Ilyen volt a Londoni Olimpia 100 évvel ezelőtt

Mostanában még a csapból is a londoni olimpia folyik, sőt, a bloggerek is igyekeznek ezt a témát meglovagolni 🙂 Nos, én sem akarok különcködni, ezért igyekszem majd az elkövetkezendő napokban pár olyan érdekes fotós témát összeválogatni, melyek így vagy úgy összefüggésbe hozhatók az ötkarikás játékokkal (persze, mióta a pénz dominálja a sportot, már szó sincs játékokról..).

Az ideivel London az első város, ahol háromszor rendeztek olimpiai sporteseményt. Korábban 1908-ban és 1948-ban látta vendégül a világ sportolóit a brit főváros. Mai szemmel igen vicces a 104 éves fényképeken látni az akkori „sportöltözéket”, ami nem is olyan sokban tért el a báli ruházattól. Amúgy az 1908-as olimpia volt a harmadik, amin immár hölgyek is részt vehettek. Alábbi pár fotó csak ízelítő abból a halmazból, ami az NPR, illetve a The National Media Museum flickr oldalán található. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.