Így fotózz a Nemzetközi Űrállomásról

Chris Hadfield asztronauta lentebb megtekinthető kisfilmjében mutatja be nekünk, hogyan is készülnek azok a szép felvételek onnan fentről, az űrállomásról. Első, és talán a legfontosabb lépés, mivel az ISS 400 kilométeres magasságban kering a Föld körül, hogy válassz egy nagy gyújtótávolságú objektívet. Mivel a bolygónk sok fényt ver vissza, így igen világos – ellenben az űrrel, ami meg korom fekete. Ha a kettőt összeeresztjük, az bizony megzavarhatja a fényképezőgép fénymérését, tehát alapvető – második – szabály a manuális mód használata. Hadfield úr általában a „Sunny 16” elvet (napos időben állítsd a rekeszt F16-ra, a záridőt pedig az ISO érték reciprokára) használja, tehát F16-os rekesszel és ISO 200-as érzékenységgel dolgozik a téma függvényében. Harmadik szabály: dolgozz nyers állományokban, ami a fent lebegő Nikon gépek tükrében a NEF-eket jelenti (egy fájl általában 10-12 MB méretű). Egyik kedvenc témája a Szahara, ami szép, színes és kontrasztos. Éleket, határvidékeket és érdekes, hirtelen tájbéli változásokat szokott még keresgélni a kozmonauta (lásd: Szahara), mert ezekből lesznek az érdekes textúrák, felvételek. Másodpercenként 8 kilométert tesz meg az ISS, tehát gyorsan változik a Nap-Föld-Űrállomás közti szöge a fénynek, tehát a tükröződéseket a tavakon, tengereken, folyókon nagyon szépen fel lehet használni a fotókhoz. Chris Hadfield a twitteren közli fényképeit, érdemes megnézni és követni!

issfoto.jpg

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.