„Fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet, amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül. Akkor a fej, a szem, a szív is ugyanazért működik. A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy eredetiséget bizonyítsuk [sic!]. A fényképezés az élet egyik formája.” (Henri Cartier-Bresson, via Wikipedia)
Egyik kedvenc oldalamon olvastam a minap egy cikket arról, hogy fotósként vajon mit tanulhatnánk a híres Henri Cartier-Bressontól. A szerző – Josh Austin – hét pontot szedett össze, amit H. Cartier-Bresson életéből és munkásságából szűrt le, íme:
1. Találd meg a cselekvést és légy része! „A világ darabokra hull és az olyanok, mint Adams vagy Weston, sziklákat fotóznak!” (HCB.). Henri olyan ember volt, aki valahogy mindig a dolgok legsűrűbbjében találta magát. Életéről egy lebilincselő akciófilmet lehetne forgatni: a Második Világháborúban elfogták a nácik, ahonnan végül sikerült megszöknie (harmadik próbálkozása járt sikerrel), keresztül-kasul átutazta az Egyesült Államokat, Sztálin halála után bejutott a Szovjetunióba, szemtanúja volt az imperialista Kína összeomlásának, beszélt Gandhival (pár órával annak meggyilkolása előtt), és évtizedeken át fotózta az öreg kontinens zűrzavaros eseményeit.
Valószínűleg egyikőnk sem fog hasonló „sűrű levesbe” kerülni, de amit ebből érdemes leszűrni magunknak, hogy utazzunk, fedezzük fel környezetünket és legyünk kíváncsiak, éhesek, hogy saját bőrünkön megtapasztalhassuk az élet sűrűjét.
2. Ne bonyolítsd túl a kompozíciót. „A fényképészetben a látvány rendezése csakis fejlett ösztönből eredhet.” (HCB.). Cartier-Bresson híres volt arról, hogy tökéletesen rendezett kompozíciói által rakta össze a jelenetek elemeit a végtermékben, egy tökéletesen kiegyensúlyozott fotóban. Ennek ellenére számos alkotása spontán készült. Gyakran beszélt arról, hogy hogyan dolgozott ösztönös, szinte „tudatalatti” szinten. Ez meg is látszik abban, ahogyan képes volt a történések váratlan pillanatait megragadva rendezett és kiegyensúlyozott képeket alkotni.
Néha túl sokat gondolkodunk fotózáskor, túl sokat merengünk, vajon mi lenne egy adott témához a legjobb alkalmazott „szabály”. Vegyük észre, hogy ezek a szabályok csupán azért vannak, hogy látásmódunkat segítsék, de ne korlátozzák – néha minél kevesebbet gondolkozunk, annál jobbak lesznek fotóink.
3. Hagyd, hogy mások ösztönözzenek. „Azt kell mondanom, hogy ez volt az a fotó, ami kiverte nálam a biztosítékot és felébresztette bennem a vágyat, hogy kitanuljam a fényképészetet.” (HCB.). Henri Cartier-Bresson 1931-ben látta meg Martin Munkacsi (Munkácsi Márton) fotóját, amin három fekete srác anyaszült meztelenül és önfeledten rohan neki a Tanganyika tó hullámainak.
Biztosan láttál már te is olyan fotót, ami levett a lábadról, amivel egyszerűen nem tudtál betelni és csak nézted és nézted és nézted. Akkor valószínűleg már arra is volt példa, hogy egy ilyen fényképet megpróbálj magad is elkészíteni és ha nem is sikerült (azonnal) elindult benned egy fékezhetetlen alkotási vágy, egyfajta kisebb megszállottság. Na, ez az inspiráció, ezt kell meglovagolnod, mert ettől tudsz majd magad is igazán kimagaslót alkotni.
4. Eleve jól lődd meg azt a képet! „Ha a kép elkészült, nem érdekel már annyira, mi történik ezután. Végül is a vadász nem szakács.” (HCB.). Persze, a filmes világ még más volt, nem lehetett csak úgy, könnyedén feljavítani a már rögzített fényképet – a digitális korszakban sok minden megváltozott. Azonban érdemes eleve úgy fotózni, hogy már gépen belül olyan legyen az a kép, mint amilyennek azt a fejedben láttad: „az alkotás a kioldó lenyomásával kezdődjön és érjen is egyben véget”, avagy „többet ésszel, mint memóriakártyával”.
5. Legalább egy kis ideig ne dumálj a felszerelésedről. „A fényképészet lényege nem változott semmit, csak az azt körülvevő technika, ami számomra nem fontos.” (HCB.). Manapság, az elektronikai korszakban, nagyon erőskezű uralkodó a „kütyümegszerzési láz-szindróma” és valljuk be, akinek nem csak munkája, de szeretett hobbija is a fotózás, az bizony néha átesik a ló túlsó oldalára és mindenáron a legeslegjobb és legújabb fotós cuccot akarja megszerezni, mert „azzal majd meg tudom lőni azt a szuper tájképet”. Neked is volt már olyan perced, amikor egy tiszta pillanatodban azon kaptad magad, hogy csak gyűjtöd az obikat, de egyre kevesebbet fotózol, mondván, hogy „na, majd ezzel az optikával nekimegyek a világnak”?
HCB 1932-ben felfedezte magának a Leica 35 mm-es fényképezőt és karrierjének egészen a végéig kitartott mellette – szinte kizárólag egy 50 mm-es objektívvel használta azt. A szett egyszerű, diszkrét és könnyen hordozható volt. Henrinek másra nem is volt szüksége, így soha nem fenyegette a veszély, hogy szemét levegye a témáról, ami az igazán fontos volt – az élet maga sokkal jobban beszippantotta, mint a fényképészet(tel járó technokratizmus) és ezért olyan érdekesek fényképei. A fix 50 mm-es optika használata arra is rákényszerítette, hogy témáját, alanyait körbejárja, hogy közel menjen, vagy épp eltávolodjon tőlük.
6. Válaszd meg a pillanatot! „Csodálatos az érzelmek és a geometria keveredése egy közös pillanatba olvadva.” (HCB.). A „döntő pillanat” kifejezés bizonyára már mindenki előtt ismert – mindnyájunknak van róla valamiféle elképzelése: az a múló pillanat, amikor minden, amire szükség van ahhoz „A” képhez, összeáll és jelen van egyszerre. Ez egy valóban nagyszerű elgondolás, amit érdemes észben tartani.
Ha azon kapjuk magunkat, hogy kicsit megszalad az ujjunk a kioldón, csak gondoljunk HCB-re, aki sosem pazarolta a filmet, aki sosem nyomta meg céltalanul a kioldót. Cartier-Bresson fényképeinek minden részlete számít; legyen szó arcokról, mozdulatokról, vagy pózokról – mind értéket, jelentést ad a teljes kompozícióhoz. HCB gyakran élt a vadász hasonlattal: a géppel az arca előtt, a keresőben kémlelve türelmesen várta ő is a megfelelő pillanatot.
Egy apró trükk: ha már van elképzelésed, mit szeretnél megörökíteni, keresd meg hozzá a hátteret, komponáld meg a képet, majd várd meg, míg a hiányzó láncszem „belesétál” a készen felépített díszletbe és „katt” – kész „A” kép.
7. Koncentrálj az alanyodra, ne a fényképészetre! „A fényképészet önmagában semmi. Az élet az, ami engem érdekel.” (HCB.). Valószínűleg Henri Cartier-Bresson felfogását a fényképészetről nagyon egyszerű módon össze lehet foglalni: tartsd egyszerű szinten a dolgokat. Csupán a 35 mm-es Leicára, az 50-es objektívre és a világ iránti égető kíváncsiságára volt szüksége ahhoz, hogy elkapja azokat a „döntő pillanatokat”.
