Címkék: canon

0

Új firmware érkezett a Canon szuperteléihez

Új vezérlőszoftvert kapott a Canon két szuperteléje, az EF 400 mm F2.8L IS III USM és az EF 600 mm F4L IS III USM. Mindkét objektív esetében alábbi változások lépnek életbe az új alapszoftver...

0

Megjelent a Canon EOS Ra, a csillagfotósok álma!

Bár egyelőre még nem érkezett hivatalos sajtóközlemény, nagyon úgy tűnik, hogy a Canon csendben bejelentette a csillagfotózásra kihegyezett EOS Ra vázat, amely négyszer annyi infravörös fényt enged a szenzorra, mint a hagyományos változata. Az...

0

Megszűnik a Canon Irista felhőtárhely szolgáltatása

2020. január 31. után már nem lesz elérhető a Canon Irista felhőtárhely szolgáltatása, ugyanis a Canon EMEA stratégiát változtat, és a felhőszolgáltatások helyett „a fényképezőgépek képalkotó technológiájának fejlesztésére koncentrálva inkább azok konnektivitására fókuszál, mint...

0

A Canon bejelentette az EOS 1Dx Mark III fejlesztését

A Canon immár hivatalosan is bejelentette a dSLR fényképezőgépek csúcskategóriájának új zászlóshajóját, az EOS 1Dx Mark III-at. Azaz pontosabban fogalmazva annak fejlesztését, ami a sokéves tapasztalat szerint azt jelenti, hogy a gép már rég...

0

Márciusban jön a profi EOS R váz!

A Canon vérprofi „L-es” EOS RF objektívjeit végre lesz is mire felcsavarni. Mármint olyan vázra, amin ki is használhatjuk a bennük rejlő potenciált: 2020 márciusában állítólag érkezik a Canon csúcskategóriás tükörnélküli EOS R fényképezőgépe!...

0

Készülőben a Canon EOS 5D Mark V!

Úgy tűnik, a gyártók nem nagyon akarják elengedni a tükörreflexes fényképezőgépek kezét, sőt, egyre újabb modellekkel lepik meg a rajongókat. Most épp a Canonnal kapcsolatban röppentek fel híresztelések: állítólag nem csak az EOS 1Dx...

0

Hamarosan megvásárolható lesz a Canon csipesz-kamerája

IVY REC névre hallgat a Canon új csipesz-kamerája, amely strapabíró kialakításának köszönhetően nem csak cseppálló, de bírja az ütéseket is. A készülék központi része egy 13 MP-es képérzékelő, amivel 1:1, vagy 4:3 oldalarányú fotók...

0

Lesz 24p frekvencia egyes Canon vázakon

Úgy tűnik, a Canon hallgatott a rajongótáborára, ahol az a kérés hangzott el, hogy (ismét) legyen elérhető a 24 kép/mp-es képfrissítési frekvencia a mozgóképek felvételénél. A gyártó így hát tervbe vette, hogy egyes EOS...

0

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Canon

Amikor a Canon 1987-ben útjára indította új, EOS (Electro-Optical System) névre keresztelt fényképezőgép rendszerét, még valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz. Mára azonban egy új mérföldkőhöz érkezett a rendszer: a Canon...

0

A Canon EOS RP is megkapta az AF tuningot

A Canon mérnökei nem csak az EOS R-nek, hanem a kisebbik EOS RP-nek is megadták azt, ami a biztos sikerhez szükséges: az új firmware elsősorban az autofókusz működését tuningolja fel, ráadásul nem kis mértékben!...