Kigúnyolták a Hasselblad Lunar fényképezőt

Úgy tűnik, a Photokinán bejelentett és bemutatott Hasselblad Lunar netszerte kiverte az embereknél a biztosítékot. Mondjuk, a gyártó gondolhatta volna, hogy 2012-ben már nem lehet olyan egyszerűen átverni egy a világválság által meggyötört és minden fillérre odafigyelő fotós társaságot: a 6500 dollárra felcímkézet Sony NEX-7 Hasselblad Lunar „kissé” drágának bizonyult. Ráadásul a dizájn sem igazán nyerte el a fotósok tetszését, így több helyen gúnyt űztek a készülékből.

lunar.jpg

Erre válaszul a vállalat képviseletében Luca Alessandrini vette védelmébe a Lunar koncepciót. A British Journal of Photography brit szaklapnak adott interjújában így nyilatkozott:

„Rengeteg őrültséget hallottam erről a fényképezőről [Lunar]. Az emberek „átcímkézésről” beszélnek. Szerintem az átcímkézés teljesen eltérő attól, amit mi csináltunk. Ebben az iparágban számtalan példája van annak, ami valóban átcímkézésnek minősül. Az átcímkézők esetében nem együttműködésről van szó, hiszen minden marad az eredetinél (ugyanaz a gyártósor, az eljárás), a felek fényképezői nem igazán térnek el egymástól. Másik márkajelzést használnak ugyan, de ugyanazt az anyagot használják, ugyanaz a festék, amit a vázra szórnak, ugyanabban a gyárban szereltetik össze a terméket ugyanazokkal az alulfizetett munkásokkal. Ez nem együttműködés. Mi azonban más kamerákat készítünk. Más alkatrészeket rendelünk hozzá a legjobb beszállítóktól, alkalmazzuk tudásunkat és tapasztalatunkat, hogy egy másmilyen fényképezőt tegyünk le az asztalra. Attól, hogy a Sony-tól vásárolunk alkatrészeket, ez [a Lunar] még nem egy NEX-7. A hardver csupán része a teljes egésznek. Attól, hogy Sony szenzort használunk, attól a Lunar még nem lesz a Sony terméke.”

Íme, pár velős vélemény a szakfórumozóktól, több kerekasztal mellől válogatva a Hasselblad Lunar kapcsán:

„Lássuk csak: kereső: Sony, processzor: Sony, kijelző: Sony, szenzor: Sony és külsőleg is Sony terméknek látszik, de az egész még sem Sony – szánalmas.”

„Jó próbálkozás, Hasselblad, de vigyázz, mert könnyen a mocsokban végzi a márkaneved, ha a Lunarhoz hasonló nevetséges butasággal próbálkozol!”

„Ha elolvassátok a BJP [British Journal of Photography] cikkének utolsó bekezdését, ott az áll, hogy a Hasselblad a fiatalabb korosztályt szeretné megcélozni ezzel a fényképezővel. Őszintén szólva, mint fiatal személy, nekem az a véleményem, hogy ez a masina rettenetesen ronda. Valószínűleg 50 évesnek kellene lennem, hogy megértsem ezt a „klasszikus” dizájnt. Arról ne is beszéljünk, hogy nagyon kevés fiatal van, aki ezért [a gépért] több ezer dollárt kifizetne. Ők valószínűleg inkább egy jobb kocsira, vagy egy saját lakásba adnák be a lét.”

„Igen, a hardver valóban csak része az egésznek, de az egyben a legfontosabb része annak. Szerintem senkinek nem lenne baja ezzel a fényképezővel, ha 2000 dollárért próbálkoztak volna be vele, hiszen a névért, a különc stílusért és a prémium anyagokért fizetni kell, de az eredeti hatszorosáért megpróbálni beetetni az embereket – vicc.”

„Ha egy nap alatt csak három ilyen masinát tudtok legyártani, akkor valószínűleg szobrászok vagytok – a Lunart ezek szerint inkább egy műkiállításon kéne megpróbálni eladni.”

„Ez a valami duplán olyan ronda, mint a Pentax K-01!”

„Ez nem egy Hassy. Ez csak egy csicsás gúnyába bújtatott Sony.”

Végül, a lensrentals.com blogjában zseniálisan összeállított „Habbelsad” kamerát láthatunk poénos szöveg kíséretében. Akit érdekel a teljes anyaguk, látogassa meg őket! Képeket a copyright miatt nem másolhatok be ide, de mindenképp érdemes elnavigálni az említett oldalra!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.