Megjelent a Capture One új változata – egy rakás új fotós cuccot támogat!

A Capture One egy igen népszerű RAW képfájl-feldolgozó programcsomag, aminek a legújabb, 11.1-es verziója egy sor új fényképezőgépet és objektívet támogat. A fejlesztések azonban nem merültek ki az új hardver támogatásában, hanem új, illetve továbbfejlesztett funkciók is érkeztek. Javult például a képimportálás sebessége, de a munkameneten is csiszoltak a fejlesztők. A stílusok és előre beállított paraméterek immár közvetlenül alkalmazhatók a fotóra, vagy rétegként ráhúzhatok arra. Sőt, a hatások rétegének áttetszőségét is igény szerint alakíthatjuk, így az alkalmazott képi hatás lehet erős, vagy leheletfinom.

Kaptunk egy új „Normalize” eszközt, ami a korábbi „Skin Tone White Balance” fület helyettesíti. A fejlesztők szerint ezzel az eszközzel könnyebb lesz a képek alapszintű korrekciója. A programozók a kezdőkre is gondoltak, ezért elérhetővé tettek egy olyan forrást, ahol ingyenesen férhetünk hozzá különféle tananyagokhoz. Látszik, hogy a szoftvergyártó ott támadja a konkurenciát, ahol csak tudja..

Az új verzió által támogatott fényképezőgépek listája alábbiak szerint alakul:

  • Sony A7 III
  • Fuji lm X-H1
  • Leica CL
  • Leica M262
  • Leica TL2
  • Leica V-Lux Typ 114
  • Leica X-U
  • Olympus E-M10 Mark III
  • Olympus E-PL9
  • Panasonic G9
  • Panasonic GH5S

Alábbi profilokkal bővült az objektívek támogatása:

  • Canon EF 24-105 mm F4L IS II USM
  • Leica Elmarit M 90 mm F2.8
  • Leica Summicron M 90 mm F2
  • Sony E 18-135 mm F3.5-5.6 OSS (SEL18135)
  • Sony FE 24-105 mm F4 G OSS (SEL24105G)
  • Tamron 16-300 mm F3.5-6.3 Di II VC PZD MACRO B016
  • Tamron 28-300 mm F3.5-6.3 Di VC PZD A010
  • Tamron SP 35 mm F1.8 Di VC USD F012
  • Tamron SP 70-200 mm F2.8 Di VC USD G2 A025
  • Tamron SP 90 mm F2.8 Di MACRO 1:1 VC USD F017

A Capture One 11 program tulajdonosai részére a frissítés a 11.1-es változatra ingyenes (Mac OS és Windows alá egyaránt elérhető), de aki „újoncként” akarja megvásárolni a teljes változatot, annak 300 dollárt kell kifizetnie. A korral azért haladni is kell, így a szoftver bérelhető is: előfizetéssel havi 20 dollárba (vagy előre kifizetve évi 180 dollárba) kerül a használata. Erre tessék. (Forrás: dpreview.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...