási fennakadást okozott 2016-ban. Azóta sem sikerült teljesen felvenni a ritmust; mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy például a Nikon DL jelű csúcskompaktjai a mai napig nem kaphatóak alkatrészhiány miatt. De akadozik a Phase One és a Hasselblad középformátumú gépeinek szállítása is, hiszen a 100 MP-es óriás szenzorokat is a Sony gyártja.

Kép forrása: Sony

A fenti kép tavaly októberben készült, és jól mutatja a gyárépületeken belüli káoszt és károkat. Akkor a Sony elhatározta, hogy úgy építi újjá gyáregységét, hogy az efféle természeti katasztrófák legfeljebb két hónapig okozhassanak zavart az alkatrészek gyártásában. A tavaly április rengések három és fél hónapra bénították meg az üzemet, és csak 2016 szeptemberére sikerült helyreállítani a gyártási kapacitást. Óvatos becslések szerint a földrengések tavaly 776 millió dolláros nyereségvesztést okoztak. További képek a sérült gyárüzemről ezen a weboldalon találhatóak. (Forrás: dpreview.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...