A Sourcebits tervezőcsapata újraálmodta a Google Glass-t

Pár hónapja még a csapból is a Google Glass „kémszemüvege” folyt, de úgy tűnik, kissé megkopott a sokak által korszakalkotónak kikiáltott termék csillaga. A Sourcebits csapata szerint ez vélhetően esetlen külsejének köszönhető, így hát egy kissé áttervezték az óriásvállalat hordozható információstandját.

glass1.jpg(Fotó: Google)

„A Google Glass az új őrület. A techbloggerektől a divatmodellekig mindenki a Google Glass-ról beszélt és arról, hogyan fogja megváltoztatni a mobil számítástechnika világát. Nemrég kaptuk meg a saját Google Glass szemüvegünket az Android csapatunktól (hogy csodálatos Glass termékeket tervezhessünk), de úgy éreztük, hiányzik valami a dizájnjából. Tehetséges tervezőink, illusztrátoraink és 3D-s modellezőink úgy gondolták, hogy egy sokkal szebb, sokkal funkcionálisabb hardvert tudnának készíteni, mint a Google. Öntelten hangzik? Lehet, de szerintünk sikerrel jártunk.” – írja honlapján a Sourcebits csapat.

glass2.jpgglass3.jpg

Benjamin George, a kreatív igazgató alábbiakat mondta: „A Google Glass jelenlegi állapotában egyenetlen súlyelosztástól szenved, mivel a teljes műszaki tartalmat az egyik oldalára szerelték – ezzel szemben mi ketté osztottuk a tömeget, így mindkét (szemüveg)szárnak kijutott a működési szerepkörből. Ez egy logikus lépésnek bizonyult, így sikerült lefaragni a vastagságból.[…]”

glass4.jpgglass5.jpg

Az ötletezésért Rahul Nihalani, Tog Samphel és Aditi Kulkarni felelt, míg a terveket Sanjay Singh, Sourav Sagar Panda, Rick Patrick és Benjamin George készítette el. Ezek után a Google-nak is érdemes lenne egy kicsit elgondolkoznia az eredeti külső átalakításán, amivel nem csak a felhasználók szépérzékét, hanem a készülék funkcionalitását, kezelhetőségét is jó irányba terelhetnék. (Forrás: sourcebits.com)

glass6.jpgglass7.jpg

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.