5 fotós, 5 okostelefon – öt világnézet

Az okostelefonok funkcióinak és a beépített kamerák (lassú, de biztos) fejlődésével egyre könnyebbé válik, hogy akár ezekkel a techno-kütyükkel is egyre szebb, jobb minőségű fotókat készítsünk – főleg, ha tehetség is van a gomb mögött. A fényképek utófeldolgozására is egyre csak szaporodnak a mini-alkalmazások, így már az sem lehet kifogás, hogy épp nem volt kéznél a PC/notebook az utolsó simítások elvégzéséhez. Elsőre úgy tűnhet, hogy az Apple iPhone használói, az „iPhonográfusok” vannak fölényben és többségben, de a másik oldalon, az „Androidográfusok” tábora sem lebecsülendő. Jelen írás főszereplői pont ebből az utóbbi táborból érkeztek, akik Android OS-t futtató eszközeikkel kapják lencsevégre a világot – nem is akárhogy!

Linda Stokes

lindastokes.jpg

Linda Stokes az Apple legnagyobb ellendrukkerének, a Samsungnak egyik csúcstelefonját, a Galaxy III-at használja fotózáshoz. Ráadásul nem is egy, hanem kettő van nála ebből a típusból. „Biztos, ami biztos”, mondja, „mindig két telefon van nálam, ha esetleg az egyik lerobbanna, vagy lemerülne az akkuja, akkor sincs gond, ha épp egy különleges pillanat megörökítésére – legyen szó akár egy esküvőről – készülök.”.

Linda szereti a természet megörökítését – a vízi világot, a virágokat, a napkeltéket és naplementéket csakúgy, mint bármi más érdekességet, amit napközben meglát. „Kedvenc foglalatosságom, hogy fényképezzek a Droidommal; a telefonom inspirál rugalmasságával, gyönyörű színeivel – a végeredmény, a kép, pedig önmagáért beszél. Minél többet fotózom, annál jobban látom, mi mindent lehetne még elérni, annál jobban szeretem a fényképészet e módját.”, mondja.

Katie Cowden

katiecowden.jpg

Amikor Katie Cowden épp nem a napi munkáját fotózza, amint éppen valamelyik művészi textil-projektjén dolgozik, akkor a T-Mobile myTouch Slide telefonjával kapja lencsevégre azt, ami pont elkapja a figyelmét. Az olyan alkalmazások segítségével, mint az Instagram, vagy a Vignette, különösképp graffitit, építészeti érdekességeket, vagy embereket szeret megörökíteni. „Azért a telefonomat használom, mert ez – ellenben a dSLR vázzal – kényelmesen elfér a zsebemben, a táskámban. Ráadásul az, hogy nem áll rendelkezésemre a beállítások sokasága, egy új látásmódra kényszerít.” – mondta. Cowden tanácsa: tartsuk tisztán a telefon beépített kamerájának lencséjét és menjünk a természetes fény után.

Donny Tidmore

donnytidmore.jpg

Azon tíz fotós alkalmazás közül, ami Donny Tidmore Samsung galaxy S II telefonján található, általában hármat használ napi rendszerességgel. A Vignette, a Little Photo és Pixlr-o-matic remek lehetőségeket nyújtanak a képek utófeldolgozására. Az Instagramot ellenben például csak képmegosztásra használja. „Leginkább az tetszik az okostelefonomban, hogy bárhonnan, bármikor feltölthetem a hálóra a fényképeimet és az összes szerkesztési műveletet is helyben elvégezhetem. Munkámból kifolyólag egész nap úton vagyok, ezért számomra nagyszerű érzés, hogy útközben is alkothatok.”.

Francois-René Hamelin

francois.jpg

Annak ellenére, hogy Francois-René Hamelin egy Canon PowerShot G11-gyel és egy EOS 7D-vel is rendelkezik – mindkettő remek fényképezőgép -, az útközben való fotózáshoz egy HTC Desire HD-t használ. Az okostelefonja, mivel mindig vele/kéznél van, a fő „fényképezője” lett. Szerkesztéshez a UCam Ultra Camera és a Pixlr-o-matic alkalmazásokat használja a leggyakrabban, de a HTC telefonban ezeken felül van egy panoráma funkció is a kamera részhez. „Mindig megpróbálok olyan fotókat készíteni, melyeknek van mondandójuk, vagy legalább egyfajta érzést közvetítenek” – mondja. „Az okostelefonnal lőtt képeket a távolban élő barátaimnak készítem, így ez is egyfajta ösztönzés, hogy érzelmeket csomagoljak melléjük.”.

Jaina Mistry

mistry.jpg

Csakúgy, mint Tidmore, Jaina Mistry is Samsung Galaxy S II-t használ világának megörökítésére. Alapvető szerkesztő szoftvere a Vignette, aminek szűrőivel érdekes hatásokat ér el, s amivel a megfelelő fényerőt, kontrasztot, színtelítettséget és színhőmérsékletet beállítja fényképein. „A kényelem a legfontosabb”, mondja, „a telefonom mindig nálam van és elég jó a fényképező része. Általában a tükörreflexes gépemet is magamnál tartom, de van, amikor gyorsabb egy pillanatkép megörökítése a telefonnal.”. Mondandóját azzal folytatja, hogy ráadásul az okostelefon segítségével azonnal megoszthatja másokkal az elkészített fotókat. Mistry nem ellenzi a fényképek manipulációját, sőt, de azt javasolja, legyünk észnél eközben. „Tudom, hogy sokan ellenzik a szűrők és más képi hatások használatát és ezt valahol meg is értem. Pont ezért mondom, hogy alkalmazd, de ne vidd túlzásba ezek bevetését. Ha az elkészített kép nem üvölt valami különleges után, akkor ne tedd tönkre – néha a fotó pont úgy jó, ahogy van.”. (Forrás: mashable.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.