Párbeszéd az Olympus-szal: ezeket a részleteket lehet tudni eddig

A dpreview.com szaklap szerkesztője, Barney Britton párbeszédet folytatott az Olympus szakemberével, Setsuya Kataokával, ahol többek között az volt a kérdezz-felelek témája, hogy mi lesz az Olympus fotótechnikai termékek jövője, változik-e valami a szerviz, a garanciális ügyintézés kapcsán. A teljes interjú elolvasható a dpreview.com oldalán, itt csak a számunkra érdekes részleteket szeretném kiemelni.

Egy tökös rendszer

Setsuya Kataoka leszögezte, hogy a képalkotó részleg eladása nem jelenti azt, hogy az Olympus kiszállna a képalkotással foglalkozó üzletből, hanem továbbra is kínálnak „egyedi és érdekes” termékeket. Nyilván lesznek változások a menedzsmentben, és az üzletág struktúrája is változni fog a transzfer során, de ezek mind azt a célt szolgálják, hogy az üzletág ismét stabil lábakon állhasson. Ha minden rendben megy, szeptemberre megszületik a megállapodás, az új cég pedig 2021 januárjára felállhat.

Setsuya Kataoka továbbá elmondta, hogy bár a világméretű járvány is hozzájárult a kialakult helyzethez, de az üzletág értékesítéséről szóló döntés meghozatalára nem volt hatással. Arra a kérdésre, hogy az új vállalat felállása után a fényképezőgépek és az objektívek gyártása ugyanúgy, ugyanott történik-e továbbra is, nem érkezett konkrét válasz, de „bármi is történjen, nem lesznek gondok a termelésben, a létező modellek gyártása folytatódik”.

Setsuya Kataoka bizakodó a jövőt illetően, hiszen a képalkotó részleg értékesítése új lehetőségek előtt nyit ajtót, s az Olympus illetékesei bíznak a JIP hozzáértésében, ami az üzletág felvirágoztatását illeti. Az eladással az Olympus biztosítja a technológiák, a termékek, a szolgáltatások, valamint az Olympus márka hagyatékának fennmaradását. „Meg vagyunk győződve arról, hogy az új vezetőség alatt továbbra is tudunk majd olyan termékeket kínálni, amivel meg lesznek elégedve ügyfeleink” – mondta Setsuya Kataoka. „Első a felhasználó” – ezt hangsúlyozták a megállapodás minden részénél.

Vajon szűkül-e majd az Olympus termékkínálata? Nos, a jövőben a vezetőség a csúcskategóriát szeretné kiemelten kezelni, így valószínűleg lesznek változások, de nem arról van szó, hogy egyszerűen csökkentenék a termékek számát. A garanciális és a garancián túli szervizelést nem érinti a változás, mindenki azt szeretné az Olympus-nál, ha a felhasználók továbbra is bíznának abban, hogy a lehető legjobb szolgáltatást kapják.

Eljön-e majd az idő, amikor már az Olympus márkanév nem fog szerepelni a palettán? A márkajelzés használata jelenleg is téma a tárgyalásokon, de nincs konkrét terv a márkanév azonnali elhagyásáról. Az OM-D, a PEN és a Zuiko továbbra is használatban marad. Az OM-D termékvonal eddig is számos olyan részletet kínált, ami kiemelte a többi termék közül. Nem csak a kis méret és a kis tömeg, hanem a technológiák is hozzájárulnak a sikerhez. Egyelőre senki sem látja, hogyan fognak ezek továbbfejlődni, de a m4/3 rendszer fejlesztése nem áll le.

További részletekért, a teljes interjúért kattints ide.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...