Panasonic Imaging Seminar 2013 Bécs

A Panasonic egy bécsi kalandtúrával egybekötött termékbemutatóra invitálta Európa szakújságíróit, köztük engem is, így hát április 9.-10.-i inaktivitásom ennek az eseménynek tudható be. A bemutató a Panasonic DMC-GF6 és két másik, egyelőre titkos fényképezőgépről szólt, melyeket a sajtótájékoztató után a városnézés során ki lehetett próbálni.

„Aki korán kel, aranyat lel!” – ja, persze. Na, jó, annyira nem is kellett korán kelnem, hogy eljussak a találkozópontra, ahonnan a Panasonic kisbusza reggel 8-kor elindult labancföldre. Körülbelül 11.15 körül értünk ki a bécsi Hilton Vienna Hotelbe, ahol 12-kor vette kezdetét a körülbelül egyórás „üdvözlő ebéd”, ami rettenetesen finom volt! 13-kor a szomszéd teremben foglaltuk el helyeinket, itt ugyanis a Panasonic vezetői (Laurent Abadie, a Panasonic Europe vezérigazgatója és Ichiro Kitao, aki a vállalat digitális fényképezőgépekért felelős üzletágának vezetője) tartottak rövid piaci és technológiai (inkább afféle fényképezőgépes fejlődéstani) előadást, amely a Panasonic piaci sikereit (Euro 5 övezet, illetve Anglia) és a GH, G és GF termékcsalád besorolását, fejlődését és a tükörreflexes, illetve kompakt fényképezőgépekkel folytatott „harcot” vázolta.

P1010831.JPGP1010848.JPG

Amint véget ért az előadás – és az azt színesítő táncbetét -, átvehettük a hallban a próbára szánt fényképezőgépeket. Az újságírókat csoportokba osztották, ahol mi magyarok (a Panasonic magyar képviselőjével együttesen öten voltunk) a 15-ösbe kerültünk. Minden csoportvezető egy helyi idegenvezető volt, aki az alá beosztott nemzetiségeket figyelembe véve angolul, németül, franciául és még ki tudja milyen nyelven folytatta a vezetést és az okítást. Még a túra előtt azonban volt némi időnk a szállodai szobák lefoglalására és felkeresésére – vadregényes utunk csak 15.00-kor kezdődött.

P1000199.jpg

A tervek szerint 15.00-18.00 óra között kellett volna bejárnunk az összesen nyolc stációra osztott útvonalat, de tekintettel a hatalmas mennyiségű újságíróra, némileg késtünk a végén, de a késést az élmények ellensúlyozták. Először villamosra szálltunk, majd a gyors városnézést a Bécsi Spanyol Lovasiskola meglátogatása zárta. Általában nem engedik a fényképezést, hiszen a vaku fénye és a masinák kattogása megzavarhatja az állatokat, ami bizonyára nem tenne jót a műsor nyugalmának és harmóniájának, de miattunk kivételt tettek a rendezők. A kérés az volt, hogy mindenki tiltsa le a villanót és a fényképezőgépeken állítsa be a csendes kioldást. Két ifjú tanonc előadását csodálhattuk meg – a lovaglás során próbára tehette mindenki az új GF6 és @&# gépek érzékeny autofókusz rendszerét, melyek igen jól vizsgáztak.

P1000221.jpgP1000238.jpgP1000267.jpg

Amint véget ért a műsor, gyalogosan átvonultunk a város egy másik részére. Sétánk alatt a vezetőnk minden történelmileg fontos épület és szobor mellett megállt, ahol rövid ismertetőt tartott. Új célunk a Freyung 4 bár-étterem volt, ahol a színes társaság a gépek „műtermi” képességeit tehették próbára két ifjú modell fotózása során.

P1000310.jpgP1000353.jpg

Ismét rövid séta következett, hogy a Bécsi Spanyol Lovasiskolát megkerülve fiákerekbe ülve folytassuk utunkat a Szent István-székesegyház (Stephansdom, Stephanskirche) felé. A rövid fiákeres kör után elértük a lovardát, ahol a lovasiskola pacijait fényképezhettük és kicsit kifújhattuk magunkat. Amint magunkhoz tértünk és összeszedtük elfáradt csontjainkat, elindultunk a Café Hawelka felé, de közben még megnéztük belülről a bécsi Augustinerkirche templomot. Pár perces séta után beözönlöttünk a hangulatos, „romkocsmára” emlékeztető kávézóba, ahol mindenkit finom kávé és sütemény fogadott.

P1000362.jpgP1000380.jpgP1000364.jpg

A városnézős fotószafarit a szállodához való vissza-buszozás zárta olyan fél hét körül, de a nap fénypontját a pompás vacsora jelentette, amit a grinzingi Heuriger „Fuhrgassl-Huber” étteremben fogyasztottunk el (ide 20.00-kor indultunk a hotelből). Az igen fárasztó, de kellemes nap éjfél körül ért véget számomra, mikor beájultam az ágyba.

P1000235.jpgP1000338.jpg

Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a rendezvény szervezőinek az igényes és érdekes műsorért és – természetesen – a Panasonic magyar képviseletének a meghívásért!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.