Érdemes frissíteni az ACR-t és a Lightroomot Fujistáknak? – Frissítve

Reggel írtam az Adobe frissítéseiről, s mivel én is érintett voltam a kérdésben, gyorsan utánajártam, érdemes-e feltelepíteni a végleges előtti változatait a két szoftvernek. Elővettem hát a FujiFilm X-E1 fényképezőnek pár régebbi RAW állományát, hogy megpróbáljam kideríteni az igazat – nos, az eredmények felemás képet festenek. Első körben az Adobe Photoshop CS6 próbaváltozatát frissítettem fel az Adobe Camera RAW 7.4 RC (release candidate – kiadás előtti) kiadásával, íme, a tapasztalatok két példával szemléltetve:

bug2_sm.jpgbug1_sm.jpg

Minden esetben az ACR gyári értékeit alkalmaztam, tehát nem nyúltam bele semmi paraméterbe; se a zajszűrést, se az expozíciós értékeket nem változtattam meg. Egyrészt javult a helyzet, mert korábban esetenként vízfestményszerű lett a Fuji RAF (RAW) állományainak hívott változata, ahol a finom részletek egybefolytak. Másrészt azonban romlott a hívott kép: ahol tónusátmenetekkel dolgozunk, ott foltosodás keletkezik az ACR új kiadásával (lásd fent a második képen), ami korábban nem volt látható. Aki tehát gyakran fényképez például naplementét, kék égboltot, az egyelőre ne telepítse a nem végleges változatot, mert bár nyer vele valamelyest a legfinomabb részletek megtartása terén, de elbukja a szép színátmeneteket. Mindkét változás csak akkor látszik, ha kifejezetten odafigyelünk rá, tehát senki ne várjon orbitálisan nagy különbségeket. Számtalan fényképet néztem át, hogy vajon melyek lennének azok, ahol jól lehetne szemléltetni az eltéréseket, de nem sokat találtam – ez is alátámasztja az egy sorral fentebb leírt véleményemet.

Most próbálgattam a régi és az új Lightroom változatokat és már kifolyt a szemem. Érdekes, hogy a LR 4.4 RC alatt nem látszik foltosodás a tónusátmeneteknél és a zaj jellege is érezhetően szebb, mint a 4.3-as verziónál. A korábbi vízfestékezés terén is van eltérés a jó irányba, de ez is csak olyan részleteken látszik meg, mint például egy távoli fa levelein (az RC változatnál már nem olyan ecsetvonásszerűek a levelek), de téli tájfotókon nem láttam ordító különbséget. Aki fel merte tenni ezeket a változatokat, megosztaná tapasztalatait velünk? Köszi előre is!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.