Tedd érdekessé makró fotóidat!

Véget ért a nyár, s lassan a tél is a nyakunkon. Az időjárás jelentés szerint most péntektől radikális lehűlés várható, tehát a vénasszonyok nyara is lassan a múlté. Nem, nem akarok meteorológiai szolgáltatást indítani, csupán arra hívnám fel az érdeklődők figyelmét, hogy most még találni pár szép virágot a szabadban, amit érdemes lefotózni. Nem baj, ha maga a téma kicsit unalmasnak tűnik, ugyanis ha szép az alapanyag, könnyen feldobhatod különösebb erőfeszítés nélkül. Pont tegnap kaptam lencsevégre ezt a kis virágot az előkertben:

Erőteljes sárga és narancssárga árnyalataival messziről kitűnt az amúgy már igen őszülő (értsd: fakó, a kertet karban tartó öreg néni által már „lelegelt” kert) talajnövényzet között. Nem értek hozzá, nem tudom, hogy milyen virág lehet (talán valamilyen Margarétaféle?), de egy szép háttérképhez ideális portréalany. Párszor körbefotóztam, de úgy éreztem, valami még hiányzik.

Még szerencse, hogy levittem magammal a feleségem virágpermetező flakonját, így nem kellett újra felszaladnom érte a negyedikre 🙂 Kicsit bepermeteztem vízzel a virág fejét és láss csodát, máris sokkal szebben festett a képeken! A flakont egyébként 50 és 200 forint között szinte minden háztartási boltban be lehet szerezni. Három állása van a fejnek: sugár, permet és lezárva.

Képeimhez csak makró objektívet használtam (ekvivalens 60 mm gyútáv), nem volt szükség semmiféle előtétlencsére, de még vakura sem; természetesen RAW-ban fotóztam. Ezt neked is ajánlom, így az utómunkálatok során sokkal könnyebb dolgod lesz. Még mindig viszonylag erős tud lenni a napsütés, ezért a délutáni, vagy a késő délutáni órákat ajánlom. A majd látható fotók valamivel 15.00 óra után készültek kellemesen árnyékos előkertben.

No, lássuk hát, hogyan lehet minimális utómunkálatokkal feldobni fotóinkat. Szükséged lesz egy olyan képfeldolgozó szoftverre, ami képes a te fényképezőgéped nyers fájljait megnyitni és a paramétereit módosítani. A példa kedvéért én az Adobe Photoshop CS5 próbaváltozatát használtam (ez letölthető szabadon az Adobe honlapjáról, innen). Lássuk, mi volt az alap és mit hoztam ki belőle kb. 1 perces időráfordítással:

A nyers kép megnyitása után a feketék (Blacks), a kontraszt (Contrast) és a „tisztaság”, részletgazdagság (Clarity) értékek emelésével kísérleteztem, míg olyan nem lett az előnézetben a fotó, amilyet elképzeltem. A harmadik lapon (lásd fenti fejléc, balról a harmadik), az élesítés (Sharpening) mértékét levettem nullára, a zajszűrést viszont megemeltem: a luminanciát (Luminance) nulláról húszra, a krominanciát (Color) pedig nulláról százra. Erre azért volt szükség, mert nem alap érzékenységen fotóztam és az első lapon megejtett beavatkozások kiemelték a képzajt.

Miután megnyitottam az így előhívott képet, azt saját monitorom felbontásához átméreteztem (sima resize, alapértékekkel), majd az intelligens élesítéssel (Smart Sharpen) olyan szintre hoztam, ami még nem bántó a szemnek, de kellő mértékben feldobja az apróbb részleteket is.

Amint a második képmintánál láthattad, nem csak a paraméterekkel érdemes játszani, hanem a kép vágásával is feldobhatod azt. Az unalmas, esetleg túlzóan homályba vesző részleteket vágd le, de közben ügyelj arra, hogy lehetőleg tartsd meg az Aranymetszet elvét, illetve ne vágj ketté szirmokat, ne lógjon be semmi zavaró elem, ne legyenek olyan fényes, vagy sötét foltok a metszet egyik sarkában sem, amik elvonhatják a figyelmet. A lényeg abban rejlik, hogy kísérletezz, alakítsd úgy a képet, ahogyan neked tetszik! Bátran húzogasd a paraméterező csúszkákat tetszőleges irányba – a legjobb fotók néha így születnek!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.