Bemutató: divatos és sokoldalú a Manfrotto Manhattan táskacsaládja!

A Changer-20

A három Manfrotto Manhattan táska közül talán a Changer-20 a legérdekesebb, ugyanis ezt a hátizsákot háromféle módon lehet viselni, hordani: egyrészt hagyományos hátizsákként, másrészt válltáskaként, harmadrészt kézitáskaként vihetjük benne motyónkat. Ahhoz, hogy ezt a háromféle viselési módot kihasználhassuk, a gyártónak egyedi pántrendszert kellett kialakítania.

Alaphelyzetben a Changer-20 egy érdekes formájú hátizsák, ám a hátoldalán található vállpántokat alul le lehet csatolni, és a hátoldalon található nagy, tépőzárral záródó zsebbe el lehet rejteni.

Ugyanebből a zsebből – és a másik oldaliból – ki lehet venni a kézitáskaféle használathoz szükséges füleket, hogy aztán vagy könyökhajlatban, „csajosan”, vagy férfiasan megmarkolva cipelhessük benne drágaságainkat.

Persze, ezekbe az oldalzsebekbe azért mást is lehet pakolni, nem csak a használaton kívüli pántokat, hevedereket: elsősorban viszont lapos tárgyak, mint például egy vastag füzet, vagy egy táblagép rejthető el két oldalt.

Amint a fenti fényképen látszik, az egyik oldalban egy további, cipzárral zárható, kisebb rekesz is található. Itt mondjuk iratainkat tárolhatjuk, mert egyrészt könnyen elérhető a zseb belseje, másrészt a cipzár megakadályozza, hogy útközben elhagyjuk értékeinket.

Fotóstáska génjeit el sem rejthetné a Manfrotto Manhattan Changer-20 sem: a táska alján található az állványtartó fő eleme, ami nem más, mint egy szövetlappal ellátott, duplapántos hevederrendszer („NeverLose”).

A képet nézve végre értelmet nyer a két műanyag csat-csatlakozó is: az állványtartó pántjait ezekhez kell csatlakoztatni. Még a 180-as háromlábcsalád tagjait is kényelmesen elviszi a Changer-20, de a valamivel kisebb tripodokkal lesz igazán elegáns a viselete.

Csakúgy, mint a másik két Manhattan táskában, úgy a Changer-20-ban is megtalálható a Manfrotto „Flexy Camera Shell” fotós részlege, ami különösen hatékony védelmet nyújt fényképezőgépünknek és objektívjeinknek.

Mivel a táska hosszúkás, és kissé keskeny alakú, ezért a fotós betét is ehhez a formához illeszkedik. A rekeszek nagyon mélyek, akár két darab 70-200 mm méretű lencserendszer is kényelmesen elfér bennük hosszában. Persze, nem mindenki akar két ilyen telezoomot magával hordani, hanem inkább kisebb, mondjuk fix gyújtótávolságú objektíveket vinne fotózni. Az ügyesen kialakított, visszahajtható elválasztókkal a két fő fiókból így egy-egy hosszában is ketté válaszható rekesz alakítható ki, ahol kvázi egymás tetejére pakolhatjuk az objektíveket. Az oldalanként két objektív között egy vastag elválasztó-réteg felel a törékeny eszközök biztonságáért.

Felülnézetből így fest a táska belseje: középen a fotós inzert, fölötte a notebooknak és a táblagépnek helyt adó fiókok, alatta pedig egy belső, cipzáras oldalzseb látszik. A fotós betét mellett még akad némi hely, szóval nem csak a hobbinkat vihetjük magunkkal az útra.

A gyártó leírása szerint legfeljebb egy 15”-os notebook és/vagy egy 9,7”-os táblagép fér a rekeszekbe.

A Manfrotto Manhattan Changer-20 felső része úgy van kialakítva, hogy a fényképezőgépünkhöz a lehető leggyorsabban hozzáférhessünk: csak húzzuk el a cipzárt, és máris kiemelhető a gép – feltéve, ha előtte kinyitottuk a fotós részleg hálóját..

A Manhattan Changer-20 egy praktikus, sokoldalú táska, amit épp kedvünk szerint viselhetünk. Ha sok, nehéz cumó van nálunk, akkor legjobb hátizsákként vinni; ha sokat pakoltunk a táskába, de útközben szeretnénk könnyen és gyorsan hozzájutni fényképezőgépünkhöz, akkor válltáskaként ideális a viselete. Ha pedig csak épp elugrunk valahova vásárolni valamit, akkor kézitáskaként sem utolsó. Szerintem a Changer-20 mindenképp megérdemli a „Jóféle”, azaz „Bronzérmes” értékelést.

Manfrotto Manhattan Changer-20

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...