Nagyító alatt a SanDisk CFexpress termékei

A tesztek, értékelés

Első körben a 128 GB kapacitású CFexpress kártyát vettem elő, majd az Anvil’s Storage Utilities 1.1.0 programot indítottam el, ahol az összes beállítást meghagytam a gyári értékeken. Érdekességként említem, hogy az alaplapi USB aljzatra csatlakoztatott memóriakártyát (azaz olvasót) a szoftver SCSI Diskként látta, míg az USB kártyára dugott szettet USB Device (eszköz) néven tüntette fel. Az elért eredmények hasonlóan érdekesek voltak, ugyanis az alaplapi USB vezérlővel az USB kártyánál körülbelül háromszor jobb eredmények születtek:

Második lépésként az AS SSD Benchmark 2.0.7316.34247 verziójával teszteltem a SanDisk rendszerét. Itt is ugyanúgy meghagytam a gyári paramétereket, s 3-3 teszt futott le alaplapi, illetve kártyás USB felületen. A „verseny” ugyanúgy az alaplapi vezérlő javára dőlt el, s ebben a tesztben is körülbelül háromszoros volt az előny:

A lista harmadik pozícióján az ATTO Disk Benchmark 4.01.0f1 tesztprogram szerepelt. Immár kíváncsian vártam az eredményeket, hogy vajon ebben az alkalmazásban is háromszoros sebességelőnyt figyelhetünk-e meg az alaplapi USB vezérlő javára:

Na, itt már sokkal érdekesebb volt a történés: a fenti táblázatban minden egyes tesztkörben elért legjobb értéket tüntettem fel. Hihetetlen értékingadozást lehetett látni, aminek az okát nem sikerült kiderítenem. A háttérben semmi más program nem futott, és az operációs rendszer frissítése is ki volt kapcsolva a tesztelés idejére. No, de lássuk végül a CrystalDiskMark 7.0.0 x64 alatt elért teljesítményeket:

Kattints!

Ebben a tesztben is megtartottam a gyári paramétereket. Az alaplapi USB vezérlő gyakorlatilag a földbe döngölte a kártya ASM chipjét, a 128 GB-os CFexpress kártya szárnyalt az előbbivel. Azonban itt is látható volt egy igen jelentős fluktuáció a teljesítményben.

A második fázisban az 512 GB-os memóriakártyára került sor. A beállítások maradtak ugyanazok, mint a 128 GB-os egységnél. Az első kör most is az Anvil’s Storage Utilities 1.1.0-ra jutott, ahol a 128 GB-nál látott eltérések voltak tapasztalhatók. Az 512 GB-os kártya gyorsabb volt kisebb kapacitású testvérénél, de itt már az alaplapi és az ASM USB vezérlője közt már „csak” kb. 2,5x volt a különbség:

Ismét az AS SSD Benchmark 2.0.7316.34247-re került sor, ahol az eltérés az alaplapi és a kártyás USB vezérlő közt még nagyobb lett, mint a 128 GB-os egységnél. Az 512 GB-os memóriakártya ebben a tesztben is gyorsabbnak bizonyult, mint a 128 GB-os verzió:

Az ATTO Disk Benchmark 4.01.0f1 alatt is láthatóan gyorsabb volt az 512 GB-os SanDisk kártya: mind a kártyás USB vezérlőre csatlakoztatott, mind az alaplapi vezérlőre illesztett olvasóban jobban teljesített, mint a 128 GB-os példány.

Végül lássuk, mi volt a helyzet a CrystalDiskMark 7.0.0 x64 alatt:

Kattints!

Ez a tesztprogram már jelentős eltérést mutatott ki a két memóriakártya között – természetesen ezúttal is az 512 GB-os előnyére. A Manhattan ASMedia ASM1142 chipes kártya – noha ugyanaz a sebesség-besorolása, mint az alaplapinak, azaz USB 3.1 Gen 2 – jóval lassabb volt, ezért éles helyzetben nem ennek a csatlakozóit használnám adatmásoláshoz. Kíváncsi lennék, hogy milyen tempóra lenne képes ez a két CFexpress kártya, ha USB 3.2 szabványú olvasót használnék hozzájuk.. A tesztek során készített screenshotokat ide töltöttem fel.

Értékelés

Konkrét értékelést nehéz írni, hiszen a CFexpress mint szabvány abszolút jövőbe mutató technológia. A SanDisk memóriakártyáival nálam eddig nem volt gond, ezért merem azt hinni, hogy ezekkel az újdonságokkal sem lesz hosszútávon. Az olvasó is egy igazi minőségi darab, kidolgozása első osztályú! A gyártó kínálatában jelenleg ez az Extreme PRO CFexpress Card Reader olvasó a leggyorsabb, nyilván a jövőben lesz majd olyan utódja, ami már a gyorsabb USB szabványokat fogja használni. Addig is merem ajánlani mindenkinek ezeket a termékeket!

SanDisk CFexpress termékek

A SanDisk CFexpress Extreme PRO memóriakártyákat és az Extreme PRO CFexpress Card Reader olvasót a márka hazai forgalmazójától kaptam bemutatóra.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...