Öt éven belül kipusztulhatnak a pixelek

A pixel körülbelül 50 éve tartó 2D-s uralmának akár már öt éven belül vége lehet. Brit kutatók ugyanis olyan fejlesztésbe kezdtek, amely szerint a koordinátarendszerbe helyezett színes pöttyöket vektorokkal helyettesíthetik majd a szoftverek. Ha már foglalkoztál valaha számítógépes grafikával, akkor bizonyára te is tudod, hogy jelenleg két alapvető módon mentheted el grafikáidat: bitmapként (rasztergrafikus elemként), vagy vektorként. A bitmap nem más, mint egy hatalmas rács, ahol a pixelek x és y koordinátái, valamint az RGB színkódok határozzák meg a kép kinézetét. A vektorok egy teljesen más állatfajt képviselnek: egy vektorgrafikus kép alapját matematikai egyenletek sora alkotja. Ha bitmapet szeretnél rajzolni, csupán behelyezel egy színes pöttyöt a rácsba, míg egy vektoros alakzatnál meg kell adnod annak magasságát, szélességét, rádiuszát stb.

contourised-street-scene.gif
Kép forrása: http://www.cs.bath.ac.uk/vsv/

Ez a két eljárás teljesen eltér egymástól és egymástól teljesen idegen igényeket elégítenek ki. A vektoros grafikákat, mivel geometriai képletekből állnak, akár a végtelenségig lehet nagyítani – így ez a fajta grafika az ideális illusztrációkhoz, térképekhez, tipográfiához, Flash animációkhoz és így tovább. Minden máshoz pedig ott van a bitmap. Videók, digitális fényképezőgépek képei, mozgóképszerkesztés, számítógépes játékok textúrái – az eltérő formátumok ellenére (JPEG, PNG, GIF, MOV stb.) mind-mind bitmapek.

A pixeles bitmapeknek azonban akadnak problémái: amint növekszik a felbontás, úgy szaporodnak a pixelek is, tehát egyre több tárhelyre van szükség a tároláshoz, illetve egyre számításigényesebb a feldolgozás. A bitmapek ráadásul nem jól nagyíthatóak. A méretcsökkentés még elmegy, de a felbontás növelése mindig ronda lesz. Ráadásul az egyik formátumból a másikba való átalakítás, a mozgóképek frekvenciaváltása (kép/mp) is mindig veszteséges lesz.

Phil Willis és John Patterson, a brit University of Bath egyetem kutatói ezért úgy döntöttek, olyan kódolási eljárást / formátumot fejlesztenek ki, amely a pixeleket vektorokkal helyettesíti. A hagyományos kamera a (mozgó)képeket pixeles bitmapek formájában rögzíti, majd ezeket tömöríti (JPEG, vagy H.264 konténerbe). A Willis és Patterson féle codec, a Vectorized Streaming Video (VSV), ezzel szemben a bitmap képet vektorokra alakítja át. Jelen munkájukat a korábbi VPI (Vectorized Photographic Images) kutatásaikra építik, ami a bitmap képeket tökéletes, „vektorizált” másolatokká alakítja.

Jelenleg még igen kevés információ áll rendelkezésre a VSV-ről, csupán annyit tudni, hogy a kutatók a Root6 Technology-val, egy transzkódolásra szakosodott céggel, valamint a Smoke & Mirrors utómunkálatokkal foglalkozó vállalkozással dolgoznak együtt annak érdekében, hogy piacképessé tegyék konténerüket. A Smoke & Mirrors elmondása szerint az elkövetkezendő 3-6 hónapon belül már lesz működő, bemutatásra alkalmas változata a VSV-nek, amit majd – így a Bath-i egyetem kutatói – a pixel temetése követhet. (Forrás: extremetech.com)

Izgalmasnak tűnik ez a kutatás – vajon, ha bejön a kutatók számítása, milyen jövőbeli fényképezőgépekkel és kamerákkal számolhatunk? Vajon lesz-e még relevanciája a sok megapixeles szenzoroknak, ha tetszőlegesen felskálázható lesz a fénykép? És milyen minőségűek lesznek a videók, ha már nem kell odafigyelni a Full HD felbontásra való leméretezés során alkalmazott módszerre? Mekkora teljesítményű képalkotó processzor kell majd a képalkotó rendszerekbe? Hogy fog átalakulni a képszerkesztő szoftverek világa? Neked mi a véleményed erről? Íme, két link a fejlesztésekkel összefüggően: egyik, másik.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.